Elemek megjelenítése címkék szerint: Ázsia

Jól tudtam, hogy a malajziai Langkawi szigetére az esős évszak kellős közepén érkezem, de semmiképp sem változtattam volna a gondosan megtervezett ausztrál-indonéz-maláj körutamon. Sőt, tervem is volt az esővel, magánéleti problémák miatt akkoriban a lelkemben is esett, így arra gondoltam, remek összhangba kerülök a külső környezetemmel. Ráadásul ez a maláj eső meleg, trópusi, két zuhé között a nap is kisüt, így sok forró ázsiai levessel abszolút megoldhatónak tűnt a dolog. A második naptól a földszinti apartmanom teraszán megjelent egy tarka cica, aki rájött, hogy finom falatokat kaphat tőlem, így később le sem lehetett vakarni.

Kategória: Malajzia

Amikor láttam a médiában az atombombára emlékeztető lökéshullámokat, automatikusan elkezdtem írni emlékeimet a kikötőről. Többször voltam Libanonban és mindig Ciprusról, hajóval érkeztem, értelemszerűen a kikötőbe. A hajón éjszaka lehetett aludni, nem kellett városi szállásra költeni, hajnalban a hajóról gyönyörködhettem Bejrút panorámájában, reggelenként pedig kezdődhetett a városnézés. Az ember éjszaka visszatért a kikötőbe, a hajó pár nap múlva visszament Ciprusra. Így a kikötőt imádtam, otthonosan mozogtam benne, szeretettel néztem a hatalmas forgalmát, konténereit, a gabonasilót, amelyekről most annyit írnak. Fogalmam sem volt, hogy egyszer megszakad a szív, mert lesz valami, ami végérvényesen elveszik.

Kategória: Libanon

Ragyogó napsütésre ébredtem Bangkokban és nagy kedvem támadt elmenni a thai fővárostól mintegy hatvan kilométernyire lévő vasúti piacra (Meaklong Railway Market), ahol az árusok gyakorlatilag a síneken árulnak, és csak a közeledő vonatok miatt húzódnak félre. Mehettem volna taxival is, a magyar árakhoz képest olcsónak számított, ám a sokkal érdekesebb és még olcsóbb thaiföldi tömegközlekedést választottam. Jól tettem, sok szép thai lányt láttam útközben. Elhatároztam, az így megtakarított pénzt mind az elsőszámú thai kedvencemre, a csípős-savanyú, citromosfüves ráklevesre (Tom Yum Goong) költöm.

Kategória: Thaiföld
Címkék:

Ha az ember megszeretné nézni az egyik legszebb kazah nemzeti parkot, a Burabay-t, akkor előbb a kazah fővárosból el kell jutni Shchuchinskba, ez körülbelül 240 kilométernyi távolság. Shchuchinsktól még húsz kilométer a park, az odajutást egyénileg kell megoldani. Ám ezen a környéken egy szót sem beszélnek angolul, így amikor leszálltam Shchuchinskban, kétségbeesett angol pár jött oda segítségért. Megoldottuk, a kazah taxisok oroszul elmondták a pénzügyi feltételeket, ezt lefordítottam angolra, majd vissza oroszra.

Kategória: Kazahsztán

Miként külföldi útjaim során szoktam, már hajnalban talpon voltam és elindultam megtekinteni a világ egyik leglátványosabb függőhídját, a Langkawi Sky Bridge-t. Tudtam, ehhez a világ egyik leghosszabb útvonallal bíró felvonójára kell felszállnom, amely a maláj dzsungel felett halad. A csodás panorámára számítottam, a világhírű híd látványára is, ám a kora reggel még gőzölgő dzsungel, a zöld útvesztő, a fehér vízesések látványára nem, így a szavam is elakadt. El is határoztam, ez az őserdő megérdemel egy külön riportot.

Kategória: Malajzia

Luang Prabang azért vált óriási utazási élményemmé, mert a dzsungel, valamint a két folyó, a Mekong és a Nam Khan ölelte városka úgy tudott megmaradni a gyönyörű természeti környezetben, hogy mindeközben az idelátogató turista is kényelmesen alhat, ehet, ismerkedhet a laoszi kultúrával. Már az első nap éreztem, telitalálat volt idejönni, késő éjszakáig nem is foglalkoztam semmivel csak a két folyóval, sétálgattam a partjaikon, átkeltem függőhídjaikon, betértem kis folyóparti vendéglőkbe, felmásztam a város legmagasabb pontjára.

Kategória: Laosz

Borneóba három dolog miatt utaztam el: az őserdőért, az orángutánokért és az olcsó tengeri herkentyűkért. Az orángután-lesről itt írtam riportot a www.dravuczpeter.hu oldalon, most jöjjön az őserdő és a herkentyűk, utóbbiak kapcsán csak annyit, a borneói piacon egy kiló homár átszámítva ezernyolcszáz forint volt. Ezt a kedvencemet szántam a túra végére jutalom gyanánt, a borneói őserdőben ugyanis legkevesebb 95 százalékos volt a páratartalom, nem beszélve a terepviszonyokról, szóval nem lehetett lötyögni.

Kategória: Malajzia

Megesik, hogy egy távoli országban az embert hirtelen tenyerén hordozza az élet és sokkal jobbat kap, mint amire számít. Ez történt velem Kazahsztánban. Olcsó, napi háromezer forintos szobát foglaltam a fővárosban, Asztanában, egy apartman házban. A ház újonnan épült, egyedüli vendég voltam a földszinten. Így jutott rám öt szoba, két fürdőszoba és egy óriási konyha. Kiderült, az árban még a reggeli és a vacsora is benne van. Amikor reggel felhúztam a redőnyt, szállásadóim azonnal jöttek és hozták az oroszos reggelit, amikor este hazatértem, érkezett a vacsora, többnyire sült hús, krumpli.

Kategória: Kazahsztán

Hivatalos tanulmányúton voltam Törökországban, ám a kötelező programok mellett voltak szabadnapok is, hogy kicsit kószálhassak a meseszép dél-törökországi partokon, gyönyörködhessek Földközi-tengerben. Bár többször voltam Alanya impozáns fellegvárában, de mindig határidőhöz kötve, most viszont annyi időm volt rá, amennyit jónak láttam.

Kategória: Törökország

Eleve nagy örömmel töltött el, hogy újra, immár másodízben megláthatom a kambodzsai fővárost, de amikor kimentem az olcsó, napi kétezer forintba kerülő, negyedik emeleti szobácska kicsiny erkélyére, a Phnom Penh legszebb épületeire, a Királyi Palotára és a Kambodzsai Nemzeti Múzeumra nyíló pazar kilátás kapcsán boldogan arra gondoltam, ilyen csak Ázsiában van, ennyi pénzért. Legalább félórát gyönyörködtem az épületek formáiban, színeiben, majd észbe kaptam, hogy dolgoznom kellene.

Kategória: Kambodzsa
1. oldal / 2