A guatemalai Tikal talán a leghatalmasabb volt a maja civilizáció által létrehozott városok közül, jelenleg is a legnagyobb maja romváros. Óriási, megmászható piramisokkal – ha pedig az ember tériszonyos jászsági gyerek, az út harmadánál, felénél köszöni szépen és remegő lábakkal visszaereszkedik a földre. Nekem elég magas a Tisza gátja.
Kivéve az 5. számú, legmeredekebb piramisnál, amelyhez egy keskeny falépcsőt építettek. Itt csak menni és menni lehet felfelé, nehéz visszafordulni. És akkor van baj, amikor felérsz.
Azt hittem, ott pusztulok.
Egyébként már az éjszakai buszút is félelmetesen indult.
Guatemala Cityből indult az éjszakai busz Tikalba, az őserdőbe, a koromsötét éjszakába. A mellettem lévő ülésen egy indián férfi ült, durvábban nézett ki, mint a hollywoodi filmek rosszarcú karakterszínésze, Danny Trejo. Biztos voltam benne, az éjszaka során fél kézzel elintézi és legyilkolja az összes utast. Az indián természetesen a világ legártalmatlanabb embere volt, otthon gazdálkodott, és az öccsét látogatta meg a fővárosban – utóbbi informatikus mérnök volt –, sokat beszélgettünk hajnalig.
Ugye, az előítéletek már csak ilyenek. Megesik, életmentőek lehetnek abban a tekintetben, hogy kiket jobb elkerülni. Néha meg szégyenkezik miattuk az ember.
Kora reggel értem Floresbe, a legnagyobb maja romvárosba, Tikalba érkező turistáknak logisztikát, szállást, étkezési lehetőséget nyújtó városkába.
Floreshez hasonló például Kambodzsában Siem Reap is, amely meg az Angkor csodálatos műemlékeit megtekinteni akaró turistákat látja el.
Találtam egy nagyon olcsó, lepattant kis koszfészket, úgy voltam vele, jó lesz, napközben úgyis maja piramisokkal, fotózással múlatom az időt, a megtakarított szálláspénzből legalább minden este elmegyek vacsorázni, sörözni, és utána úgy fogok aludni, mint a bunda.
Nem is volt hiba az estékkel, vacsora után mindig nagyokat sétáltam a Petén Itzá-tó partján, és zuhanyzás után beájultam az ágyamban. A legolcsóbb helyeken is figyelek arra, hogy meleg víz, hideg víz legyen.
Flores egyébként a Petén Itzá egy szigetén fekszik, amelyet híd köt össze a szárazfölddel.
Nem véletlenül, a maja királyok központja egy időben Flores-szigetén volt.
Manapság Flores szigetével szemben két város található, Santa Elena és a vele egybeépült San Benito, ezek átlagos guatemalai városok, nagy forgalom, élénk színek, remek sült csirkék, azt hiszem, Latin-Amerikában talán Guatemalában készítik a legjobb sült csirkét.
Zárulnak az ég csatornái
A maja civilizáció virágkora az 5. és 9. század között volt. Az 5-7. században bőségesen esett a csapadék. Hogy miért? Nem tudni, az éghajlat- és klímaváltozással foglalkozó tudósok sem tudják. A bőséges csapadék jótékony hatással volt az élelmiszertermelésre és a népesség növekedésére.
Aztán elzárultak az ég csatornái, kezdődtek az aszályos időszakok. A fénykor még tartott, de már zavar mutatkozott ez erőben. A 8-9. században az addig erőteljes, magabiztos maja államok, városok egymás ellen támadtak. Ennek legfőbb oka, hogy fogyóban volt a víz.
Közeledett a katasztrófa, amit csak ideig-óráig, százötven-kétszáz évig lehetett elodázni. A helyzet folyamatosan romlott, a vízkérdést az égből jövő utánpótlás nélkül immár nem lehetett megoldani.
Amikor nálunk Szent István megszilárdította a hatalmát, a maja népesség kezdte elhagyni saját területeit az egyre inkább elviselhetetlenné váló aszály miatt.
A maja városok ezer évig az őserdő zöldjébe süllyedtek.
Így járt Tikal is, a maja civilizáció talán legnagyobb központja, amely manapság is a legteljesebben megmaradt maja romváros.
Csodálatos építményekkel, hatvanméternyi magasságot is meghaladó piramisokkal, nemesi palotákkal, templomokkal, labdajátékok színtereivel...
Fénykorában a hatalmas véderőművek mintegy 120 négyzetkilométernyi területet öleltek körbe. Mintegy félmillió ember lakhatott itt. Az európai városok ekkoriban 20-30 ezer főnyi lakossággal már jelentősnek számítottak.
Tikal maja nyelven annyit jelent, hogy a „Hangok helye”. Ezek a hangok főként éjjel hallatszanak, és a legtisztábban telehold idején. Újhold volt, nem tudtam leellenőrzni.
Ide érkeztem tehát, tényleg csak a koszfészek szállásom lefoglalására szántam némi időt és lelkesen maja civilizáció nézőbe indultam.
Kezdődött az Akropolisszal.
Tikalban a templompiramisok, paloták, a többi épület, a szentélyek, az ősi indián labdajátékok űzésére szolgáló pályák, a piacok, a fürdők központi közösségi tere, az Akropolisz a teljes maja építészet lenyűgöző emléke.
A feltárást 1957 és 1969 között a pennsylvaniai egyetem munkatársai végezték, nem csupán az épületek szabadították ki a dzsungel rabságából, hanem a szobrokat, oltárokat, a kövekbe vésett maja hieroglifákat is elérhetővé tették a látogatók számára.
