Mivel a Shwedagon Pagoda a város másik végében volt, ezért átszámítva hatszáz forintot fizettem a taxiért. Az elkövetkezendő napokban kitapasztaltam, hogy a városon belüli tarifa egy útra négyszáz forint, akkor kerül kétszáz forinttal többe, ha valami már nagyon messze van a kiindulási ponthoz képest, például valamelyik külső kerületben.
Nagyon tetszett Yangon taxis univerzuma, és csak azért nem taxiztam állandóan, mert szakmai elvem, hogy egy várost legjobban megismerni, arról a legjobb fotókat készíteni leginkább gyalogosan, jártomban-keltemben lehet.
Még egy gondolat és már oda is érkezünk a Shwedagon Pagodához. Az első: egyetlen taxis nem akart átvágni Mianmarban, vagyis az egykori Burmában töltött napjaim alatt. De nem csupán a taxis, hanem az összes, az idegenforgalomban dolgozó mianmari nagyon becsületesnek bizonyult, egyetlen rossz tapasztalatom sem volt. (Ezzel szemben például Indiában lépten-nyomon be akarják csapni a fehér embert.)
Mi ennek az oka? Mianmarban évtizedekig katonai diktatúra volt, az ország bezárkózott és az elnyomatás közepette megmaradtak a tradicionális értékeik. A mianmariak már-már naivságba hajló becsületességéről Délkelet-Ázsia többi országában viccek léteznek, ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam.
Odaadtam háromezer kyat-ot, vagyis mintegy hatszáz forintot a sofőr barátomnak és rohantam a káprázatos Arany Pagodához.
A bejáratnál közölték a biztonságiak, hogy túl rövid a nadrágom – a nagy lelkesedésben erre nem gondoltam, micsoda amatőr hiba, ugye – ezért vegyek egy helyi viseletet, amit mi Magyarországon jobbára sarongnak ismerünk, Mianmarban longyi a neve.
Vettem is egy szép bordó-fekete longyit, később nagyon megkedveltem és végig ebben járkáltam Mianmarban, néztek is a helyiek, fehér ember, tradicionális burmai viseletben.
Szóval a longyiban fellejtettem a lépcsőkön.
Az Arany Pagoda – Mianmar legszentebb temploma - az emberiség által a valaha által épített legdrágább, legköltségesebb templomok egyike, a Yangon fölé magasodó Szinguttara dombon helyezkedik el.
A burmaiak hagyománya szerint már közel háromezer évvel ezelőtt is állt itt templom, ezt bővítették 7-8. században, majd még tovább a 14-15. században. A mai lenyűgöző formáját, jelenlegi méretét a 17-18. században nyerte el, ekkor a Burmai birodalom csillaga fényesen ragyogott, és az uralkodók elődeikkel versenyeztek azon, hogy ki tud több arannyal hozzájárulni a templom fényének emeléséhez. (Burmát az angolok tették tönkre a 19. századi brit-burmai háborúkban, de azért Isten óvd a királynőt.)
Jelenleg az Arany Pagodát, a grandiózus fősztúpáját, 64 kisebb sztúpáját, száznál több pavilonját 9 tonnányi tiszta arany díszíti. A sztúpák, a pavillonok, az imahelyek felső részeit féldrágakövekkel és drágakövek borították, van itt smaragd, topáz, rubin, zafír, gyémánt.
A száz méter magas, közel félezer méternyi kerületű fősztúpa hegyét egy 76 karátos gyémánt koronázza.
Azt mesélik, hogy a fősztúpa Buddha több hajszálát is rejti. A lexikonok szerint a buddhizmus történetét az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha születésétől számíthatjuk, ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás. Az India északi részéről indult tan sorban meghódította Közép-, Kelet- és Délkelet-Ázsiát.
A buddhizmus története során számos mozgalom, valamint három fő ág alakult ki: a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána, melyeknek hosszabb-rövidebb ideig tartó virágkoraik voltak. Az Arany Pagoda théraváda buddhisták egyik legfontosabb temploma.
Eldöntöttem, hogy addig maradok, ameddig lehetséges, valamikor este tizenegy jött el a távozás ideje. Azzal vigasztaltam magam, hogy bár másnap más terveim voltak, de harmadnap visszajövök ide korán reggel és órákon keresztül csak fotózom és gyönyörködöm. Így is lett, a káprázatos képanyag miatt azonban az Arany Pagodáról az egy külön, nappali riport lesz, a most olvasható az éjszakai.
Nyugodtam lesétáltam a Shwedagon előtt várakozó taxisokhoz, mindenki ugyanazt az árat mondta, senki sem akart megvezetni.
Elindultunk a szállásomra, gyönyörködtem az éjszakai Yangon fényeiben. A taxis rádiójából Robbie Willams szólt, különösebben soha nem hallgattam, de a mianmari éjszakában bejött a She’s The One című száma, a taxi suhant és néztem a városban mindenhol feltűnő sztúpák ragyogását. A szemem előtt még egyszer lefutottak az Arany Pagoda éjszakai képei.
