Phnom Penhben a kambodzsai tengerpartról, életem egyik legszebb nyaralásáról érkeztem busszal. Azért a kambodzsai közúti közlekedés minimum időigényes feladat, de cserébe kárpótolt az őserdők, a folyók, a falvak látványa, a kambodzsai élet színes forgataga, az utak mellett sétáló háziasított elefántok látványa.
A buszon egyébként tévé is volt, kambodzsai útitársaim órákon keresztül remekül szórakoztak a helyi vígjátékokon, útközben pedig egy helyen jól bevásároltak mindenféle rovarokból, bogarakból. Jószívűen folyamatosan kínálgattak, valamennyit ettem is udvariasságból.
Arra gondoltam, a mi kocsonyánk is minimum meglepné őket.
Egyébként meg szívesen készítettem volna nekik jó tyúkhúslevest, ahogy azt Magyarországon szoktam csinálni, csirkemell filéből, leveszölddel, sárga- és fehér répával, karalábéval, krumplival, hagymával, húsleveskockával gazdagon, hadd tudják meg mi a jó.
A kisfiam és a kiskutyája imádja, különösen a kutya lelkes rajongója húsleveseimnek, gyakorlatilag fejest ugrik az etetőtáljába és még két óra múlva is nyalja a száját.
Jó hangulatban érkeztem meg a kambodzsai fővárosba, és miként a bevezetőben említettem, amikor kimentem az olcsó, napi kétezer forintba kerülő, negyedik emeleti szobácska kicsiny erkélyére, a Phnom Penh legszebb épületeire, a Királyi Palotára és a Kambodzsai Nemzeti Múzeumra nyíló pazar kilátás kapcsán boldogan arra gondoltam, ilyen csak Ázsiában van, ennyi pénzért.
Egyébként Ázsiában tényleg az egyik legszimpatikusabb, hogy olyan színvonalú szolgáltatásokat engedhetsz meg magadnak, például a szállodák, vagy az ételek tekintetében, amiért Európában hét bőrt nyúznának le rólad.
Legalább félórát gyönyörködtem az épületek formáiban, színeiben, majd észbe kaptam, hogy dolgoznom kellene.
Ellenőriztem a fényképezőgépet, és aznapra beterveztem a Kambodzsa Nemzeti Múzeumot és a Királyi Palotát.
Kezdtem a nemzeti múzeumukkal, amelyet nem is olyan régen, 1917-ben alapítottak, 1924-ben lett kész, jelenleg 14 ezer műtárgyat őriznek benne. Egy francia régész, festő, építész, Georges Groslier alkotása, khmer stílusban.
A leggazdagabb kollekciójuk a khmer birodalom aranykorából származik, ez a 12-13 században volt, ekkor a mai Thaiföld, Laosz és Vietnám jelentős része is a khmer uralkodók befolyása alatt állt.
Több írásban is említettem, hogy Délkelet-Ázsiában hol az egyik, hol a másik birodalomnak ment jól, egymás rovására. Hol Burma (Mianmar), hol Sziám (Thaiföld), hol Csampa (Vietnám), és értelemszerűen, hol a Khmer Birodalom (Kambodzsa) csillaga ragyogott fel. (Laosz sohasem volt hatalmas birodalom, mindig is kevesen lakták, szegények voltak és alávetettségben éltek. Jelenleg is hétmillió lakosa van, míg például Vietnám lakossága 100 millió, Thaiföldé 70 millió, Mianmaré 55 millió körüli.)
A pontosabb időbéli behatárolás kedvéért, nálunk a 12. század Könyves Kálmán uralkodásával kezdődött, folytatódott (csak az ismertebb Árpád-házi királyokat említem) Vak Bélával, a század III. Bélával ért véget, és a 13. századot nálunk II. András, IV. Béla fémjelezte, hogy aztán bekövetkezzen a tragédia, 1301-ben III. András halálával az Árpád-ház kihalása.
Bár jó választás volt az Anjouk behívása, hiszen Károly Róbert és Nagy Lajos jó királyok voltak a 14. században, különösen Károly Róbert gazdasági intézkedései lendítettek sokat Magyarország fejlődésén.
Amikor pedig nálunk a 15. században Luxemburgi Zsigmond uralkodott, a Khmer Birodalom összeomlott, és elhagyták fővárosukat, Angkort is.
Változást a franciák hozták, hiszem Kambodzsa a francia Indokína része volt, tehát a Kambodzsai Nemzeti Múzeum megalapításakor francia gyarmatnak számított, 1953-ben nyerte el függetlenségét.
Egészen pontosan két évtizedes polgárháború következett, majd Pol Pot-rémuralma, így talán nem meglepő, hogy a történelmet, a kultúrát tagadó, az értelmiséget módszeresen irtó diktátor 1975-ben bezárta a múzeumot, 1979-ben nyithatott ki újra.
