Megérkeztem a szállodába, a recepción szerencsére minden rendben volt, felmentem a tizenegyedik emeleti szobámba és kinéztem az ablakon. Arra gondoltam, talán ez egy álom, olyan álomszerűen szép volt a panoráma.
Gyorsan hazatelefonáltam Magyarországra, megkérdeztem, mit csinált ma a kisfiam, beszéltem is vele, igen jó volt a hangulata, mert kapott egy új LEGO-t. Újabbakat ígértem neki Dél-Amerikából (be is tartottam).
Visszamentem a panorámához, rendben, akkor tényleg nem álmodom. A Copacabana északi végén voltam.
Megfogadtam, minden napszakban készítek majd fotót, legyen reggel, délelőtt, délután, este, vagy éjszaka.
Be is tartottam a fogadalmam és a szállodai szobámból mindenféle napszakban szorgalmasan fotóztam.
Ki tudja, mikor térhetek ide vissza.
Aztán amikor először megláttam a Copacabanát, arra is rögtön rájöttem, hogy miért is a világ leghíresebb strandja. Mert a gyönyörű homokos strand kétszáz méter széles, ekkora a távolság az Atlanti-óceán vize és az Avenida Atlantica tengerparti sétánya, a promenád között. És mindez öt kilométernyi hosszúságban nyúlik el.
Mert a strandolók nem csupán az Atlanti-óceán hullámait, hanem a parton húzódó szállodasor, és Rio de Janeiro festői hegyeinek látványát is élvezhetik fürdőzés közben.
Mert a helyiek és a turisták a strandon és a sétányon még este tizenegykor is sportolnak, fociznak, röplabdáznak, futnak, kerékpároznak, gördeszkáznak, görkorcsolyáznak, vagy csak üldögélnek, sétálgatnak.
Minden nyitva van és az Atlanti-óceán kedvesen duruzsol a fülekbe.
Mert az Avenida Atlanticán hajnalig lüktet az élet, a sugárútnak az óceán felé eső tengerparti sétányán, valamint a másik, a város felé eső utcai oldalán egyaránt bárok, éttermek sokasága várja hajnalig a vendégeket.
Mert még a járdán is olyan alakzatokat írnak le a fák, hogy meg kell örökíteni.
Mert a sugárút után kezdődik maga a város, jelesül a Copacabana-negyed, Rió egyik legnagyobb, legzsúfoltabb kerülete, körülbelül 300 ezer lakossal. És akkor ehhez még hozzá kell számolni a turistákat, akik közül ráadásul sokan elsősorban ebbe a negyedbe jönnek pihenni.
Legfeljebb megnéznek egy-két világhírű látványosságot, de a vakáció túlnyomó részét itt töltik, mert a Copacabanán minden van. Minden. A strandon csak nyugodtan kell ülni, mert úgyis mindent odahoznak és mindent kínálnak az árusok.
Persze, nem mindenkinek van engedélye. Az alábbi képen a mozgóárusok éppen startra készen, mert valahol feltűntek a rendőrök.
A strand fehér homokja és az Atlanti-óceán vize jóval tisztább volt, mint amire számítottam. A parton nem nagyon láttam eldobált szemetet, a víz minősége kifejezetten jónak volt mondható. Érdemes tudni, a Copacabanán nem lehet hosszasan begyalogolni az Atlanti-óceánba, elég gyorsan mélyül, a hullámok is erősek.
Csak úgy érdemes bemenni, hogy minden lépés után lecövekeljük a lábunkat.
A strand mai formájában a XX. század elején alakult ki, ekkor építették a hullámokat formázó fekete-fehér kockákból álló promenádot.
A hely akkor lett felkapott, akkor lett híres, amikor 1923-ban megnyílt Dél-Amerika első luxusszállodája, a Copacabana Palace Hotel, amely a mai napig üzemel. Szép art-deco épület.
A városba érkező hírességek jelentős része a mai napig itt száll meg, és például az Arany Teremben nagyon jó koncerteket szoktak tartani. Annak idején, a Copacabanán működtek Dél-Amerika legjobb kaszinói, ezek nagy része azonban napjainkra már bezárt, vagy a Rio más részein nyitott újra.
A világ fürdőruha divatjában pedig emberöltők óta a Copacabana diktál.
