péntek, 28 április 2017 19:00

Egy előre nem látott látogatás Katarban

Írta:

Ezt a napot nem Katarban terveztem, de a Qatar Airways Bangkok-Doha járata két órát késett, így Dohában lekéstem a budapesti gépet, másnap reggel indult a következő. Hazatelefonáltam, hogy a gyerek holnap kapja meg az ajándékait. A Qatar fizette a transzfert, a szállodát, a háromszori étkezést, így végül is volt egy szép délutánom és estém a városban. Pár éve, júniusban voltam Dohában, akkor 48 fok volt, most legnagyobb meglepetésemre, estére már hűvössé vált a tavaszi szél.

 

Katar gazdagsága már a bazárok árusainak hozzáállásán is látszik. Egyiptomban, Tunéziában például lerázhatatlanok lennének, rád akaszkodnának, mert szegények, rengetegen vannak, és rá szorulnak a legkisebb üzletre is.

Dohában viszont látszik, nem kenyérkérdésről van szó, jó, ha megy az üzlet, ám ha kevés a vásárló, akkor sincs baj, a katari állam kiegészít. Utóbbit nem tudom pontosan, de végig ez volt az érzésem, hogy az állam ilyen módon támogathatja a lazán üldögélő árusokat.

Ily módon a nyugati turista is nyugodtan tud nézelődni, szemlélődni és vásárolni. Például Egyiptomban, vagy Tunéziában a vásárlás nem egyszer olyan, mint egy rossz videojáték, ahol át kell épségben jutnod a sokszor erőszakos árusok csatasorán. Adott esetben kész vesszőfutás sétálni a bazárban, az utcán.

További példa, a buszmegálló környékén lófráltam, nézelődtem, odajött egy taxis, mondtam neki, hogy köszönöm szépen, csak sétálok. Elég volt egyszer közölni, és bólintott, több más arab országokban legalább fél tucatszor el kellett volna mondani ugyanezt.

Vagy, illatos keleti fűszereket szerettem volna fényképezni, Dohában mosolyog az árus és mutatja, csak nyugodtan. Szegényebb országokban az árus végig a nyakadon lógna, ha már fényképezel, vásárolj, vagy legalább fizess a fényképekért.

Kat, fusz

Katar utcáin kényelmesen vízipipázó helyiek üldögélnek esténként a kávéházakban, látszik rajtuk, bejött az élet.

Kat, keny

Kat, kenyelem

Mivel is kezdjem ezt az ingyen látogatást? A szálloda rendben volt, és már a másnap reggeli Doha-Budapest repülőjegyet is odaadták.

Kat, szalloda

A dolgok otthon is rendben voltak, a gyerek megértette, hogy egy nap késéssel érkeznek meg az ajándékai, bár az anyukájának el kellett vinnie a játékboltba, ahol kénytelen volt egy kis LEGO-t vásárolni fájdalomdíj gyanánt a késésért.

Nagyon szerettem volna megnézni újra az Iszlám Művészet Múzeumát, korábbról már ismertem, akkor is, most is lenyűgözött.

Kat, iszm0

Kat, iszmuv1

Kat, iszm2

A múzeum tervezője az a kínai származású amerikai építész, Ieoh Ming Pei, aki nevéhez fűződik a Louvre üvegpiramisa. A múzeum egy mesterséges szigetre épült, és lényegében lebeg a tengeren, pihenésképpen a látogatók ilyen látványban gyönyörködhetnek. A múzeum gyűjteménye gondos ízléssel lett kiválasztva, és a VII. századtól napjainkig tökéletes áttekintést ad az iszlám világ képzőművészetéről, iparművészetről.

Kat, iszm3

Kat, iszm4

 Az uralkodócsalád a katari arabok számára példátlan jólétet biztosít a beérkező olaj- és földgázpénzekből, ingyenek az oktatás, a múzeumok, nincs közüzemi költség… Bármerre jártam-keltem az olajállamban, a lakosokról sütött a jólét, az anyagi biztonság. 

