A ház tehát újonnan épült. Ez nagyon tetszett. És én voltam az egyedüli vendég a földszinten. Itt jutott rám öt szoba, két fürdőszoba és egy csodálatosan felszerelt óriási konyha.
Persze, csak egy szobában laktam, a többi négyben csupán poénból heverésztem alkalomadtán. De mindkét fürdőszobát lefoglaltam, az egyiket reggel, a másikat este használtam. Igen tiszta turista voltam. Mosógép is volt a földszinten.
Kell még több? A szállásadóim végtelenül kedves kazah emberek voltak. Amikor reggel felhúztam a redőnyt, azonnal jöttek és hozták az oroszos reggelit, a kását, a teát. Minden reggel kását ettem, teáztam.
Amikor este hazatértem a turistáskodásból, hozták a vacsorát, többnyire sült húst, krumplit. Hatalmas adagokat, és ha nem ettem meg mindent, akkor aggódva kérdezték, hogy talán nem ízlett?
Nem akartam elhinni. Napi háromezer forintért használok egy komplett földszintet, öt szoba, két fürdőszoba, egy konyha, reggeli, vacsora, háztartási gépek.
Októbert írtunk, ilyenkor a kazah esték, éjszakák már jó csípősek. Asztana a világ második leghidegebb fővárosa, csak a mongol főváros, Ulánbátor hidegebb nála. Asztana folyója, az Isim akár már novemberben befagyhat.
Nem tudom, miképp oldották meg a csodálatos asztanai apartmanban, de a szobám egyik fala mindig meleg volt, valószínűleg ott mentek a fűtőcsövek. Néha még szellőztetnem is kellett, olyan jó idő volt bent.
Az internet kifogástalanul működött, minden otthoni munkámat biztonságosan el tudtam végezni.
A központi vasút- és buszállomás nyolc-tíz percre volt, és hajnalban már indultak is az első vonatok, buszok, az ország minden részébe.
A hajnali felkelésre, a korai elindulásra azért volt szükség, mert Kazahsztán óriási, a távolságok is azok. Az ország területe 2 717 300 négyzetkilométer, a Föld kilencedik legnagyobb területű országa. (Az első tíz így következik: Oroszország, Kanada, Egyesült Államok, Kína, Brazília, Ausztrália, India, Argentína, Kazahsztán, Algéria. Az első ötöt már a kisfiam is fújja.)
Csak az összevetés kedvéért, Magyarország területe 93 030 négyzetkilométer, azaz, Kazahsztán közel harmincszor nagyobb területű ország.
Viszont, a népessége 18 millió lakos (mi valamivel kevesebben vagyunk a 10 milliónál).
Vagyis: nagy és szabad területek vannak Kazahsztánban.
Az utazás, a benzin – turistának az egyik legfontosabb szempont, hogyan lehet eljutni a látnivalókhoz, mennyi idő alatt, milyen áron – háromszor-négyszer olcsóbb volt, mint Magyarországon.
A kazah fővárostól északra, mintegy 260 kilométernyire található a Burabay Nemzeti Park (erről külön riportot fogok még írni), körülbelül 1500 forintnak megfelelő kazah tengébe került az odajutás, ami szerintem 260 kilométernyi buszútra vetítve nagyon jó ár-érték arány. A busszal pedig minden rendben volt.
Aranyélet volt ez, akár Asztana látványosságait vettem sorra napjaimban, akár a végtelen kazah sztyeppéken stoppoltam (erről részletesebben itt olvasható riport a www.dravuczpeter.hu oldalon), akár az orosz határnál lévő híres, most említett nemzeti parkjukba jártam, vagy akár egy hajdani Gulag-tábort tekintettem meg.
Jóleső érzéssel utazgattam az országban, korrekt árakon, jó kiszolgálást kapott az ember. Kazahsztán. Ki gondolta volna? Az ember semmit sem tud, míg a saját szemével nem látja.
Az étel és az ital már nem volt annyira olcsó, mint az utazás, de még így is a felét fizettem a magyarországi áraknak. Ez nemes egyszerűséggel annyit jelent, hogy amiért itthon fizettem ezer forintot, azt Kazahsztánban odaadták ötszáz forintért. Ráadásul az utcai árusok már második alkalommal automatikusan növelték a szendvicsekben lévő hús- és salátamennyiséget annak érdekében, hogy a szimpatikus külföldi turista holnap és holnapután is hozzájuk jöjjön vissza. De korán keltem, későn feküdtem, napi 25 kilométert gyalogoltam, fotóztam, kellett az üzemanyag.
