Párizs a világ leglátogatottabb városa, minden évben tízmilliók keresik fel. A felmérések szerint azonban a látogatók jelentős része, információ, idő vagy éppen kedv híján csupán az úgynevezett kötelező köröket futja le. Ötből négy turista egészen bizonyosan a tizenkét nagy párizsi látványosság valamelyikét tekinti meg, és sokan közülük szívesen vissza is járnak ezekhez. A „védjegyeket” valóban vétek kihagyni, ám a világ egyik fővárosában – csak New York és London mérhető hozzá – még számos remek hely, műemlék található, nem beszélve a szórakozásról.
Városrész a késő reneszánszból
A történelem kegye folytán található egy városrész Párizs keleti részén, jelesül a Marais-negyed, amely épségben megőrizte négyszáz-ötszáz éves arculatát, és lényegében úgy néz ki, ahogy a XVI. században, I. Ferenc király, illetve a XVII. század első felében, XIII. Lajos király uralkodása alatt kinézett.
A negyed központja a Place des Vosges, a Vogézek tökéletes szimmetriájú tere, a jómódú polgári házak szinte egymás tükörképét adják, és egyenlő távolságról fogják közzé a kovácsoltvas lámpaoszlopokat, a szépen nyesett platánfákat, a csobogó szökőkutakat, és a királyszobrokat. A házak egyikében lakott Victor Hugo 1832 és 1848 között, az író emlékét 1902 óta múzeum őrzi. A Marais-negyedben számos templom, kápolna, kiállító terem, művészeti galéria található, jók a kávéházak, üzletek sokasága kínál minden földi jót, és kitűnő hangulata van a reneszánsz stílusú utcácskáknak.
A Marais-negyedet nyugatra a Centre Georges Pompidou (vagyis a Pompidou-központ) zárja le. Az 1977-ben befejezett modern vas- és üvegpalotában található a Modern Művészetek Nemzeti Múzeuma, folyamatosan rendezik a kortárs művészeti kiállításokat, rendkívül jól felszerelt könyvtára van, a legfelső szintjén lévő étteremből és kávézóból pedig szép panoráma tárul Párizsra. Persze, az Eiffel-toronyból talán látványosabb a „letekintés”, ám itt nincs tömeg, nincs sorban állás. A Pompidou-központ főbejárata előtti téren egész évben hátizsákos fiatalok százai zenélnek, piknikeznek, ezekben a negyedekben, egészen fel a nagy boulevard-okig többnyire teljes erőbedobással folyik az éjszakai élet. A nagy, széles körutakat Haussmann báró alakította ki a XIX. században - az egyiket róla is nevezték el –nem minden hátsó szándék nélkül: a nagy boulevard-okon jóval nehezebb volt barikádot építeni, mint a régi, girbegurba utcákon.
Régi, új, vadonatúj
A Marais-negyedet nyugatra a Boulevard Beaumarchais és a Bastille-tér zárja le; utóbbi helyen építették fel a modern Opéra Bastille-t, amelyet 1989-ben, a nagy francia forradalom kétszáz éves évfordulóján avattak fel, és a lerombolt hírhedt börtön helyén épült. A régi, a XIX. században emelt Operaházat, amelyet Charles Garnier építész után Opéra Garnier-nek is neveznek, feltehetően többen ismerik, annál is inkább, hiszen musicalek, filmek sokaságán szerepel. (Az építkezés ellenére a Bastille-téren még „maradt” annyi hely, hogy többnyire innen induljanak a tüntetések, a demonstrációkból akad is jócskán, nem utolsósorban az önérzetes, öntudatos francia szellemnek köszönhetően.)
Hasonló a felállás a múzeumok terén: bizonyosan százmilliók tudják, hogy a Louvre a világ egyik legnagyobb közgyűjteménye, ahol a kék bolygó kulturális örökségének reprezentatív része található. Erről röviden csak annyit, hogy a 350 ezer műtárgyat évente több mint nyolcmillió ember nézi meg, csak az egyiptomi tárlatánál napok tölthetőek el, és akkor még nem szóltunk a Milói Vénuszról, Mona Lisáról….
Ugyanakkor csak az elmúlt pár évben vadonatúj múzeumokkal gazdagodott a kultúra tekintetében amúgy is irigylésre méltó francia főváros. Jellemző módon, a közélet, a média hónapokon keresztül kiemelten foglalkozott az új intézményekkel, a látogatottsági adatokkal, a véleményekkel. Az egyik legnagyobb volumenű vállalkozás a tavaly júniusban megnyílt a harmadik világ, ha úgy tetszik az Európán kívüli népek kulturális örökségének múzeuma, hivatalosan a Musée du quai Branly.