A bevásárlóközpontokban gazdag katari nők mellett mindig ázsiai bébiszitter segédkezett, olykor több is.

Kat, sitter

Az ország egyébként a Perzsa-öbölbe nyúló Katar-félszigeten fekszik, három oldalról a tenger veszi körül, a negyedik oldal a Szaúd-Arábiával közös határ.

Kat, teng

Kat, teng2

A Magyarországnál mintegy kilencszer kisebb Katar a világ egyik leggazdagabb állama, minden évben stabilan, több milliárd dollár bevétellel kalkulálhat grandiózus kőolaj- és földgáz készlete alapján, ez egy főre jutó GDP meghaladja az évi százezer dollárt.

Katar 1971-ben szabadult meg a britektől, ezt követően a katari emír és családja vette át az uralmat, 1995-ben történt ugyan egy puccs, ám az családon belül maradt, az akkori apa-emírt buktatta meg a fiú-emír; ami a lényeg: akkor is, jelenleg is minden a család kezében összpontosul.

A lakosság lélekszámát 2,3 millióra becsülik, ennek azonban csak egyötöde katari arab (teljes jogú állampolgár), másik húsz százaléka máshonnan érkezett arab, míg a többi hatvan százalékot pakisztániak, perzsák, indiaiak, fülöp-szigetekiek teszik ki (de dolgoznak itt azért európaiak és észak-amerikaiak is).

Az alábbi képen a filippínó étterem és a Manila szupermarket egymás mellett található, nyilván nem véletlenül, ezeket Fülöp-szigeti vendégmunkások nyitották., állítólag tíz százalék körül van számarányuk a teljes népességhez viszonyítva, az indiaiaké pedig húsz százalék. Félreértés ne legyen, állampolgárság és segély nincs, nem létezik. Sőt, néha olyan érzése van az embernek, hogy az őslakosok lekezelően tekintenek a bevándorlókra.

kat, manila

Az is bizonyos, hogy bármikor jártam Katarban, mindig zúgtak a gépek, mindig gőzerővel folyt az építkezés. Nem lehet úgy kitekinteni egy ablakból sem a városban, hogy az ember ne lásson egy toronydarut. És természetesen nem egyet, hanem minimum féltucatnyit fog látni.

Kat, ep

Kat, fut

Elég csak annyit megemlíteni, hogy a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot Katar rendezi, az elmúlt években egyébként sokat foglalkozott a média az építkezéseken történő halálos balesetek elképesztő számával, a dél-ázsiai, délkelet-ázsiai munkások elképesztő munkakörülményeivel. Ezeken egyébként azóta sokat javítottak - mi tagadás, volt min javítani -, a vendégmunkásoknak épített új lakókonténereket, munkahelyi segélypontokat pedig be is mutatták nyilvánosan a nemzetközi sajtóban.

Doha mindenesetre 2017 tavaszán is fel volt túrva, ez a kép például a belváros szívében készült.

Kat, felturva

Végéhez közeledett a 2017-es délkelet-ázsiai utam, ez a plusz nap még belefért Katarba, több már nem hiányzott. Búcsúzóul néhány kép szép épületekről, pálmafákról, tengerparti sétányról.

Kat, haz1

Kat, haz2

Kat, palma

És persze jól menő aranyművesekről, szőnyegárusokról, lovas rendőrökről.

Kat, arany

Kat, szony1

kat, lovas

No meg, a madárpiacról, amely errefelé nagyon népszerű. Egyébként Katarban megfigyelhető, hogy bár léteznek az új, gyakran futurisztikus bevásárlóközpontok, a régi kis piacok változatlanul kedveltek maradtak.

kat, madar

kat, mad2

Késő este értem vissza a szállodába. Egyébként Katar még egy dologban veri a világot. Nem igazán hallani olyan esetről, amikor itt a turistáknak bármilyen problémjuk lett volna a közbiztonsággal összefüggésben.

kat, biztonsag

 

 

Megjelent: 3772 alkalommal