Ugye, ott hagytam abba az első angkori riportomat, hogy az első nap alkonyatkor még elmentem a Phnom Bakheng tetjére, amely Angkor hegyi temploma, mert a dzsungelben hanyatló nap látványa talán innen a legszebb.
Aztán ahogy a nap a dzsungelbe hanyatlott, szépen leereszkedtem a földre és még egy utolsó képet csináltam Phnom Bakheng templomáról.
Még két teljes napom volt Angkorban, és másnap korai indulást beszéltem meg a kambodzsai riksás úrral.
Aki, mint tudjuk, remek tizenöt dolláros szállást abszolvált nekem.
A második nap a Bajon-templommal szerettem volna kezdeni, Angkor egyik legszebb templom együtteséről van szó, pedig az egykori khmer birodalom egymilliós fővárosának nagyságáról még jó pár káprázatos emlék tanúskodik, maga a főtemplom, Angkor Watt, vagy Ta Prohm, vagy Phnom Bakeng, az Elefántok Terasza, a Leprás Király Terasza, a Királyi Palota, tényleg végtelen a sor.
A Bajon-templomot, hogy még teljesebb legyen az élmény, először elefánthátról tekintettem meg.
A templomot a khmer birodalom 7. királya alatt építették, Dzsajavarman volt a neve és 1181 és 1219 között uralkodott. Érdekesség, hogy 1181-ben már hatvanévesen került a trónra, ám mégis maradk majd négy évtizede az urfalkodásra, közel százéves korában hunyt el.
Trónra lépése idején nehéz helyzetben volt a khmer birodalom, de Dzsajavarman megfékezte a szomszédos birodalmakat, sőt, nagy területeket hajtott uralma alá. Délkelet-Ázsiában a történelem úgy zajlott ezredéveken keresztül, hogy négy nagy birodalom vetélkedett egymással, hol az egyiknek ment jó, hol a másiknak.
A legnyugatibb Burma volt, a mai Mianmar. Mellette keletre helyezkedett el a Sziám, a mai Thaiföld, ott is hatalmas, hódító királyok születtek. Még keletebbre a khmerek domináltak, vagyis a mai Kambodzsa, és az Indokínai félsziget legkeletibb részét a vietnámiak uralták, hajdan Csampa volt az ország neve, ami nekem mindig nagyon tetszett, mert csámpának ejtik.
Ez a négy nagy birodalom, népcsoport vetélkedett egymással a régióban, a maláj területek túl délre voltak, a kínaiak túl északra, a hinduk túl nyugatra. Még Laosz tartozik a régióhoz, ám létszámuk okán a laók mindig valamelyik jó formában lévő birodalom vazallusai voltak, és az a pompa, az a gazdagság, ami Burmát és Sziámot jellemezte, soha nem volt jellemző rájuk. (Majd írok Laoszról is a jövőben, eddig két riport jelent meg a ww.dravuczpeter.hu oldalon, azok itt és itt olvashatóak.)
Leszálltam az elefántról, és gyalog indultam a templom felé.
A templom tornyainak négy oldalát arcszobrok díszítik. Az arcok hasonlósága mögött az rejlik, hogy Dzsajavarman király arcát és Buddha arcát vették alapul.
Eredetileg 49 torony díszítette a templomot, és mivel mindegyik oldalán volt arcszobor, így jön ki a 196-os szám. Napjainkra viszont csak 37 torony maradt meg.
A templom rekonstruálását a 20. század elején az École Française d’Extrême-Orient régészei kezdték, 1995-től a templom konzerválási munkálatait a japán JSA (Japanese Government team for the Safeguarding of Angkor) tudósai végzik.
A folyosók árkádjait, a falakat csodálatos domborművek díszítik, amelyek a buddhista és hindu mitológiából és a khmer birodalom történelméből vett jelenetekkel díszítik.
Kiemelkedő jelentőséget kapnak Dzsajavarman hadjáratai, amellyel megerősítette a khmer birodalmat, de a csatajeleneteken túl vannak a hétköznapi életből vett jelenetek is, van esküvő, kakasviadal, húst sütő emberek.
Az egyik legszebb rész Bajon táncterme, valaha itt lejtették légies táncukat a mennyei táncosnők, az apszarák, utóbbiakkal XXI. századi turista pénzért közös fotót is készíthet.
De inkább spóroltam, előző este az egyik Siem Reap-i étteremben (Siem Reap Angkor kiszolgáló városa, a turisták itt szállhatnak, meg és itt vásárolhatnak mindent, amit csak eltudnak képzelni) láttam korkodilt az étlapon, úgy voltam vele, inkább arra költök.
A krokodil egyébként nagyon finom volt, nem gondoltam volna, hogy egy hüllőnek ilyen jóízű húsa lehet. A szomszéd asztalnál argentinok ültek, velük beszélgettem egy kicsit Maradonáról és Messiről, micsoda szerencsés emberek ugye az argentin focirajongók.
Annyira tetszett Bajon temploma, hogy másnap még egyszer visszajöttem, a kambodzsai riksás úr is azt mondta, ő sem tudja megunni, pedig egész évben látja. Mit mondhattam volna akkor én?
Szorgalmasan fotóztam, hogy megtudjam mutatni ezt a szépséget az itthoniaknak.
lll
