Amikor Guatemala City-ben élő cimborám, Senor Max meghallotta, hogy Antiguában, majd utána az ország belsejébe készülök, rögtön telefonált ismerőseinek, akik egy kellemes panziót vezettek a városkában. Jutányos díjat számítottak fel, guatemalai quetzallal fizettem a szokásos ár körülbelül felét, a panzió ráadásul tiszta volt és kaptam egy óriási kapukulcsot, házigazdáim szerint Antigua éjszakai élete páratlan, nem szabad kihagyni, és ami Latin-Amerikában nem ritkán óriási szó, a turista egyedül is nyugodtan sétálgathat.
Az utcák nem egyszer olyan szűkek, kacskaringósok, hogy az autó nem fér el bennük, a rendőrök lóval közlekednek, de megnyugtató módon, folyamatosan jönnek-mennek. Antigua 1979 óta a világörökség része, azt senki sem gondolta 1773. július 29.-e után, hogy így talpra tud állni.
De haladjunk sorjában. Guatemala volt az egykori maja birodalom központja, a mai napig ebben az országban (és Mexikóban) él a legtöbb maja indián. Mexikót Hernando Cortes hódította meg, az ő egyik legtehetségesebb alvezére, Pedro de Alvarado 1527-ben tört be Guatemalába.
Antigua 1543-tól volt a közép-amerikai spanyol gyarmatok fővárosa, Mexikó északi határaitól egészen le, Costa Ricáig mindent innen intéztek, ehhez persze sok ember kellett, érkeztek is az Óvilágból katonák, papok, hivatalnokok, szerzetesek, kereskedők, polgárok, építészek, kalandorok, szerencselovagok. A település virágzott, templomok, paloták, fogadók, patiók épültek, a spanyolok minden megmozgattak az arany és az ezüst után, és találtak is jócskán, még ha soha nem is volt nekik elég.
Csak az volt a baj, hogy ezen a környéken mindig rengett a föld, a Kordilleráknál egyébként a mai napig nincs másképp, menetrendszerűen húsz-harminc-negyven évenként érkeznek az újabb földmozgások. Ráadásul Antigua közvetlen szomszédságában három olyan vulkán is található, amelyek kitörése semmi meglepetést nem okozna a szeizmológia szakembereinek.
Aztán 1773. július 29.-én olyan földrengés érte a várost, hogy megszűnt gyarmati központnak lenni, és soha többé nem talált magára. Az új főváros a mai Guatemala City lett.
A város lassan kiheverte a katasztrófát, de a régi szerepét már nem tölthette be, ugyanakkor a lakosok nagy része maradt, és sok mindent újjáépítettek. Majd rájöttek, a földrengés pusztította egyes épületeket érdemes lenne meghagyni mementónak, elsősorban templomok, kolostorok egy részét.
A megnövekvő érdeklődés után a lakóházakat, fogadókat is helyrehozták, felkészültek a turisták fogadására, lényegében létrehoztak egy nemzeti történelmi emlékhelyet, a városban sok a múzeum, a kedvencem a Gyarmati Művészet Múzeuma volt.
A városka központja a Parque Central, a tér keleti részét a Catedral de Santiago foglalja el, ezt az épületet teljesen rendbe hozták napjainkra. A park, a tér központja egy szökőkút-együttes köré épült, az árnyas fák, virágok közti macskaköves kis utakon maja indián asszonyok árulnak ruhát, bizsut, ételt.
A 
A környező házak árkádjai alatt kávézók, utazási irodák és egyéb üzletek kínálnak mindenféle szolgáltatást, természetesen lovagolni, kocsikázni is lehet, de Antiguában működnek a legjobb spanyol nyelviskolák.
A Catedral de Santiago ad végső nyughelyet annak a spanyol konkvisztádornak, Bernal Diaz del Castillo-nak, aki „Új Spanyolország felfedezésének és meghódításának hiteles története" címmel olyan történelmi művet alkotott, amelyet a mai napig alapnak tekintenek a korszakkal foglalkozó történészek.
Természetesen, a hódítók és nem pedig a bennszülött indiánok szemszögéből láthatjuk az eseményeket, de mást nem is lehet várni a konkvisztádor írótól-szerzőtől, abban az évben született (1492), amikor Kolumbusz kikötött Amerika partjainál, és minden későbbi nagy spanyol expedícióban részt vett, gyalogos katonaként szolgált Cortez alatt Mexikó meghódítása során, innen vitte fel a főtanácsosi rangig.
Antigua mások fontos tere az Iglesia de Nuestra Senora de La Merced templom mellett található, a piac, a Mercado is itt van.
A templomot csúnyán megtépázta az 1773-as földrengés, csak a XIX. század második felében sikerült teljesen helyreállítani, ugyanakkor gondosan ügyeltek arra, hogy megtartsák az eredeti barokk jelleget.
A piacon szintén minden kapható - egyáltalán nem vagyok édesszájú, de a guatemalai csokoládénál finomabb csokolódát még nem ettem (a házigazdáim kötötték a lelkemre, hogy ezt is kóstoljam meg).
Korábban szó volt azokról a templom- és kolostorromokról (ezek az Iglesia y Convento de la Recolección és Colegio de San Jeronimo maradványai), amelyekhez nem nyúltak a földrengés óta, biztonsági szempontból ugyan ellenőrzik, ám minden úgy látható, ahogy 1773. július 29.-én este itt maradt a kataklizma után. Mi tagadás, tényleg nagy hatást tesznek az emberre.
Antiguából nagyon korán indultam el, mert szerettem volna kicsit hajókázni a Lago Atitlánon, a tűzhányókkal övezte vulkanikus eredetű, páratlan szépségű tavon, szerettem volna kicsit sétálgatni, fotózni a tóparti maja falvakban.
Onnan pedig a következő célként Tikal volt kitűzve, ami meg Antiguával ellentétben éppen hogy nem a spanyol gyarmati főváros, hanem a nagy maja birodalom fővárosa volt egykoron és a guatemalai őserdőben található. A maják jellemzően az őserdőkben építették fel civilizációjukat, városaikat, a nagyobb városok közül csak a mexikói Tulum található a tengerparton.
A házigazdáim a hajnali időpont dacára kijöttek beszélgetni, miközben a buszra vártam, azt sem tudtam, hogy köszönjem meg. Aztán eljött az elköszönés ideje, a busz elhaladt a Mercado, az Iglesia de Nuestra Senora de La Merced mellett, messziről láttam a Parque Centralt, de akkor már kikanyarodtunk a főútra és haladtunk a Lago Atitlán és az őserdő felé.