A Nagy Jaguár Piramis
Az első számú tikali piramisban, a Nagy Jaguár Templomában, Piramisában a papokat temették el. Nem tudom, velük temették-e a vértől csöpögő obszidián késeiket, amelyekkel az emberáldozatok során felvágták a mellkasokat és kitépték a még dobogó, forró szíveket.
Egyébként nem voltak különbek az olmékok, az aztékok és a toltékok, akik különböző időszakokban éltek ezen a közép-amerikai területen, hasonlóképpen áldoztak isteneiknek. Az emberáldozatok a feljegyzések tanúságai szerint még a könyörtelen spanyol konkvisztádorokat is megdöbbentették, már ha volt valami, ami az aranyon kívül érzelmi hatást váltott ki bennük.
A maják területei öt mai ország területén helyezkedtek el: Mexikó, Guatemala, Belize, Honduras, El Salvador; egyébként volt szerencsém mindegyik országban káprázatos maja emlékeket látni.
A maja piramisoknak kilenc erkélye van, így a Nagy Jaguár Piramisnak is.
A maják kozmológiája szerint a világ rétegekből áll. Ebben a lapos Földet több égbolt és alvilági réteg veszi körül, amiket különféle istenek és démonok irányítanak.
Úgy gondolták, hogy a Föld felülete négyzet alakú, és az élek iránya a négy fő égtáj felé mutat, amiknek szimbolikus színe van: kelet = piros, észak = fehér, nyugat = fekete, dél = sárga. A négyzet négy sarkát bacab néven ismert istenek tartják. Az égbolt a négyzet minden sarkában különböző fajtájú fára támaszkodik. A maja univerzum közepén nő a világfa, ami összeköti az alvilág kilenc rétegét a földdel és az égbolt, lényegében a maja mennyország tizenhárom rétegével. Az egyes rétegekben más-más isten uralkodik.
Ezekben a rétegekben voltak megtalálhatók az elhunytak lelkei is, attól függően, hogy milyen halált haltak. Az erőszakos halált haltak valamelyik felső rétegbe kerültek (a halál mibenlétének megfelelően), míg akik békésen hunytak el, azok a kilenc alsó rétegbe kerültek.
A Maszkok Piramisa/Hold Piramis
A második számú templom a Maszkok Piaramisa, vagy más nevén a Hold Piramis. A díszítések az egyik maja uralkodó, Jasaw Chan K'awiil I. feleségének, Lady Kalajuun Une' Mo' arcát örökítették meg. A piramist Modesto Mendez, Petén szövetségi állam fedezte fel a 19. században, és a feltárási munkát csak 1958-ban kezdődtek.
A Hold piramisát mintegy hétezer ember látogatta meg 2012. december 21-én, várva a maják által megjelölt világvégét, ám december 22-én be kellett látniuk, hogy erre nem került sor.
A 3. számú templom a kései maja korban épült, i. sz. 810 körül, talán itt láthatóak a leglátványosabb oromdíszek. Már csak ezért is sajnálatos, hogy erre a templomra nem lehet felmászni.
A legjelentősebb ősi amerikai civilizáció a csillagászatban és a matematikában olyan magas szinten állt, amilyenre az európai civilizációk csak jóval később, nem egy esetben évszázados késésekkel később érkeztek el. A maják tanulmányozták az égitestek mozgását, ismerték a napéjegyenlőséget és pontos naptárakat készítettek. Városaik a csillagképek legfényesebb pontjai szerint jöttek létre. Abban a korban, Európában a Frank Birodalom hegemóniáját lehetett látni Nagy Károllyal.
Az elveszett viág piramisa
Erről a piramisról olyan legendák keringenek, miszerint a mai napi idegen látogatják. A mohalepte hatalmas építményt négy régi piramisra emelték.
Félelem és reszketés az 5. számú maja piramison
Az 5. számú templom körülbelül 750-ből származik és ez az egyetlen, amelyben sírokat találtak. És majdnem itt lett az én sírom is.
A maja piramisok átlagosan hatvan méter magasak, akad pár méterrel kisebb, pár méterrel nagyobb. A széles kőlépcsőkön felfelé menet azonban a tériszonyos ember meggondolhatja a dolgot, és ha nem bírja, szépen visszaereszkedik.
Kivéve az 5. számú, legmeredekebb piramisnál, amelyhez egy keskeny falépcsőt építettek. Itt az ember megragadja a fakorlátot, nem nagyon tud visszafordulni, mert jönnek mögötte, nem úgy van, mint a hatalmas piramis széles oldalainak kőlépcsőin.
Így felérve majdnem szörnyethaltam. Mint egy gyík, úgy tapadtam a kövekhez, háttal a mélységnek. Odajött egy francia hölgy, megkérdte, hogy jól vagyok-e? Persze, mondtam, ça va, ça va. Hát nem úgy néz ki, mint ha jól lenne, Monsieur, válaszolta.
Azért is készítettem képeket.
Végül, remegő lábakkal, háttal, lefelé sosem nézve, valahogy leértem a földre. Visszanéztem.
Megnyugodva nézegettem a hatalmas ceiba fákat. A földről.A maják szerint a ceiba fa kapcsolja össze a földi létet a túlvilággal, a valós világot a lelkek világával.
Megnyugodva nézegettem a piramisok között bóklászó, szabadon élő pulykákat. Visszamentem a szállásra, és tovább haladtam újabb maja piramisok felé, öt közép-amerikai országban legalább 15 maja emléket terveztem be.
