Tbilisziben ragyogóan sütött nap, és nem volt ez másképp Gergeti falucskában sem, a Kazbek-hegy lábánál. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy fent a magasban, a gergeti Szentháromság-templom olyan szél fúj, hogy levegőt is nehezen lehet venni.
De haladjunk csak sorjában. Örményországból érkeztem Grúziába és igen kellemes estéket töltöttem Tbilisziben. (A grúz fővárosról majd lesz riport a www.dravuczpeter.hu oldalon, sőt, feltehetően több is.)
Egy nap azonban szerettem volna megtekinteni Grúzia egyik szimbólumát, a gergeti Szentháromság-templomot, amely 2200 magasan van fent a régi grúz hadiút mentén. Fotókat korábban láttam róla, nem véletlenül, a legtöbb turista látni akarja, engem is első látásra megfogott.
Tbiliszitől 160 kilométerre van Gergeti. Grúziában jellemzően iránytaxikkal bonyolítják a közlekedés jelentős részét, marsrutka a nevük és az egész országban jól működik a rendszer. Tíz grúz lariba került az út, ami kevesebb, mint 1200 forint, vagyis vállalható ár a 160 kilométeres távért. Az alábbi képen látszik is, hogy Tbiliszibe is hasonlóképpen tíz lariba került a visszaút.
A Szentháromság-templomhoz fel lehet jutni gyalog is, ez körülbelül három órás túra, csodálatos tájakon, de terepjárókkal is felvisznek a grúz sofőrök.
Terepjáróval körülbelül 20-25 perc az út, már nem emlékszem pontosan az árra, de ez is teljesen vállalható volt. Ráadásul a sofőrök azt is tudják, hogy hol kell megállni egyszer-kétszer a turistákkal, azok honnét tudják a legszebb képeket készíteni. Ez volt az első három fotóm.
A templom látványa fenséges volt.
Hétszáz évvel ezelőtt építették, külseje gyakorlatilag semmit sem változott az azóta eltelt idő alatt.
Ha bármikor veszély fenyegette az országot, a grúz templomok híres kincseit itt, ezeken falakon belül rejtették el, például a Szent Nino keresztet, a szenthez kötik a kereszténység felvételét Grúziában. Szent Nino egyébként nő volt, egy római tábornok lánya.
A templomban szigorúan tilos fotózni, a kedves olvasóim miatt kicsit haboztam ezen, de utána úgy döntöttem, nem leszek barbár, betartom a szabályokat és megadom a tiszteletet.
A monda szerint amikor Prométeusz az istenektől ellopta a tüzet az emberek számára, Zeusz a Kazbek-hegy tetején láncoltatta le, itt tépte a máját az Ethon nevű óriási sas; a máj egyébként másnapra visszanőtt.
Zeusz ezt a büntetést harmincezer évig tervezte be, ám harminc év múlva Héraklész megérkezett, a sast lelőtte és Prométheuszt kiszabadította, és a titán visszatérhetett az Olümposzra. Héraklész természetesen azért tehette meg mindezt, mert Zeusz fia volt.
A szovjet korszakban minden vallási tevékenység tiltott volt a templomban, a turisták azonban felkereshették.
Bár tulajdonképpen napsütéses jó idő volt, olyan szél fújt 2200 magasan a Kaukázusban, hogy kapkodni kellett a levegőt. Küzdött vele ez a kutya is.
Addig maradtam, amíg bírtam szuflával, néha bementem a templomba, majd a látvány, a mélyben fekvő falvacskák, a gyalogosan feljövők látványa újra és újra kicsalt.
Mire délutánra visszaértem Gergeti falujába, az első dolgom volt keresni egy kisboltot és venni némi grúz konyakot. A busz indulásáig még sétálgattam a faluban. Készítettem pár képet a Kaukázus ormairól, találtam is végül egy piros-fehér-zöld kompozíciót.
A vacsorát már Tbilisziben ettem, a három kaukázusi ország közül (Azerbajdzsánt, Örményországot sorolják még ide) a grúzoknál volt a legjobb konyha, és igazán szerettek enni, inni, mulatni. De ezekről az élményekről is hamarosan beszámolok.