Azaz, gyalogolhatna, mert ez az első nap nem sikerül: hat óra előtt pár perccel érkezünk és jegypénztáros hölgy kérlelhetetlenül közli, jöjjünk holnap. -”Desolée” – mondja, és amennyiben egy francia ezt a szót használja - ami annyit tesz, hogy végtelenül lesújtott és vigasztalhatatlan vagyok, ám az égvilágon semmit sem tehetek Önért – jobb, ha az ember sarkon fordul, mert úgysem ér el semmit.
Nem baj, holnap visszajövünk, ráadásul a romjaiban is gyönyörű, régi középkori híd mellett egész Avignon egy óriási műemlék, bőven akad más látnivaló. Történelmi belvárosát 1995-ben méltán nyilvánították hivatalosan a világörökség részévé.
A műemlékek és a kultúra városa
A város egyik központja a Pápai Paloták (Palais des Papes) épületénél található, a város a XIV. században a francia főpapok által választott ellenpápák székhelye, akik kiátkozták a Rómában megválasztott pápákat. Ezt az időszakot nevezik egyébként a pápák avignoni fogságának, amely hatalmas fellendülést hozott a városnak. Ekkor építették a hatalmas, bevehetetlen erődítményt, a „fortification-t”, ahol az avignoni pápák biztonságban voltak.
A pápák – minő véletlen, valahogy mindig a francia kardinálisok közül kerültek ki - teljes „önellátásra” berendezkedve saját pénzt vertek a palota falai között. Egy magyar kapcsolat: a várost Nápoly királynőjétől és Provance grófnőjétől a meg is vásárolták 1348-ban, a hölgyet a magyar történelemben Nápolyi Johanna néven ismerjük és arról hírhedt, hogy férjét, Nagy Lajos királyunk öccsét meggyilkoltatta. Az erős egyházi befolyás egyébként a fogság megszűnte után is megmaradt, csupán a francia forradalom idején tört meg. A fortification megmaradt, és lakosok véleménye megoszlik abban, hogy a galambok ürüléke vagy az autók által kibocsátott égéstermék rongálja jobban a műemléket.
Avignon - miként például Bologna, Salzburg – a kultúra, a fesztiválok, a rendezvények városának számít. A középkori építészeti emlékein túl múzeumok sokasága, kiállítások, tárlatok, galériák várják a látogatókat. A városban, Jean Vilar, színész, rendező, igazgató tevékenységének köszönhetőn 1947 óta rendezik meg nyaranta a Színházi Világtalálkozót.
Nem érdemes kihagyni egy ilyen fesztivál, melynek kezdetekor színház lesz a város régi kápolnáiból, gimnáziumai, kollégiumai udvarából, öreg mozikból, kis éttermeiből. Ám még így sincs elég a hely az öt földrészről érkező a társulatok számára, így színház lesz a régi tűzoltólaktanyából, a Rhone folyón horgonyzó uszályokból, a régi kőfejtőkből, a napraforgómezőből... A közel száz teátrum közt akad 20 fős tanterem, akad a 2200 férőhelyes monstrum. És akkor még ott az utca... A történelmi belváros utcasarkain, terein, szökőkútjainál bármely pillanatban, a semmiből színházi előadás veheti kezdetét. A számos kardnyelő, utcai zenész, bűvész és egyéb mutatványos már csak az egy négyzetméterre jutó látványosságok számát szaporítja.
A következő látnivalók tették ránk a legnagyobb hatást: a Calvet-múzeum, benne az avignoni primitívek gyűjteménye, itt egy festői irányzat tagjai alkotásairól van szó. A Musée Requien, amelyben növényritkaságok, ásványok találhatóak. A pápai könyvtár, ahol közel ezer kódex található. Az avignoni szikla (ez is a pápai palotában van) feledhetetlen panorámájával, napórájával. Az „Áldás völgyében” pedig Európai egyik legnagyobb karthauzi kolostorát találhatjuk.
Napfényes Provance
A város másik központja Place de Horloge, az Óra tere, ami leginkább a mi Liszt Ferenc terünkre emlékeztet (igaz, mintegy háromszor-négyszer nagyobb): kávézó, étterem egymás hegyén-hátán. A leülünk az egyik asztalhoz, az elkövetkezendő napokban ez lesz a legkedvesebb szórakozásunk. A napfényes Provance-ban, Franciaországban vagyunk, ezért nézzük az ország „hírességeit.”
A hölgyeket, akik mondani sem kell, nem hasonlítanak Picasso „Avignoni kisasszonyok” című, 1907-ben alkotott, az első kubista festményként számon tartott mű nőalakjaira. (Petrarca középkori olasz költő Avignonban pillantotta meg imádott Lauráját első ízben, és lett fülig szerelmes, de azonnal.) Hirtelen jött a tavaszi meleg, a tengerpart, a Cote d’Azur alig száz kilométerre van, ami feltűnő: nincs az a nagy nekivetkezés, mint Magyarországon.
