szerda, 08 február 2012 02:29

Kréta, az első európai civilizáció

Írta:

Kréta: kéklő tenger, homokos tengerpart, beljebb két és félezer méter magas hegyek, több ezer éves műemlékek, ligetek, ültetvények, kék-fehér falvak, velencei időkből itt maradt kikötővárosok látványa tárul az utazó elé. A görögöknek tizenötezer kilométer tengerpartjuk, ezerháromszáz szigetük van, a legnagyobb Kréta – írja le irigykedve e sorokat az utazó. „Megáli Nísi”, egyúttal a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete, északi partjait az Égei-, a délieket a Líbiai-tenger mossa. A mitológia szerint itt született és nevelkedett Zeusz.

Mintegy ötezer-négyezer éve itt fejlődött ki az első európai civilizáció, a minoszi kultúra. Később az északról jövő dór törzsek meghódították a területet, a feljegyeznek ebből az időből (i.e. 1700 körül) egy pusztító erejű földrengést is. Annyi bizonyos: Athén virágkorának és a római birodalom felemelkedésének századai alatt Kréta befolyása már nem volt a régi, sőt a sziget kitűnő stratégiai fekvése miatt – birtoklása a Földközi-tenger keleti medencéjének ellenőrzésével járt - kiemelt logisztikai bázisa lett a rómaiaknak.

Krétai évszázadok

Bizánci, egy ideig arab, majd újra bizánci uralom következett. Egy csalafinta, a Szentföldre induló, ám mégis Bizánc ideiglenes elfoglalásával járó keresztes hadjárat következtében Velence tehette rá kezét a szigetre és lagúnák városának zsoldosai a török csapatokkal szemben védelmezték mindaddig, míg tehették, 1645-ig. Krétát nem sikerült felszabadítani az 1821-ben kitört görög szabadságharc során, az ottomán elnyomás azonban a Porta hanyatlásával fokozatosan megszűnt, majd 1913-ban kimondták az egyesülést Görögországgal. A második világháború egyik legjelentősebb légidesszant akciója Krétát sújtotta, a sziget lakói és az angol csapatok komoly veszteségeket okoztak a német ejtőernyős csapatoknak, bár azok ennek ellenére elfoglalták a szigetet.

Kréta felderítéséhez javasolt az autót és motort bérelni, szeptember-októberben már nincs komoly forgalom. A sziget legnagyobb hosszúsága 260 kilométer, szélessége 12-55 kilométer között változik, az északi oldalon kitűnő homokos strandok vannak, a déli oldal sziklásabb. Az elmúlt évezredek hajóépítői nem végeztek fél munkát: Kréta hegyeinek többsége vad és kopár.

A sziget nagy részét három hegyvonulat alkotja. Legmagasabb hegye az Ida-hegy, 2456 m magas. A megélhetéshez szükséges bevételek egy részét a turizmus hozza, de az utak mentén szépen megmunkált narancs-, szőlő-, olívabogyó-, pálma- és mandarinligetek sorakoznak, látni kecskét, birkát. A harmadik bevételi forrás, miként egész Görögországban, a külföldön élő és dolgozó görög származásúak jelentős összegű hazautalásai.

Knosszosz romjai

A sziget központjában, a főváros Irakliontól öt kilométerre állnak Knosszosz romjai, Európa legrégebbi királyságának tanúi. Itt volt a híres labirintus, ahol a bika fejű, embertestű szörny – civilben Minos király feleségének és egy bikának organikus leszármazottja - Minotaurusz szűzlányokat és ifjakat vacsorázott. Knósszosz palotájában előcsarnok, hosszú folyosók, nagy csarnok, kövezett padlózat fogadnak, freskók és falfestmények, amelyek a stadionok lelátóin több ezer évvel ezelőtt üldögélő embereket örökítenek meg.

A kétszázezer „lelkes” főváros nevezetességei a régi velencei erőd, az oroszlános kút vagy a Régészeti Múzeum. Nyugat felé továbbhaladva Rethymonba, majd Nyugat-Kréta fővárosába, Chaniába érünk - ezzel érintettük is a három legnagyobb települést. A házakon erősen érződik a velencei hatás, a bizánci templomoktól nem messze lévő török mecset a viharos múltra utal.

Őzikesziget rózsaszín homokja

Az egyik leghálásabb program Elafonissi (Őzikesziget) rózsaszínű homokkal borított strandjának meglátogatása. Turistaként a tengerben lubickolni normál körülmények közt is jó érzés, most az összetört kagylóhéjakkal rózsaszínűre festett part jelenti az extrát. Krétán található Európa leghosszabb természetes szurdoka, a tizenhat kilométer hosszú Szamaria-szurdok. Csak itt található a különleges kecskefajta, a kri-kri, amely a legtöbb krétai kecskéhez hasonlóan, szívesen mászik a fára. A szurdok természetes kijárata a déli tengerpartra vezet, így a gyalogtúrával egybekötött sziklamászás után – bakancs erősen ajánlott - boldogon lehet csobbanni.

A krétai embert – főleg ha falun él - csak a szieszta hiánya zavarhatja meg. Az élet nyugodt, családias, nem ritkán több generáció él egymás mellett, életükben igen jelentős szerepet játszik a görögkeleti vallás. A krétai fiatalok szerint kicsit belterjes a sziget. Ez idegen számára leginkább abban mutatkozik meg, hogy távoli rokonok is viszonylag gyakran házasságot kötnek. Ennek következménye: minden falunak vannak szelíd, fogyatékos bolondjai, akik képesek órákon keresztül mereven figyelni az idegenek minden apró rezdülését, mondatát.

Megőrizték a régi idők életritmusát is, bámulatos „rátermettséggel” képesek a nap jelentős részét üldögéléssel, beszélgetésekkel tölteni, senki nem siet, gondok nem léteznek és ha mégis, majd megoldódnak. És csodák-csodája, a problémák természetrajzából fakadóan, egy részük valóban önmagától megoldódik.

A krétai konyha

Krétán az éttermi árak mintegy húsz százalékkal meghaladják a magyarországi éttermi árakat, igaz, cserébe rákot, tintahalat, polipot, kardhalat, netán darált hússal töltött rakott padlizsánt (muszaka) vagy rablóhúst (szuvlaki) falatozhatunk. A krétai konyha fő elemei az olívaolaj, hal, a tengeri ételek, amelyekhez sajt és sok friss zöldség dukál.Az előételeket - amelyek paradicsomból, uborkából, dinnyéből, szeletelt sajtból, kagylóból állnak – bőségesen megöntözik az olívaolajjal. A húsokat nyárson, vagy rostélyon szeretik megsütni.

Az italok közül érdemes megkóstolni a pálinkát (raki), az ánizspálinkát (ouzo), a konyakot (metaxa) vagy fenyőgyanta ízesítésű bort (retsina). A krétaiak fő étkezésének ideje este és éjszaka jön el, napközben leginkább gyümölcsöt, sajtot csipegetnek. A krétai konyha kiváló minőségű természetes alapanyagokra épül és az egészséges táplálkozás, és persze a nyugodt élet miatt Európában Krétán várható az egyik legmagasabb átlagéletkor.

Megjelent: 3208 alkalommal