A bikini 1948-ben innen indult világhódító útjára, három argentin lány itt viselte először azt a ruhadarabot, amely szabadon hagyja a nők köldökét és hasát. Csak gratulálni tudok az ötlethez.
Persze, ez csak a mai korra érvényes, hiszen régi aranyszabály, hogy nincs új a nap alatt. Szicíliában talált római mozaikokon például már látható ős-bikini, bár a kutatók egyetértenek abban, hogy a meztelen fürdőzést hirdető ókori fürdőkultúrában ezt valószínűleg még a sportoláshoz viselték.
A tangát is sokan a Copacabanához kapcsolják, ám ezzel kapcsolatban sok az ellentmondásos információ, szóval nem biztos.
Ugyanakkor a Copacabanán nem láttam monokinit. Akármilyen is az a mikro-bikini, fent kell lennie, kötelező fürdőruhát viselni, még akkor is, ha ez lényegében csupán szalagokat, féltenyérnyi textilt jelent.
Arról, hogy a Copacabana mennyire biztonságos nappal, vagy kiváltképp éjszaka, mindenféle dolgot lehet olvasni az interneten, ezért a legjobb, ha a saját tapasztalataimról számolok be. De magam is olvastam cikkeket, hogy az olimpia ideje alatt magyar edzőt megtámadtak a Copacabanán, vagy leütöttek egy belga dzsúdóst…
Amit én mondhatok, a strand hatalmas, főszezonban rengetegen vannak, ezért nem szabad őrizetlenül hagyni semmit. Ha az ember egyedül van, és az Avenida Atlantica, vagy a Copacabana-negyed valamelyik szállodájában, hoteljében, panziójában szállt meg (bőséges a választék), a legtisztább, ha strandpapucsban, fürdőruhában, törülközővel sétál le a vízhez, a tolvajoknak nincs mit ellopniuk.
Esetleg pár reál legyen nála vízre, napágyra, caipirinhára.
Az Avenida Atlantica szerintem sötétedés után is biztonságos, tele van szabadtéri bárokkal, éttermekkel, sok az ember, sok a rendőr.
Azt mondják, éjfél után a homokra nem szabad menni, de hát ugye ezek a képek éjfél körül készültek.
Még egy, láttam, hogy a riói rendőrök miképp járőröznek, ellenőriznek. Két hatalmas rendőrségi quad motor egymástól ötven méter távolságra, hatalmas fényszórókkal végig gurul a Cobacabana strandján.
Az Avenida Atlanticán legyező alakban, ötven méteres távközökkel négy rendőrautó követi őket. Ha a két motor bármit észlel a homokon, az autókból másodperceken belül ott terem egy tucat rendőr, és hermetikusan zárják a területet. Szóval, szerintem a rablóknak nem érdemes próbálkozniuk a Copa környékén, de óriási a biztosítás, minden be van kamerázva.
A parton is sok a rendőr, a biztonsági őr, sőt, a szállodák tetejéről nem egyszer szintén biztonsági emberek figyelik távcsővel a partszakaszt.
Ha már a szállodák tetejénél tartunk, ahol szállásom volt, ott a tetőteraszi bárban istenien készítették a caipirinhát.
A caipirinha alapja a cachaça, vagyis a brazil nemzeti ital, a cukornád pálinka. (Egyébként több dél-amerikai állammal is nemzetközi jogi vita van az ital kapcsán, a brazilok szerint csak a legnagyobb latin-amerikai országban gyártott italt lehet cachaçának hívni.)
A pohárba először a feldarabolt lime kerül.
Aztán pár kanál cukor, ezután jön az úgynevezett törőfa, amellyel az egészet jól összenyomkodják, és a lime minden cseppjét kipréselik.
A pohárba ezután kerül a jég, és mindenre rá a cukornád pálinka, majd az egészet összekeverik.
Búcsúznom kellett a Copacabanától.
Átválogattam a fotókat. A szállodasor mögött hol a Cukorsüveg-hegy tündökölt, hol a favellák viskóit lehetett látni a domboldalon.
A Copacabanán azonban demokrácia van, szegény, gazdag együtt élvezi a nyilvános és ingyenes közstrandot.
Ki tudja, mikor térhetek ide vissza. Pár kép búcsúzóul.