Afrika, Ázsia, Óceánia és Amerika civilizációját, kultúráját 300 ezer tárgyi emlék őrzi. A múzeumot Jacques Chirac, a hivataláról idén leköszönt francia elnök még párizsi polgármester korában kezdte el szervezni, többször úgy fogalmazott, az ideje összetörni a tudatlanság és a lenézés túlságosan hosszúra nyúlt történelmét a fejlődő világ kulturális örökségével kapcsolatban, ideje igazságot szolgáltatni az Európán kívüli kultúráknak - szó se róla, parádésan sikerült. Az új múzeumok közül az egyik leglátványosabb mindenképp a Musée de l’Orangerie, amelyet a Tuillériák kertjében találhatunk és eredetileg valóban üvegház volt, ahol narancsokat termeltek. Az épület szerkezete megmaradt, az üvegtáblákat kicseréltek, így az eredeti terveknek megfelelően a nap állása, a sugarak beesési szöge, a megvilágítás milyensége is hozzájárul a látogatás élményéhez; gyönyörködnek is az emberek Monet, Renoir, Cézanne, Matisse fényben fürdő művei láttán.
A Montmartre mögött és a bevándorlók
Párizs északi részén is található egy turistacentrum, a Montmartre, amely 130 méter magas domb, tetején a gyönyörű fehér bazilikával, a Sacré-Coeur-rel, míg a domb déli lábainál a Place Pigalle, a Moulin Rouge, vagyis híres párizsi szórakoztató negyed örvendezteti a nagyérdeműt. A Montmartre száz évvel ezelőtt a párizsi és európai művészeti élet központja volt, itt élt és alkotott Picasso, Van Gogh, Dali, Monet, Apollinaire. Mára a turisták kicsit ellepték a környéket, ám a domb északi oldalán lévő meredek lépcsőkön leereszkedve, kicsit távolabb a fényképezőgépek csattogásától, még igen érdekes részeket találunk.
Például, míg a város keleti részén található leghíresebb sírkertről, a Pére Lachaise-ről sokat hallani, ott nyugszik Chopin, Jim Morrison, Moliere, La Fontaine, Napóleon számos marsallja, Proust, Édith Piaf és még sok más világhírű művész, addig az itteni temetőről, a Cimetière de Montmartre-ról már jóval kevesebbet szólnak a kulturális hírek. Holott, itt nyugszik Heine, az ifjabbik Dumas, Stendhal, Berlioz… Ráadásul, a temető felett vasúti híd és közút ível át, a járművek pár méterrel robognak el a keresztek fölött; ilyet sem látni mindennap.
A Montmartre-tól északra található az egyik legszebb sugárút, az Avenue de Saint-Ouen. (A Champs-Elysées ugyanakkor talán ez a legismertebb sugárút a világon.) E sorok írójának talán azért kedves az Avenue de Saint-Ouen, mert hosszú évtizedeken keresztül itt lakott párizsi nénikéje. Sőt, annyira hosszú időről beszélhetünk, hogy annak idején, fiatalasszony korában az erkélyről nézte végig, ahogy az északról begördülő német tankok tovább haladnak a város központja felé (igen, 1940-ben járunk). A gyönyörű platánfákkal szegélyzett sugárút akkoriban még elit környéknek számított, igaz, a kilencvenes évek elejétől nénikém már arról panaszkodott, hogy megváltozott a környék etnikai összetétele (mi tagadás, az utcákon elég sok afrikai származású polgár látható). Amikor pedig megtörtént, hogy a házban az egyik szomszéd afrikai srác elhagyta a mobilját a lépcsőn, bottal üthette a nyomát, nénikém nekem „ajándékozta” a szerzeményt, mert szerinte a szomszédok túlságosan szeretik az éjszakai zenehallgatást (másnap a készüléket visszaszolgáltattam az ötödik emeleti zajos szenegáli barátunknak).
