A helyi utazási iroda busza kora reggel indult Dublin belvárosából, s mivel én takarékossági okokból az ír főváros keleti szélén laktam, ezért hajnalban fel kellett kelni. Bármennyire is jól haladtam a gyaloglással, háromnegyed órába belekerült az út. De nem bántam, keresztül az alvó ír fővároson, elégedetten nézegettem a dublini utcákat, valamikor éjfél körül esett, a kövezet még nedves volt. Az indulási ponton a busz mellett egy asztalkán tea, kávé, sütemény, na, mondom, ilyen egy utazási iroda.

Az argentin fővárosból, Buenos Airesből kora reggel indult a hajó Uruguay fővárosába, Montevideóba, 213 kilométernyi távolságot kellett leküzdeni a La Plata folyón. Az üvegezett utastérben lévő egyik ülésen nézegettem a tájat, amikor is a mellettem ülő argentin lány sikeresen leöntötte magát kávéval. Szerencsére, az úti táskámban minden volt, így több csomag nedves zsebkendő is, adtam neki egyet. Örömmel köszönte meg és elment a mosdóba. Később javasolta, hogy igyunk egy maté teát a hajó büféjében.

kedd, 30 november 2021 12:17

Beduinok között az egyiptomi sivatagban

A beduin arab nyelven annyit jelent, hogy a puszta lakója. Ezt még a terepjáróban olvastam, indulás előtt. Egyes egyiptomi irodák ugyanis szerveznek a még törzsi formák közt élő nép ma már egyre kisebb csoportjaihoz úgynevezett látogató túrákat. Persze, az irodák és a beduinok is pénzt keresnek ezzel, de utóbbiaknak ennek köszönhetően nem, vagy csupán kisebb részben kell feladniuk ősi életmódjukat és nem szükséges valamelyik városban munkát vállalniuk.

Nizza világhírű tengerparti sétányán, a Promenade des Anglais egyik padján ültem. Mellettem a hátizsákom, benne egy háromliteres gallon teli vízzel, konzervek, hálózsák. Ragyogott a Côte d’Azur késő délutáni napja, az egyik nizzai élelmiszerboltban még egy üveg bort is loptam. Nem volt semmim, nem volt esélyem, nem volt reményem. Boldog voltam. Egy hosszú combú, magas lány folyamatosan figyelt a korláthoz támaszkodva. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A lány egyszer csak odajött hozzám.

Három hét után belefáradtam Bangkok és Pattaya nyüzsgő éjszakai életébe, nyugalomra vágytam. Leginkább olyan szigetre a Thai-öböl keleti részén, amelyet kevéssé ismernek a turisták, ám azért van minden: kis apartmanok, vendéglők, látnivalók, lehet bérelni kerékpárt, robogót, van masszázs. Koh Si Chang szigete ilyennek tűnt. A szárazföldről Si Racha kikötőjéből indultak a hajók a kis szigetre, a fedélzeten körbenéztem: én voltam az egyetlen nyugati. Akkor működhet a dolog, gondoltam. Nem mintha gondom lett volna a turistákkal, jómagam is az voltam, de azért az arány nem mindegy.

1. oldal / 42