A bezárás évei alatt senki nem törődött a csodaszép épülettel, a kertet gaz verte fel, pontosabban, csak a tolvajok, betörők suhantak az éjszaka csendjében, rengeteg műtárgyat elloptak, a mai napig nem kerültek elő.
És a legszomorúbb dolog, hogy amikor 1979-ben újra nyithatott a múzeum, bizony alig maradtak páran a régi, szakértő múzeumi munkatársakból, őket Pol Pot kivégeztette.
Szerencsére napjainkban a kambodzsaiak féltő szeretettel gondozzák a nemzeti múzeumukat, és nagyon helyesen, nem tudtam úgy elmenni, gyönyörködni, szemlélődni, hogy ne lettek volna folyamatosan iskoláscsoportok.
Hasonló szeretettel gondozzák a Királyi Palota épületeit, amelyeket Norodom király építtetett uralkodása alatt (1860-1904). Az alábbi képen az alapító szobra látható.
Egészen pontosan az akkori fővárosból Oudongból 1863-ban költözött át az udvar Phnom Penhbe, a királyi család az építkezések alatt, ideiglenes, fából készült házakban lakott, de ismerve a khmer építőművészetet, azok is inkább gyönyörű fapaloták lehettek.
A jelenlegi palota számos épülete csak a 19. századra lett kész.
Az egyik legelső épület mi más is lett volna, mint a trónterem. A Throne Hall, de mondhatjuk magyarul akár Koronázási Csarnoknak, vagy Menyegzői Csarnoknak, mert ezeket a ceremóniákat itt tartották.
A Throne Hall első változata szintén fából készült és a jelenlegi épületet csak 1917 és 1919 között építette Sisowath király.
Az épület látogatható, ám ez nem mondható el a teljes királyi palotára. Ennek roppant egyszerű az oka, a királyi család a mai napig itt él. A jelenlegi uralkodó Norodom Szihamoni (2004-től), aki Norodom Szihanuk fia.
Norodom Szihanukot, a Franciaország által 1941-ben trónra ültetett királyt tartják a kambodzsai függetlenség atyjának, akinek uralkodása alatt Kambodzsa sokat fejlődött. 1970-ben viszont tábornoki puccs miatt száműzetésbe, a tábornokokat viszont a vörös khmerek döntötték meg. De túlélte a vörös khmerek rémuralmát is. Norodom Szihanuk 1993-ban foglalhatta el újra a trónt.
Például ezeket az épületeket csak messziről lehetett fotózni.
De az Ezüst Pagodánál (Silver Pagoda) sem volt szerencsém, ott ugyanis belülről szintén nem lehetett fotózni, erre rengeteg múzeumi őr vigyázott.
Pedig ugye itt van Kambodzsa egyik szimbóluma, a 90 kilós színarany Buddha-szobor, amelyet még drágakövek sokasága is körbevesz.
Az Ezüst Pagoda onnan kapta a nevét, hogy 5 tonnát nyomó ezüstlappal fedték be, ami délkelet-ázsiai mértékkel mérve teljesen normálisnak mondható, Mianmar, Thaiföld, Kambodzsa műemlékeinél európai ember számára elképesztő mennyiségű értéket építettek be a történelem során.
Következett a Holdfény Pavilon (Moonlight Pavilion) – 8504 a királyi palota komplexumának a folyó felőli szélén helyezkedik el, a díszes kerítésen túl már a Sothearos Boulevard húzódik.
Ennek azért van jelentősége, mert amikor a khmer királyok szólni akartak a néphez, a Holdfény Pavilon erkélyéről tehették meg a Sothearos Boulevard-on összegyűlt alattvalókhoz.
A Holdfény Pavilonban nem rendeztek koronázást, menyegzőt, ellenben a hivatalos fogadásokat itt tartották meg. Továbbá a hagyományos khmer tánceseteket és egyéb rendezvényeknek is ez az épület adott otthont.
Egészen estig fotóztam a Királyi Palota hatalmas komplexumának területén. Bőven volt még látnivaló, például a Hor Samran Phirun, vagyis a Royal Rest House, vagyis a Királyi Pihenő Ház.
Vagy a Francia Pavilon, ahol az ázsiai és francia építőművészetet egyszerűen összekapcsolták, ez itt a French Style Building.
A csodálatos szubtrópusi kertről, a fehéren ragyogó királyi sztúpákról még jó pár fotót készítettem, ezekből még közlök kilencet. A második napra azt terveztem, hogy csak úgy sétálgatok és fotózom a városban, a hotel közelében ettem egy jó vacsorát és utána visszaballagtam a kétezer forintos, panorámás szobába.