Engedjék meg a férfiből lévő riporternek ezt a kis kitérőt: Magyarországon – ami sokszor valljuk be, jó a szemnek – a meleg beköszöntével a hölgyek egy része alig valamiben jár-kel, veszélyeztetve a közlekedés biztonságát. Az „avignoni kisasszonyok” – és általában a francia nők – kevesebbet mutatnak, ám mindegyik öltözködésében van valami rafinéria, valami ötletesség, charme, amitől az ember mégis bámul, mint borjú az újkapura. (Pedig a legtöbb szép nő egész Európában Magyarországon van, több ismerősöm közölte már: csupán ezért maradt itthon és nem ment külföldre dolgozni.)
Avignoni konyha
Nézzük avignoni konyhát, mert francia konyháról, étkezési szokásokról pár mondatban szinte lehetetlen írni - a gasztronómia világnyelve nem véletlenül lett francia. (Mintha gróf Széchenyi Istvánt annyival intéznénk el, hogy „XIX. századi nagy magyar államférfi, aki számos reformtörekvést igyekezett foganatosítani az országban, később miniszter lett, majd tisztázatlan körülmények között elhunyt.”)
Ami hétköznapi étkezési szokásokat illeti: az avignoniak úgymond a nyugodt táplálkozás hívei, napi a reggeli még viszonylag egyszerű, többnyire a nagy, fületlen bögrékben fogyasztott kávé, az elmaradhatatlan hosszú kenyér, a baguette, a lekvár, vaj, méz, a péksütemény, a croissant adja gerincét. Az ebédre legalább két órát szánnak, miként a vacsorára is, nem kapkodják el, annyi biztos.
A napok ritmusát az európai országokkal összehasonlítva talán a Hexagon (Hatszögletű) ország lakosainak életében adja meg leginkább az étkezés. Ennek természetesen szigorú szabályai vannak, étkezés végén kötelező a több száz sajtféleség valamelyikének fogyasztása és elmaradhatatlan a bor is – itt is szigorú megkötöttségek vannak, szódát (fröccs) tölteni hozzá szentségtörés, és nem mindegy, hogy milyen ételhez milyen bort iszunk. Az asztalnál sok saláta és zöldség fogy.
A fáma szerint egyébként nem Párizsban, hanem Lyonban és Avignonban találhatóak az ország legjobb éttermei. Ne hagyják ki a saját levében megfőzött fekete kagylót (moule), a levét az üres kagylóhéjjal illik kikanalazni, kenyérrel kitunkolni tilos, a riporter francia barátja rémülten tiltakozott, látván mi készül. (Amikor pedig ásványvizet töltöttem a borhoz, a pincérrel egyszerre csaptak a kezemre.) Legjobban mégis a füstölt csirke (poule fumée) zamata nyerte el tetszésünket, leginkább az anjou típusú rozé bor „hozza ki” az ízét.
Ami a kommunikációt illeti, a franciák általában nem, vagy nem szívesen beszélnek idegen nyelvet. E sorok írója, az Air France Párizs-Avignon belföldi repülőjáratán a légi kísérők angol kiejtése kapcsán sokszor úgy gondolta, hogy talán lengyel szót hall. Ugyanakkor kedélyes, barátságos, bőbeszédű déli emberekkel találkozhatunk, akik szívesen útbaigazítanak, segítenek a turistának.
Közlekedés
Az autópályák fizetőhelyein (péage) meglehetősen sokat kérnek, hétvégén nagy a forgalom. Az autópályák mellett lévő benzinkutakban drágább a benzin. Az országos főútvonalak ingyenesek, a gyönyörű francia vidék és a pénztárca kímélése miatt, ha van időnk, megéri kanyarogni rajtuk. Az elsőbbségadás kötelezettségét „Vous n’avez pas la priorité” (Nyersfordításban: Ön nem bírja az elsőbbséget) feliratú figyelmeztető táblákkal oldják meg. Avignon a Rhone-on hajóval, repülőgéppel és vonattal is megközelíthető, a francia szuper expressz, a TGV is megáll. Egyébként a francia vasúthálózat talán a legjobb egész Európában.
Étkezés
Le Belgocargo, 10 place des Châtaignes,
Couscousserie de l'Horloge, 2 rue de Mons
La Tache d'Encre, 22 rue des Teinturiers
La Ferme, chemin du Bois, Île de la Barthelasse
Szállástippek
Néhány olcsónak számító hotel-motel.
Hotel Mignon, 12, rue Joseph Vernet, *
Hotel d’Angleterre, 29, boulevard Raspail, **
Hotel 6, rue de la République, **
Hotel Monclar 13, avenue Monclar, *
Hotel de la Mirande, 4, pl. de l'Amirande, ***
Hotel Clarine, 26, place de l'Horloge **