A Guanabara-öbölbe nyúló félszigeten egy hegytömb található, amelynek a három legmagasabb csúcsa, sorrendben a Cukorsüveg-hegy, a Morro da Urca és a Morro da Babilônia.
A Guanabara-öböl egyébként a város nevének születésében is szerepet játszott, a portugál hajósok ugyanis azt hitték, hogy az öböl egy folyó torkolata. Mivel pedig mindez 1502. január elsején történt, ezért a Januári Folyó nevet kapta, így lett tehát Rio de Janeiro.
A Cukorsüveg-hegyet 1817-ben mászta meg egy brit hegymászó, a városi legenda szerint másnap egy portugál katona is felmászott a csúcsra.
Még a nevet kell tisztázni, annak idején a gyarmatokról ilyen kúp formájú öntőformákban szállították a cukrot Európába.
1912-ben építettek kötélpályát a csúcsra, ez akkoriban óriási dolog volt, mert az egész világon csak Svájcban és Spanyolországban létezett egy-egy kötélpálya.
A kötélpálya két részletből áll, az első szakasz a második legmagasabb csúcsig tart, a Morro da Urca csúcsáig tart, itt ki kell szállni a kabinokból.
A kötélpályát már többször felújították, legutóbb a riói olimpiára, és jelenleg nagyon modern kabinok közlekednek. A régi kabinokból ugyanakkor egyet megőriztek és kiállítottak a Morro da Urcan.
Kiszálltam tehát a kabinból a Morro da Urca csúcson, és egy kicsit nézelődtem, fotóztam.
Az öbölnél a Batofogo negyed kezdődik. Felhőkarcolók, bevásárlóközpontok, bárok, klubok, mozik...
Tőle jobbra látható a Flamengo negyed, ahol sok szép apartman, hotel, hagyományos brazil ételeket kínáló étterem, cukrászda várja a látogatókat és strandolni is lehet.
A Flamengo-negyed mögött már a Rio de Janeiro központja látható, természetesen oda is terveztem elmenni.
Rögtön a félszigeten lent, az Urca nevű városrész bújt meg a sziklák árnyékában, nagyon kellemes hely, jókat lehet sétálni, enni, inni.
Gyönyörködtem a további kompozíciókban, Urcában, a félsziget csúcsában és a Cukorsüveg-hegyben. Jól mutattak egymás mellett.
A Morro da Urca tetejéről már nagyon jól lehetett fotózni a Morro do Pão de Açúcar-t.
Majd sorban álltam és elkezdődött a kötélpálya második szakasza, amely már a Cukorsüveg-hegyen végződött. Innen folytatom.