Az Ararát legmagasabb, 5165 magas csúcsa – amelyen Noé bárkája hét hónappal az özönvíz után akadt fent, már jelezve az apadást – Jereván legtöbb helyéről jól látszik. Szerettem is volna minél közelebbi ismeretséget kötni vele, ám Törökországban található, az örmény-török határ pedig zárva. Nincs turistaforgalom. A törökök által az első világháború előtt, alatt és után elkövetett örmény népirtások miatt a két ország viszonya a mai napig nagyon feszült.
Nem jobb a helyzet a keleti szomszéddal, Azerbajdzsánnal sem. A Szovjetunió felbomlása után Hegyi-Karabah miatt azeri-örmény háború tört ki, és mindent elárul, hogy 2016-ban is kirobbant egy négynapos háború (érdekes módon, a nemzetközi és a hazai média meglehetősen hallgatott róla). A jelenlegi állás szerint tehát az azeri-örmény határ is zárva. A két fél kölcsönösen egymást vádolja a tömeges gyilkosságok kirobbantásával, mindkét országban emlékhelyek őrzik az áldozatok emlékét.
Ha egy magyar turista az egyik országból a másikba utazna, csak Grúzia közbeiktatásával teheti meg. De még ekkor is figyelni kell olyan apróságoknak tűnő dolgokra, hogy mi van a csomagban. Például, valaki Örményországban kezdte az utazást, majd folytatta Grúziával és így megy tovább Azerbajdzsánba, az esetlegesen két héttel korábban megvásárolt örmény konyakot az azeriek könyörtelenül elveszik tőle. Semmi örmény dolog nem mehet be az országba, ez vonatkozik az örmény feliratú reklámszatyrokra is. Példának okáért, a grúz konyakkal, vagy bármi más grúz termékkel a legkevésbé sem törődnek, azok akadálytalanul bevihetőek.
Vagyis, Örményország délről, dél-keletről, keletről be van szorulva két érintett szomszédja közé. Északon, Grúzián keresztül éri el Oroszországot és a világot, a Kaukázus meredek hágóin hatalmas kamionok hozzák-viszik az árukat. A legfontosabb importáru, az orosz gáz viszont vezetéken érkezik.
Pontosabban, van még délen egy vékonyka közös határ Iránnal, a grúzokhoz hasonlóan velük is jó a kapcsolat. A perzsa állam is küld gázt, az örmények cserébe rengeteg ásványvizet, gyümölcsöt exportálnak, az irániak ráadásul bulizni is átjárhatnak, szabadabban megtehetnek bizonyos dolgokat, mint otthon.
Nem véletlenül, Jereván külvárosában lévő szálláshelyemen már az első reggeli alkalmával azt tapasztaltam, hogy jóformán minden asztalnál irániak ülnek körülöttem. Hamarosan ismerősként üdvözöltek és jókat beszélgettünk a reggelik során.
Örményország a világ első keresztény állama, az örmény királyság 301-ben vette fel államvallásként a kereszténységet, ekkor a rómaiak, és az első, tessék-lássék megkeresztelkedett római császárok még a fasorban sem voltak. Örmény földön már az V. században olyan templomokat építettek, mint sehol máshol a világban és természetesen az örmény egyház önálló, nem függ sem Rómától, sem az ortodox egyháztól.
Az örmény királyság partjait fénykorában három tenger mosta, nyugatról a Fekete-tenger, keletről a Kaszpi-tenger, délen pedig egészen a Földközi-tengerig nyúltak területei. Igaz, ez a három tenger kicsit olyan, mint a mi Nagy Lajos királyunk három tengere, ahogy az uralkodó személyén kívül magyarságnak sem volt semmi köze például a Balti-tengernél lakó népességhez, úgy az örmény impérium is török eredetű népek sokaságát gyűjtötte magába a királyság déli területein.
Az első napon a Matenadaran-levéltárral kezdtem. Az örmény a világ egyik legrégebbi nyelve, és ami meg elképesztő volt számomra, már az V. században leírták és ezt az ábécét használják a mai napig. Meszrop Mastoc hívták azt az örmény teológust, nyelvészt, aki 405-ben (nem elírás) már megalkotta az örmény ábécét.
Megilletődötten sétálgattam a Matenadaran ősi, nem egyszer ezerötszáz-ezernégyszáz éves kéziratai között, fotózni szigorúan tilos, ami teljesen érthető.
Több mint százezer ősi, középkori, vagy már újkori, írott relikviát őriznek a levéltárban és nem csupán örmény nyelvűeket, hanem vannak itt római, perzsa, szír, héber, görög iratok is.
Az örmény ábécé betűi egyébként az asszír és föníciai betűk egy részének alakját is megőrizték. Ezt a mérhetetlen kincset az örmények a zivataros évszázadok alatt - a Kaukázus mindig is egy puskaporos hordó volt, rengeteg különböző nemzetiséggel – sikeresen megmentették, a legbiztonságosabb helyek mindig a hegyekben lévő kolostorok vastag falainak rejtekei voltak.