Ami egyébként a migrációs kérdéskört illeti, innen keletre Barbés Rochechouart környékén meg garantáltan Észak-Afrikában érezhetjük magunkat, a hölgyeknek csak itt érdemes ruhát vásárolniuk, amely nagyon olcsó és természetesen kínai - bár ebben semmi meglepő nincs, lassan a világ összes textiláruja kínai lesz, vásároljunk Párizsban, Moszkvában, Berlinben, Tuniszban. A 2005-ös zavargások idején jártunk az arab negyedben, elég sok volt a rendőr. A Maghreb-országokból érkezettek és leszármazottaik vannak többségben Belleville-ben is, itt szintén sok rendőrautó volt, bár békésnek éreztük a légkört, a külvárosokban ment a pusztítás, Barbes Rochechouart és Belleville nyugodt volt, itt az emberek elsősorban kereskedni akartak.
Parkok és folyók
Párizsban remek parkok vannak. A Place des Vosges kapcsán már említett Victor Hugo „Nyomorultak” című monumentális művében a két fiatal főhős, Marius és Cosette a Luxembourg-parkban ismerkednek meg, a park talán nem annyira ismert a turisták előtt, a párizsiak nagyon szeretik, miként a diplomaták is, hiszen itt van a Szenátus épülete is. Szép és gondozott zöldterület, akárcsak a Mars-mező, amely az Eiffel-torny mellett van, a Tour d’Eiffel-t is mindenki ismeri, pedig megéri kilátogatni szellős „rétre”, sokszor van ingyen koncert, olyan szintű előadókkal, mint Jean-Michel Jarre, ráadásul a Rodin Múzeum is a közelben lelhető.
Párizs legnagyobb parkja nyugati részén van, a Bois de Boulogne, ezt sok turista a kanyargó utak szélén álló prostituáltakról ismeri. Ennél sokkal jobb móka azonban a Bois környéke, Párizs nyugati részének elegáns kertvárosai, Auteuil, Neuilly, Boulogne kerületek. A villák, parkok, halastavak kertvárosába már nem igen jutnak el turisták, franciákkal vannak tele a kávéházak, jómódú környék, olyannyira, hogy éjfél után már semmi sincs nyitva, érdemes időben visszametrózni Párizsba.
Bár a budapesti panorámához nagyon kevés dolog fogható a világon, ha netán a külföldi sétahajóra száll a Dunán, nem kár pórul, egész hosszan végigviszik a Szajnán. A kirándulóhajók többnyire a Bastille tértől magasságából indulnak, és nyugat felé tartva az első állomás Párizs magja, a Szent Lajos-sziget és a Cité. Itt telepedtek meg az első gall törzsek, leghíresebb monumentumok a Notre-Dame, a Conciergerie-t, amelyben ma az Igazságügyi Palota található. Ha jobbra, észak felé nézünk, a kilátást a Városháza, majd a Louvre épülettömbje zárja el, majd felsejlik a színház, a Comédie-Francaise. Ugyanezen a parton található a Tuillériák kertje, a márványszobrokkal, a Concorde, Napóleon egyiptomi hadjáratában „szerzett”, pontosabban III. Amenhotep templomából elragadott obeliszkkel.
Ezt követően a Champs-Élysées, majd a Diadalív hatalmas tere következik, és út Avenue de la Grand Armée néven folytatódik nyugat felé, egészen a La Défense ultramodern városközpontjáig, ahol a mai kor hófehéren csillogó diadalíve pompázik, vas- és üvegpaloták társaságában. (A kilencvenes évek elején, amikor még a XXI. századi negyed körül még számos befejezetlen építkezés volt, még érdekes időutazás lehetett tenni: a Défense nyugati szélén az ipari forradalom első évtizedeiből, a XIX. század elejéről itt maradt régi vasüzem volt látható, napjainkra a gyárat már lebontották.)
A Diadalív magasságában azonban délnek veszi az irányt a Szajna, a hajók innen fordulnak vissza keletnek. A szajna déli partján sincs kevesebb ltványosság – ha jobbra fordítjuk ugye a fedélzetről fejünket - az Eiffel-torony, Napóleon sírja az Invalidusokkal, az Orsay Múzeum, a Sorbonne, a Latin Negyed (Quartier Latin) a Panthéon. Ez már a diákok birodalma, a Boulevard Saint Michel, valamint az Odéon környékének nyüzsgő-pörgő világa mozikkal, kávézókkal, gyorséttermekkel, szórakozóhelyekkel, alternatív színházakkal, uszodákkal.