Az apartman ház közelében lévő kisboltok eladói pedig pár nap után, azonnal hozták az ásványvizet és a kólát. Csapvizet nem mertem inni, holott, legnagyobb valószínűséggel, annak sem volt semmi baja.
A kazah fővárosban, Asztanában töltött turistás napok mindig a város vasúti- és buszpályaudvara által behatárolt nagy téren kezdődtek, innen indultak a városi buszok. A szállásomról kényelmes, tízpercnyi gyaloglás után juthattam el ide. A buszjegy, emlékeim szerint, hatvan-hetven forintnak megfelelő tengébe került. A buszsofőrök kivétel nélkül nagyon jó fejek voltak, örömmel magyarázták el, hogy melyik látványosság, melyik megállónál található. Oroszul kellett velük kommunikálni, angolul többnyire egy szót sem tudtak, de ezt normálisnak találtam. Mi az ördögért kellene angolul beszélniük?
Asztanában elképesztően szép új épületeket húztak fel az elmúlt huszonöt évben, a világ leghíresebb építészeit kérték fel. Mindegyik ilyen épület megér akár egy külön, részletes írást, ezért, most csupán, villanásszerűen néhány rövid ismertető.
Ez Asztana és Kazahsztán szimbóluma, gyönyörű, a 105 méter magas Bayterek-torony.
A Béka Piramis magassága közel száz méter, a dombja alatt operaház található, az alatt pedig egy vallási témájú könyvtár.
Asztana belvárosa így néz ki.
A kazah nemzeti olajtársaság székháza, ebből van a pénz.
Talán nem kell részleteznem, hogy az egész napi munka, anyaggyűjtés és fotózás után, szívesen vettem az irányt a csodálatos, új építésű apartman házba, ahol öt szoba, két fürdőszoba és egy csodálatosan felszerelt óriási konyha szolgálta kényelmem.
Ehhez a legegyszerűbb az volt, ha az ember az Avenue Turánon kezdte a visszatérést. Avenue Turán, meg a turáni átok, ugye, nem ismeretlen ez egy magyar embernek?
A helyzet az, hogy a kazahok rokonnak tartanak bennünket, ezt készség szinten, mindenki azonnal mondja, tehát bizonyosan az iskolába tanulják. Többségük szerint török népek vagyunk mi is, magyarok. Sokszor mondták, nomádok voltatok, jurtában laktatok.
Ez igaz, de mi nem vagyunk törökök, feltehetően csak közös szállásterületünk volt a kazahokkal, a törökökkel. Az más kérdés, velük négyszer annyi időt töltöttünk a közös szállásterületen, mint például a finnekkel.
A kazahok azzal kapcsolatban is képben vannak, hogy a vogul (a manysik Kazahsztánban használatos neve), az osztják (ez a kazah név, nálunk chanti) a magyarok legközelebbi rokona. Van még a kipcsák vonal, a kazahok a kunok, vagyis ahogy ők Kazahsztánban hívják őket, a kipcsákok leszármazottainak tartják magukat.
Vagyis, ezeken a dolgokon jól ellehetett gondolkodni a Avenue Turán-on, a Turán Sugárúton hazafelé.
A sugárút elején ráadásul a Kán Sátra található, vagyis Kan Satyr, ahogy itt mondják. Netán van köze egymáshoz a Kán Sátrának és Kan Stayrnak?
Mindenesetre bámulatos alkotás. Akár a Kazah Nemzeti Múzeum.
Aztán vagy buszra szálltam, vagy ha olyan kedvem volt, illetve még energiám, tovább gyalogoltam a szállás felé.
Kedves szállásadóim esténként sült hússal, sült krumplival vártak.
Megesik, egy távoli országban az embert hirtelen tenyerén hordozza az élet és sokkal jobbat kap, mint amire számít.
Az ember csak sétál az utcán. És a kazah anyuka és a kislánya tenyerükből etetik a galambokat.