Elégedetten indultam a város felderítésére, de annyit már előzetesen tudtam, hogy Jerevánban sok régi épületet leromboltak a szocializmus évtizedei alatt. A belváros tulajdonképpen nagyon praktikus felépítésű, az 1920-as években Tamanjan örmény építész tervei alapján létrehozott sugaras városszerkezet központi terét sugárutak kötik össze a belvárost körbefutó, gyűrű alakú körúttal, el sem lehet tévedni.
Ám az építkezés során megsemmisítették a régi belvárost, az erődítményeket, az épületeket, templomokat, mecseteket, karavánszerájokat, bazárokat. Helyükre úgymond modern épületek kerültek, de ezt a modernséget Magyarországon Sztálin-barokknak nevezik. Egyetlen dolog tetszett, bár sokan ezt is leszólják: a Cascade.
A Cascade egy hatalmas lépcsősor, az alja a belvárosnál kezdődik, a teteje a Győzelem-parknál van, utóbbi parkot Örményországnak a Szovjetunióhoz való „csatlakozásának” ötvenedik évfordulója alkalmával hozták létre.
A Cascade hatalmas belső tereiben régen üzletek voltak, azonban 2009-ben az Egyesült Államokban élő dúsgazdag örmény üzletemberek létrehozták a régi tereket elfoglaló Cafesjian Művészeti Centrumot és itt már nagyon szép múzeumok, kiállítások találhatóak.
Kellemes meglepetés volt, mennyire megtalálták, mit is kell a Cascade lépcsősorai alatt létrehozni. Vásárlásra ott vannak a modern bevásárlóközpontok.
A Cascade alján pedig kellemes kávézók, éttermek sokasága várja a turistákat. Magam is leültem egy kávéra. Közben azon gondolkodtam, vajon miért lapos a jereváni házak teteje? Hiszen a Kaukázusban kemény telek vannak, Jerevánban is sok hó esik.
Pár nappal később mondta egy örmény lány, hogy azokra a házakra még sokan építkezni fognak. A generációk egzisztenciális okokból jellemzően együtt laknak, sőt, ez folyamat éppenséggel felerősödött az elmúlt évtizedekben, Örményország gazdasága nagyon megsínylette a Szovjetunió felbomlását.
Említettem, hogy a jereváni belváros kiépítése során sok régi dolgot megsemmisítettek, ám az egyik legszebb mecset, a Kék Mecset megúszta, hét másik jereváni mecsettel ellentétben. Talán azért, mert kívül esett a körgyűrűt formázó és a belváros körbeölelő parkos körúton.
A szovjet időkben itt volt a városi múzeum, napjainkra azonban már egy „normális” mecset, működik benne medresze, azaz, az iszlám világ oktatási intézménye. A mecset rendbetételére Irán is adott pénzt, egyébként meg a perzsa kormányzó parancsára, egy év alatt húzták fel annak idején, 1765-ben.
Természetesen a Szovjetunió felbomlása és a függetlenség elnyerése óta sok minden épült a városban, így egész modern részek is találhatóak.
Igen kellemes program várt rám, a világhírű Ararat konyakgyár meglátogatása, amely már az udvaron biztatóan kezdődött, az épületet finom konyakaroma lengte körbe. Az elvtársak talán saját jól felfogott érdekükben nem tették tönkre a gyártást a szovjet időkben sem.
Az örmény konyak lényegében brandy, borpárlat, és csakis örmény fehérszőlőből készülhet, az őstermelőket szigorúan ellenőrzik. A cognac név használatára azonban engedélyük van, a francia jogtulajdonosok adták meg a XIX. században, miután az örmény brandy minden létező díjat megnyert a párizsi seregszemléken.
A gyárban egészen elképesztő minőségű, színvonalú és mennyiségű konyak-különlegességeket nézhetnek meg a látogatók, fotóztam százévesnél is régebbi palackokat. A teheráni konferencia után egyébként Sztálin minden évben négyszáz üveg örmény konyakot küldött Winston Churchillnek, aki szintén nagyra értékelte a minőséget.
Lehetett kóstolni és vásárolni is, a kóstolás mellé csokoládé járt, hogy kihozza az ital minőségét.
Elégedetten sétáltam vissza a belvárosba, még pár pillantást szerettem volna vetni a főtérre. A kötelező jereváni programokat letudtam és másnapra beterveztem egy hajnali felkelést, szerettem volna körbenézni a város nem turistás részein is, néhány kevésbé ismert múzeumban és még hátra volt az örmény genocídium emlékmúzeumának megtekintése.
Már esteledett Jerevánban, napközben jó meleg volt, ám most megint feltámadt az Ararát felől fújó szél.