Egyébként a várost keresztülszelő Szajna a mi Dunánkhoz nagyságban nem hasonlítható, Hernád, legfeljebb Rába méretűnek tűnik. Hidakból viszont számos parádés építmény ível át vízen, köztük nagyon híresek, mint például a szerelem múlandóságáról szóló Apollinaire versből ismert Mirabeau-híd. Vagy a legrégibb, a cseles módon „Új híd” elnevezésre hallgató Pont-Neuf, avagy a Pont d’Alma, amelynek inkább alagútja immár a zarándokhely - 1997-ben itt halt meg Diana hercegnő. Balszerencsés hely ez a koronás főknek, II. Sándor orosz cárt is errefelé, az egyik rakparton robbantották fel a XIX. századi terroristák.
Metró és labdarúgás
Párizsban járva nem szabad kihagyni a metrót. Míg Moszkvában jellemzően hatalmas hálózat, óriási a távolság egyes állomások között, itt a metró a budapesti „kisföldalattira” hajaz, általában nem megy mélyen a föld alatt, sőt, sokszor előbújik a napvilágra, és ingyen panorámát kínálva magasvasútként cirkulál. A metró mindent behálóz, sőt, a helyi HÉV-ekkel (francia nevén RER) összekötve elvisz a Párizst körbeölelő agglomerációba (banlieu). Az RER észak-nyugaton egészen Nanterre-ig, az egyetemi városig, a nagy diáklázadások – a franciáknak 1968 az utolsó forradalom éve - egyik fő helyszínéig halad, dél-nyugaton a Napkirály rezidenciájáig, Versailles-ig, észak-keleten a Charles de Gaulle repülőtérig, dél-keleten a vincennes-i erdőig, Dumas-regények kedvelt párbajhelyszínéig.
További érvek: a metró nagyon gyors - természetesen nem a séta vagy a buszozás ellen beszélünk -, például a város szívéből, Szent Lajos szigetéről metróval harminc-negyven perc alatt kint lehetünk az északi határokon, a Porte de Clignancourt ócskapiacnál. Vagy a Szent Dénes Bazilikánál, amelynek falai tapasztalataim szerint 1998. július 12-én szabályosan remegtek a hangorkánban, ugyanis nem messzire található volt a Stade de France, ahol akkor éppen a francia és brazil labdarúgó válogatott mérkőzött a világbajnoki címért. Nyertek a franciák, és mivel két napra rá következett a nemzeti ünnep, a II. világháború befejezése óta a legnagyobb ünneplésre adott alkalmat a sors, két millió ember bulizott három napig a Champs-Elysées-n – e sorok írójával egyetemben.
Étel, ital, vásárlás
Ha valaki Párizsban nem talál kedvére való éttermet, magára vessen. Tény, a gasztronómia és a konyhaművészet hazájában vagyunk, a világ séfjei is idejárnak tapasztalatokat gyűjteni. Ha lehet ajánlani éttermet, az a Le Train Bleu (Kék Vonat). A környezet műemlék jellegű, aranyozott díszítések és festmények a falon, a mennyezeten, az étterem sokszor látható kosztümös filmekben, a rendezők szívesen használják fel a páratlan környezet hangulatát műveikben. A menüt jelenleg 48 euróért adják, vagyis az élmény kedvéért egyszer ki lehet bírni. Az épület egyébként a Gare de Lyon vasútállomáson van, így előtte-utána meglehet csodálni a francia vasúti közlekedés büszkeségeit, az óránként háromszáz kilométerrel futó TGV-ket.
Ha lehetőségeink szerényebbek, az egész városban bárhol találunk olcsó éttermeket, a kínaiaknál – kár, hogy Budapesten ez nem gyakorlat - óriási rákokat lehet vásárolni. Ha nagyon a végére jár a költőpénz, a nagy élelmiszer áruházak alig valamivel drágábbak az itthoniaknál, javasolt láncok a Monoprix, Prixunic és a Carrefour.
A ruha – amennyiben nem a felkapott helyeken, például a régi vásárcsarnok helyén épült Les Halles, vagy a Boulevard Saint Michel üzleteiben vásárlunk – szintén a hazaival egy árban van, ajánlott az Avenue de la Republique, a rue Rivoli, a Boulevard Haussmann boltjait átvizsgálni. Olcsónak számít a pályaudvarok környéke (Gare de l’Est, Gare du Nord), az áruházláncok közül a Printemps és Les Galeries Lafayette javallott, utóbbiak parfüm szekciója több mint figyelemre méltó.