A Guatemalában található Atitlán-tóról (Lago Atitlán) Aldous Huxley brit író azt mondta, hogy ez a világ legszebb tava. Ami persze nekem a Balaton, de haladjunk csak szépen a csirkebusszal a tó felé. Én a buszon ülök, és mivel egy percet sem aludtam éjszaka, a közép-amerikai spanyol gyarmatok egykori fővárosa, Antigua kihagyhatatlan éjszakai életével ismerkedtem, így hamarosan elráz a busz. De amint megérkezünk, már ki is pattan a szemem, hiszen nem csupán a tó és három vulkánja gyönyörű, különlegesek még a partján elhelyezkedő maja indiánfalvak is.

Mivel reggel szállt le a gép Barcelonában, a Barca-meccs pedig csak este kezdődött, megkérdeztem a gyereket, hová menjünk először? Természetesen legelsőnek a Csokimúzeumot választotta, és csak utána a Barcelona Akváriumot. De a múzeum is jó programnak ígérkezett, hiszen itt minden információ, érdekesség megtalálható a kakaóbab/csokoládé történelméről, elképesztő csokoládészobrok vannak, de a gyerekek csokit is készíthetnek és ami nagyon fontos, a büfében a világ legfinomabb, legkülönlegesebb csokoládéit árulják.

Villefranche-sur-Mer városkájának, hegyeinek, tengeröblének különleges panorámája van, így gyakorlatilag mindennap megcsodáltam. Tehettem ezt annál is inkább, mert Nizzában laktam egy kellemes kis apartmanban, Villefranche-sur-Mer pedig csekély öt kilométernyire volt. Így csak felszálltam a 100-as buszra és pillanatok alatt ott voltam.

Az argentin Andok egyik legfontosabb turisztikai központja, San Carlos de Bariloche repülőteréről reggel indult a gép Buenos Airesbe. Úgy voltam vele, pár nap alatt megnézem a kötelező látványosságokat, és utána semmi mást nem teszek, csak sétálgatok az argentin főváros utcáin és a mindenhol jelenlevő, virágzó jacaranda fákat fotózom. Így is történt később, erről itt írtam riportot. De a gép landolása után a legelső kötelező állomás az argentin főváros La Boca-negyede volt.

Amikor láttam a médiában az atombombára emlékeztető lökéshullámokat, automatikusan elkezdtem írni emlékeimet a kikötőről. Többször voltam Libanonban és mindig Ciprusról, hajóval érkeztem, értelemszerűen a kikötőbe. A hajón éjszaka lehetett aludni, nem kellett városi szállásra költeni, hajnalban a hajóról gyönyörködhettem Bejrút panorámájában, reggelenként pedig kezdődhetett a városnézés. Az ember éjszaka visszatért a kikötőbe, a hajó pár nap múlva visszament Ciprusra. Így a kikötőt imádtam, otthonosan mozogtam benne, szeretettel néztem a hatalmas forgalmát, konténereit, a gabonasilót, amelyekről most annyit írnak. Fogalmam sem volt, hogy egyszer megszakad a szív, mert lesz valami, ami végérvényesen elveszik.

3. oldal / 42