Soha nem jutottam volna el a mexikói Asszonyok Szigetére, ha nem csavargok egy kicsit a guatemalai őserdőkben. de ott találkoztam egy svájci-mexikói házaspárral és ők javasolták, ha visszamegyek pár nap múlva Cancúnba, ne maradjak a szárazföldön, hanem menjek el az Asszonyok Szigetére (Isla Mujeres), mert nem csupán kedvezőbbek az árai, hanem még a hangulata is más.
Így az egyik délelőtt ott álltam Cancún egyik kikötőjében, vártam a katamaránra, ami majd tovább visz az Asszonyok Szigetére. A svájci-mexikói tipp tökéletesnek bizonyult, életem nagyon boldog napjait tölthettem ezen a szigeten.
Az Isla Mujeres olyan biztonságos, hogy akár a nők is egyedül sétálgathatnak éjszaka. A szigeten két napig rendőrt sem láttam, csak valami önkormányzati autót, amire spanyolul az volt felírva, hogy „konfliktus-felügyelet”. Gondolom, ha a turista sokat iszik, akkor felügyelik az ilyenkor könnyen bekövetkező konfliktusát, és hazakormányozzák valahogy a szállodájába.
A nagy biztonság oka pedig nem más, minthogy a nyolc kilométer hosszúságú, a legnagyobb szélességénél is legfeljebb egy kilométer széles szigeten minden a helyiek ellenőrzése alatt áll.
A kis hotelek, panziók, éttermek, sörözők, a zenés helyek, az internet kávézók, a golf-kocsi (golfpálya nincs, ezzel viszont remekül lehet közlekedni) kölcsönzők, a vízi sportokra, felszerelésekre épülő kölcsönzők, az üzletek, az élelmiszerboltok mind-mind a turistákból élnek.
Szükség van rájuk, így a turista sérelmére elkövetett minden cselekmény egyben a helyi közösség elleni cselekmény is - nem is tesznek ilyet. Mivel Latin-Amerika jelentős részén sötétedés után nem tanácsos csak úgy sétálgatni, pótoltam a kimaradt életérzést.
Sétáltam egy kicsit, majd kiültem a tengerparti padok valamelyikére. A Karib-tenger csendesebb éjszakákon csak mormolt, ha feltámadt a szél, a hullámok hangosan csapkodták végig a parti köveket.
Sétáltam egy kicsit, majd leültem a kikötőben, akkor indult vissza az utolsó hajó a mexikói szárazföldre. A szállodákból, hotelekből a vidám vendégek zsivaja hallatszott.
Felálltam, kicsit arrébb mentem, egy kőpad volt az egyik társasház előtt, leültem, a szobák egy részének erkélyein nyaralók, a többi erkélyen helyiek üldögéltek, élvezték a balzsamos levegőt, vagy éppen hangoskodtak, poharak, jégkockák csörömpöltek.
Lementem a strandra, leültem egy felfordított csónakra, hallgattam a tengert. A sétálóutcában volt két bár, pub, klub, ahogy tetszik, ezek nagyon sokáig nyitva voltak, sietni nem kellett sehová. Az egyiket egy szlovén lány vezette, már az első napomon megörültünk egymásnak, az európai szomszédnak.
A szlovén lány okos üzletasszony volt, pohár senki előtt nem maradt üresen, és a személyzet, mind-mind fiatal lány, hatalmas hangulatot csinált a vendégeknek, nagyon jól ment a biznisz, amelyet nem kevertek a magánélettel, szemmel láthatóan íratlan szabály volt, minden potenciális udvarló azt vette észre, hogy ismét rendelt egy kört, de nem jutott semmire.
Jókat nevettem a balfácán fiatal turistákon, hajnali négyig-ötig lehetett egyébként itt üldögélni, néha kisétáltam üdvözölni a tengert, Isla Mujeresen nem voltak távolságok.
A sziget egyébként azért kapta a nevét, mert annak idején a spanyolok itt tartották egzotikus szeretőiket, utóbbiak létezését érthető okokból nem kívánták a szárazföldön lévő kasztíliai asszonyok orrára kötni.
A sziget fő attrakciója a remek strandok sokasága, a jó ételek, a nyugalom, a jól ellátott üzletek, a vízi sportok minden válfajának gyakorlásai lehetősége. A kötelező látványosságok közül egy teknős farmot és egy Garrafón névre hallgató vízi parkot találtunk, a sziget déli csücskében.
Az árak annyira rendben voltak, hogy strandolás után minden este homár lakomákra indulhattam. A homár, vagy, ahogy itt hívják, a languszta, a világ egyik legjobb étke. Európában irreálisan drága, az amerikai földrészen megfizethető. Az Asszonyok Szigetén pedig különösen méltányos volt az ára.
A tulajdonos végül már nem is kérdezett semmit, amikor meglátott délutánonként, odament a tengerbe lógó rácsos kalitkához, felhúzta, és kiválasztott egy szép példányt.
A zajra megjelent egy nagy albatrosz is, pár sirály, és érdeklődve nézegették a műveletet.
Kaptam kis harapófogót, hogy a homár lábait összeroppantva, azokból is ki tudjam szedni a húst.
Így tényleg csak azt tudom mondani: megtörténik olykor, hogy az embert a tenyerén hordozza a jószerencse és olyan pozitív élmény éri, amelyből egész életében táplálkozni fog.
Így a mai napig, ha rossz passzban vagyok, ha netán betegség miatt szenvedek, az Asszonyok Szigetére, a Karib-tenger-kékjére, a fehér homokra, a homár lakomákra gondolok, amelyekhez bőven fogyott a zöld mexikói chili, a kukoricasör és a tequila.
