hétfő, 27 február 2012 01:43

Az Asszonyok Szigete (Isla Mujeres), Latin-Amerika legbiztonságosabb helye

Írta:

Latin-Amerika veszélyes, érdemes észnél lenni. Isla Mujeres, az Asszonyok szigete, amely a mexikói Cancún mellett található pár kilométerre a Karib-tengeren, azonban olyan biztonságos, hogy akár a nők is egyedül sétálgathatnak éjszaka. A szigeten két napig rendőrt sem láttam, csak valami önkormányzati autót, amire spanyolul az volt felírva, hogy „konfliktus-felügyelet”. Gondolom, ha a turista sokat iszik, akkor felügyelik az ilyenkor könnyen bekövetkező konfliktusát, és hazakormányozzák valahogy a szállodájába.

A nagy biztonság oka pedig nem más, minthogy a nyolc kilométer hosszúságú, a legnagyobb szélességénél is legfeljebb egy kilométer széles szigeten minden a helyiek ellenőrzése alatt áll. A kis hotelek, panziók, éttermek, sörözők, a zenés helyek, az internet kávézók, a golf-kocsi (golfpálya nincs, ezzel viszont remekül lehet közlekedni) kölcsönzők, a vízi sportokra, felszerelésekre épülő kölcsönzők, az üzletek, az élelmiszerboltok mind-mind a turistákból élnek. Szükség van rájuk, így a turista sérelmére elkövetett minden cselekmény egyben a helyi közösség elleni cselekmény is - nem is tesznek ilyet. Mivel Latin-Amerika jelentős részén sötétedés után nem tanácsos csak úgy sétálgatni, pótoltam a kimaradt életérzést.

Éjszakai séták

Sétáltam egy kicsit, majd kiültem a tengerparti padok valamelyikére. A Karib-tenger csendesebb éjszakákon csak mormolt, ha feltámadt a szél, a hullámok hangosan csapkodták végig a parti köveket. Sétáltam egy kicsit, majd leültem a kikötőben, akkor indult vissza az utolsó hajó a mexikói szárazföldre. A szállodákból, hotelekből a vidám vendégek zsivaja hallatszott. Felálltam, kicsit arrébb mentem, egy kőpad volt az egyik társasház előtt, leültem, a szobák egy részének erkélyein nyaralók, a többi erkélyen helyiek üldögéltek, élvezték a balzsamos levegőt, vagy éppen hangoskodtak, poharak, jégkockák csörömpöltek.

Lementem a strandra, leültem egy felfordított csónakra, hallgattam a tengert. A sétálóutcában volt két bár, pub, klub, ahogy tetszik, ezek nagyon sokáig nyitva voltak, sietni nem kellett sehová. Az egyiket egy szlovén lány vezette, már az első napomon megörültünk egymásnak, az európai szomszédnak. A szlovén lány okos üzletasszony volt, pohár senki előtt nem maradt üresen, és a személyzet, mind-mind fiatal lány, hatalmas hangulatot csinált a vendégeknek, nagyon jól ment a biznisz, amelyet nem kevertek a magánélettel, szemmel láthatóan íratlan szabály volt, minden potenciális udvarló azt vette észre, hogy ismét rendelt egy kört, de nem jutott semmire. Jókat nevettem a balfácán fiatal turistákon, hajnali négyig-ötig lehetett egyébként itt üldögélni, néha kisétáltam üdvözölni a tengert, Isla Mujeresen nem voltak távolságok.

A sziget egyébként azért kapta a nevét, mert annak idején a spanyolok itt tartották egzotikus szeretőiket, utóbbiak létezését érthető okokból nem kívánták a szárazföldön lévő kasztíliai asszonyok orrára kötni. A sziget fő attrakciója a remek strandok sokasága, a jó ételek, a nyugalom, a jól ellátott üzletek, a vízi sportok minden válfajának gyakorlásai lehetősége. A kötelező látványosságok közül egy teknős farmot és egy Garrafón névre hallgató vízi parkot találtunk, a sziget déli csücskében.

Az azték leves

A feleségem sötétedéskor – ami ezen a szélességi fokon este hat körül van – már bevackolta magát a hotelbe, és egyáltalán nem bánta, hogy békén hagyom, és nyugodtan nézheti a tévéjét. Egyszer beszéltem rá sikeresen könnyű vacsorára, este hétkor méltatlankodva kanalazta mellettem az azték levest, mert ki kellett jönni a szobájából ilyen kései órán, és a sétálóutcán kétszáz métert kellett gyalogolnia. Fél nyolckor méltatlankodva sietett vissza a hoteljébe, a tévéjéhez.

Homár, chili, sült krumpli, tequila, kukoricasör

Isla Mujeres, nem értem okát a mai napig sem, jóval olcsóbb, mint a mexikói szárazföld. Guatemalában, egy mexikói-svájci házaspár javasolta, jó ötlet volt, hiába, ismerték a helyi árviszonyokat. Szívet melengető érzés visszagondolni rá, annyira rendben voltak a halétkezdék árai, hogy mindennap megengedhettem magamnak egy csodálatos homárt, ami az étkek étke, zöld chilivel, sült krumplival, tequilával, mexikói kukoricasörrel - amely Magyarországon szemérmetlenül drága, ezért három-négyévente veszek egy kis üveget.

A tulajdonos végül már nem is kérdezett semmit, amikor meglátott délutánonként, odament a tengerbe lógó rácsos kalitkához, felhúzta, és kiválasztott egy szép példányt. A zajra megjelent egy nagy albatrosz is, és érdeklődve nézegette a műveletet. Kaptam kis harapófogót, hogy a homár lábait összeroppantva, azokból is ki tudjam szedni a húst. Csodálatos délutánok voltak, ma neked languszta barátom, szólítottam meg a spanyol nevén, holnap nekem. De legkorábban is csak holnap, mañana, addig talán még nem szólítanak.

Megjelent: 4402 alkalommal