A teljes torony (CN Tower, vagy Canadian National Tower) 553 méter magas, és ezzel a harmadik a tévétornyok rangsorában. (A felhőkarcolók más kategória, ebben a dubai Burdzs Kalifa vezet 828 méteres magasságával.)
Torontó jelképét saját kategóriájában mindenesetre csak a tokiói és a kantoni torony (Kína) előzi meg, ám a kínait 2010-ben, a japánt 2012-ben adták át, a kanadait pedig már 1976-ban. Nem is volt rossz évük a kanadaiaknak, abban az évben Montreálban olimpiát is rendeztek, morfondíroztam az épület elé érve.
A lift kereken egy perc alatt ért fel a szédítő magasságba.
A torony felépítése a következő. 342 méteres magasságban található a Glass Floor, vagyis az Üvegpadló.
Ez elég hajmeresztő és embertpróbáló dolog, mert a speciális üvegtéglákon keresztül egyenesen lelátunk a mélységbe, rengeteg látogatót láttam négykézláb csúszni-mászni az üvegen, leülni, letérdelni, mert állva szívbajt kaptak a magasságtól. Az üveg természetesen speciális, állítólag évente cserélik.
Ugyanezen a magasságon van Outdoor Observation Deck, ez egy külső kilátó, megfigyelőterasz. Természetesen ráccsal körbe kerítve, védve, hiszen másképp nem lehet ideengedni az évi kétmillió látogatót, elég, ha egy zavarodott akad közöttük és kész a tragédia.
Torontó szép volt a magasból, ez a város Kanada pénzügyi és gazdasági motorja, és közben minden, „A világ legélhetőbb városai” témakörben végzett szavazáson, ranglistán az élbolyban van, arra is volt példa, hogy egyenesen a legélhetőbb városnak választották.
A neve irokéz eredetű, annyit jelent, hogy „a hely, ahol a fák vízben állnak”. Az indiánok ugyanis facölöpöket vertek le a vízbe, hogy könnyebben tudjanak halászni.
Torontót az úgynevezett lojalisták alapították az amerikai függetlenségi háború után. A függetlenné vált amerikai gyarmatokról ugyanis tömegével, mintegy ötvenezren menekültek el az Angliát, az angol uralkodót támogató emberek, őket hívták lojalistának. Az 1812-es amerikai-brit háborúban az amerikai csaptok kifosztották és részben le is rombolták a várost.
Kanada hivatalos államfője jelenleg is II. Erzsébet, akinek a hivatalos címe kanadai királynő.
Azt is megállapítottam, hogy számos más magas épülete is van a közel hárommilliós városnak, amely az elmúlt kétszáz év nagyarányú bevándorlásainak köszönhetően rohamosan növekedett, és ezért kellett egyre magasabb épületeket felhúzni. Ám kialakult a probléma is, a magas épületek visszaverték a rádiójeleket.
Tulajdonképpen a tévétorony is ezért épült, mert a sok magas épület között szükségessé vált egy igazán magas torony.
De haladjunk tovább az ismertetéssel. 351 méteres magasságban van egy fantasztikus étterem, amelynek padlója 72 perc alatt körbe fordul. Egészen hihetetlen élmény.
A 447 méteres magasságban van az úgynevezett Sky Pod, ide egy újabb lift visz fel, erre külön jegyet kell venni. Innen tiszta időben egészen a 160 kilométernyire lévő Niagara-vízeséshez is ellátni. (A Niagara feledhetetlen dübörgéséről, látványáról itt egy helyszíni riportom.)
A magasból gyönyörű volt az Ontario-tó, a Nagy-tavak legkisebbje. A Nagy-tavak öt tóból álló hatalmas édesvízraktár az amerikai-kanadai határon, a Föld édesvízkészletének húsz százalékát teszi ki, ami hatalmas szám. Közülük a legnagyobb a Felső-tó, amely nagyobb Csehországnál. Aztán jön a Michigan-tó és a Huron-tó, amelyeket együtt, egy tóként is szoktak emlegetni, mert közös a vízfelületük, egy keskeny szoros, a Mackinac-szoros választja el őket egymástól.
A negyedik az Erie-tó és ötödik az Ontario, amelyet a tévétoronyból csodáltam. Az Ontario csak a vízfelszín nagyságában marad el az Erie mögött, mert utóbbi jóval sekélyebb, és kevesebb a víztömege is.
Aztán egy régi gyerekkori kedvencemre gondoltam, James Fenimore Cooper Nagy Indiánkönyvére, amely öt részből áll: Vadölő, Az utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri. Az első könyvem volt, és mivel a nővérem már négyéves koromban megtanított olvasni, amikor elsőosztályos koromban a többiek a betűvetést tanulták, én a pad alatt a Nagy Indiánkönyvet olvastam.
Le is buktam és a tanítónéni megdöbbenve mondta az anyukámnak: ez a gyerek tud olvasni! Az lehetetlen, mondta anyukám gyanútlanul, soha nem tanítottuk ilyenre annak érdekében, hogy ne találja unalmasnak az iskolát. Aztán elővettek bennünket és kiderült, a kis Drávucz Petike bizony valóban tud olvasni.
A Nagy Indiánkönyv harmadik része, a Nyomkereső egyébként részben az Oswego-erődben játszódik, amely hol is lehetne máshol, mint az Ontario-tó partján. Aztán emlékszem arra a mondatra is, amikor az egyik indiánfőnök azt mondja az egyik fehér szereplőnek, ha jól emlékszem, valamelyik Hutter-lánynak: Sápadtarcú leányom szebb, mint az Ontario-tó.
Elbúcsúztam az Ontario-tótól.
Lefelé a liftben azon gondolkodtam, hogy a memória furcsa dolog.
A toronytól párszáz méterre volt egy pub, legurítottam egy sört.
Aztán visszamentem a főtérre hot-dogért. Azon töprengtem, hogy mit tudnak itt Észak-Amerikában, amit Európában nem, mitől jobb itt a hot-dog?
Nagyon szép napom lehetett, így visszagondolva, mert ennél több kérdésre már nem kellett keresnem a választ aznap. A téren sütött nap és megnyugtatóan csobogott a szökőkút.
