A borneóiak egyes nemzeti parkok kijelölt helyein naponta általában kétszer, reggel kilenckor és délután háromkor etetik az orángutánokat. Nem mindig jönnek elő az etetésre, ilyenkor a csalódott turisták mehetnek dolguk végezetlenül, ám többnyire kérnek az ingyen kajából. Ilyenkor is csak tisztes távolságból lehet szemlélni őket, csendben kell maradni, óvatosan mozogni, hirtelen mozdulatok nélkül. Egyébként, mindezt nem is olyan nehéz teljesíteni, amikor én voltam orángután lesen, a dzsungelben minimum kilencvenhárom fokos páratartalom volt, öt perc alatt szakadt a víz az emberről, meg is gondolt minden mozdulatot.
Az orangután a legnagyobb testű fán élő állat, rendkívül vonzódnak a tárgyakhoz, eszközökhöz; a vadon élő példányok is rendszeresen használnak eszközöket. Fentebb szó volt róla, már csupán a világ harmadik (Borneó), és hatodik (Szumátra) legnagyobb szigetén élnek, de valamikor még egész Dél- és Dél-kelet Ázsiában megtalálhatóak voltak. Már Plinius, az ókori római tudós, megemlíti, hogy India hegyei között szatírok élnek és ekként írja le őket: "emberi ábrázatú, nagyon gonosz állatok, melyek majd felemelkedett testtartással, majd négykézláb járnak s oly gyorsak, hogy csak akkor kerülnek fogságba, ha már elaggottak vagy betegek".
Az orángutánok közelednek
Aztán egyszer csak halljuk, közelednek a vörhenyes bundájú barátaink, akik tisztában vannak azzal, hogy micsoda ámulattal nézik őket a turisták. Elképesztő ügyességgel mozognak a fák koronáin, törzsein, hiába, ha valaki valamit mindennap csinál, igen jó lehet belőle.
A hímek közel 1,5 m magasak és 100 kg súlyúak, a nőstények feleekkorák; az idős hím orangután jellegzetes pofalemezeket növeszt. Testét hosszú, vörös szőrzet borítja. Karjai igen hosszúak, karfesztávolsága közel 2,5 m. Elsősorban gyümölcsökkel, azon belül is fügefélékkel táplálkozik. Az orangutánok mozgása különböző gyümölcsök éréséhez igazodik. Emellett eszik leveleket, gallyakat, rügyeket és virágokat, sőt, esetenként földet is – alighanem ásványi anyagai miatt. Étrendjét kisebb rovarokkal, gerincesekkel, tojással egészíti ki. A fák lombozatában, odvaiban megmaradó esővizet issza.
Az emberhez legközelebb
A fejformát és a fogazatot tekintve az orángután áll legközelebb az emberhez az emberszabású - gorilla, csimpánz - majmok közül. Abban is hasonlítanak az emberre, hogy utódaikat szintén kilenc hónap alatt hordják ki, valamint az immunrendszerük kialakulása is hasonló módon megy végbe. Az ember és az orángután DNS-állománya 97 százalékban azonos. Genetikai és pszichológiai értelemben a legközelebbi rokonaink közé számítanak.
Az etetés körülbelül húsz percig tart, utána az orángutánok, hímek, nőstények, kicsinyek, összesen mintegy tizenöten, eltávoznak a dzsungelbe. Az orangután felkerült 2007-ben a Vörös Listára. A fakitermelés miatt élőhelyét vesztette és a pálmaolaj-gyártás miatt is pusztulnak egyedei. Mindez azt jelenti, hogy a szumátrai orangután helyzete kritikus, míg a borneói orangután ugyancsak a veszélyeztetett fajok közé tartozik. A számok önmagukért beszélnek: 1900-ban még mintegy 300 ezer orangután járta a vadont; számuk 1971-re 4 500 alá csökkent. Ekkor azonban komoly nemzetközi programok kezdődtek, ennek köszönhető a jelenlegi négyszer-ötször nagyobb populáció a két szigeten, Szumátrán és Borneón.