Bécsből indultam egy meleg októberi napon, az EVA Air közvetlen bangkoki járatával, a thai fővárosból pedig a Bangkok Airways repített tova délnek, Koh Samui-ra. Thaiföld harmadik legnagyobb szigete az öböl délnyugati részén helyezkedik el, közel az Egyenlítő felé végtelen hosszúságban elnyúló Maláj-félszigethez. Koh Samui területe247 négyzetkilométer, a sziget turisztikai adottságait milliók ismerik szerte a nagyvilágban, évtizedek óta komoly idegenforgalmi fejlesztések zajlanak.Nekem már a repülőtere is azonnal megtetszett,az ember ilyen helyen steril, hideg építményekre, helységekre számít, ám ennek a légikikötőnek szerves részét képezték a fák, a bokrok, a virágágyások, és miközben a csomagokra vártam, arra figyeltem fel, hogy még a bőröndöket szállító futószalag is egy élő fát ölel körül. A belső borítás nagy része is fából volt, amely szintén hozzájárult a repülőtér barátságos hangulatához. Ez a kellemes hangulat aztán a későbbiekben is végigkísért utam során, és a szigetlakóitól sok szívből jövő, őszinte mosolyt kaptam jártomban-keltemben.
Tenger, egzotikus virágok és értékes majmok
Nem kell különösebben nagy tudomány annak kitalálásához, hogy miért is kedvelik milliók Koh Samui-t. A tenger türkizkék és tiszta, a fehér és sárgásfehér homok finom szemcséjű, a pálmafák úgy nyúlnak a víz felé, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, a sziget partjain végig jobbnál jobb strandok követik egymást. Koh Samui keleti részea „turistásabb”, itt van a két legnagyobb, legjobban kiépült partszakasz, Chaweng Beach, illetve Lamai Beach, de különösen az előbbi az, ahol huszonnégy órán keresztül nincs megállás, hosszú kilométereken keresztül tart a pörgés, a nyüzsgés.
Mi is látható itt egy kiadós esti séta során? Szállodák, hotelek végeláthatatlan sora, az egyszerű szálláshelytől a luxuskategóriáig. Az ötcsillagos szállodák saját tengerpartjai, a kertjeikben nyíló egzotikus virágok, az édesvizű medencék – utóbbiakat azon vendégek számára építették, akik éppen megunták a Thai-öböl hullámait, vagy csak szeretnek minél közelebb úszkálni a bárokhoz, italokhoz. Hasonlóan végeláthatatlan a kínálat a kisebb-nagyobb éttermekből, amelyek előtt a turisták megszemlélhetik, kiválaszthatják a jégágyakra kitett finomságokat, legyen szó csirkéről, gyümölcsről, tengeri étkekről, utóbbiakból kifejezetten gazdag a kínálat, ott egy szép homár mosolyog a páncéljában, amott királyrákok, polipok, kagylók várják balsorsuk kiteljesedését, ismét máshol citromfüves csípős ráklevest (Tom Yum Goong) főznek.
A Chaweng Beach forgatagában a szállodákhoz, éttermekhez hasonlóan bőséges a kínálat az égvilágon minden árusító üzletekből, boltokból, utcai árusokból, olykor lépésenként bárokba, pubokba, masszázsszalonokba, kupikba, kölcsönzőkbe, internet kávézókba, piacokba, bevásárlóközpontokba ütközik az ember, folyamatosan dudálnak a taxik és a háromkerekű taxik (tuk-tuk) sofőrjei. Gyümölcsárusok kínálják lépten-nyomon gazdag portékájukat, Thaiföldön a kókusz, a papaya, a guava egész évben kapható, de minden időszaknak megvan a maga jellegzetes gyümölcse, kezdődik az év elején a gránátalmával, a görögdinnyével, majd követi a mangó, az ananász, a magyar fül számára nem annyira ismerősen hangzó lychee, a rambután, a sárkánygyümölcs, és az erőteljes szaga miatt a szállodákból kitiltott, ám pompás ízű durián.
Ha valaki inkább elkerülné a turistaközpontokat és helyettük buddhista templomokat, az ég felé kecsesen nyújtózkodó sztúpákat, aranyozott Buddha-szobrokat nézne, könnyen megteheti, ezekből is hatalmas a kínálat, és a zöld szigeten nem szabad kihagyni a Na Muang vízeséseket sem, amelyek közelében elefánttúrákra is belehet fizetni. Gyerekekkel utazóknak kitűnő program az eszes makákó majmok munkájának megszemlélése, a kis zsonglőrök átlagosan napi ötszáz, a legjobbak napi ezer kókuszdiót is képesek leszedni, el lehet képzelni, gazdájuk számára micsoda gazdasági értéket képviselnek az okos állatkák.
Panoráma mindenhonnan
Koh Samuiról úgynevezett speed boat-tal mentem át a 15 kilométerrel északabbra lévő Koh Pha-Nganra, utóbbi szigeten csak egyetlen szálloda található, a Santhiya, igaz, ez nem kevesebb, mint 18 hektáron terül el, a hatalmas területen a vendégek gyalog, vagy ha kedvük tartotta, elektromos járgányokkal közlekedtek. A szállodai szoba az egyik legjobb volt, amit úti-életem során valaha is láttam (jómagam is a véletlenek szerencsés egybeesése folytán keveredtem ide), az első emeleti erkélyről panoráma nyílt a tengeröbölre, a halászhajókra, a mangrove fákra, a kókuszpálmákra, a szubtrópusi tájra.
A lábam alatt édesvízzel teli medence tükröződött, innen szintén panoráma nyílt a tengerre. A medence partján fehér, ötszirmú frangipáni virágok illata bódította az úszókat (többnyire ez a virág látható Paul Gauguin tahiti modelljeinek a hajában). Úszás után visszamentem a szobába, és leültem a hatalmas, baldachinos ágyra, a tenger és az erdők innen is látszottak. Bementem a fürdőszobába, a kádból is látszottak a vízen közlekedő halászhajók, a zöld fauna. Körülnéztem, és megcsodáltam a fából gondosan kifaragott elefántormányokat, amelyekre a törülközőt, a fürdőköpenyt lehetett felakasztani. Kíváncsiságból megnéztem, ha leülök arra a bizonyos fajanszra a fürdőszobában, onnan is látszik vajon a panoráma? Jelentem, látszott.
Csak Koh Pha-Ngan egyes részein találhatóak aszfaltozott utak, így ha valaki körbe akar nézni a szigeten, sokszor földutakon bukdácsolhat a járművekkel. Emlékszem olyan 15 kilométerre, amelyet 45 perc alatt tettünk meg, amihez nem kell különösebb kommentár, ám a sziget háborítatlan természeti szépségeinek megőrzésében bizonyára segít ez a részlegesen kiépült infrastruktúra. Az aszfaltozott utak kellős közepén egyébként a legnagyobb lelki nyugalomban szunyókálnak Koh Pha-Ngan kutyái, csak a közeledő járművek zajára kelnek fel szemrehányóan és mennek arrébb. Akárcsak a többi délkelet-ázsiai országban, az ebeknek Thaiföldön is fejedelmi dolguk van, gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, senki rájuk nem szól, nem bántja őket, csak a szemét egy részét „kell” eltakarítaniuk - nem is félnek szemernyit sem az emberektől.
Koh Pha-Ngan az érintetlen szubtrópusi őserdők, a nyugodt strandok, a csendes naplementék, a kitűnő búvárhelyek kedvelői mellett minden hónapban egyszer, teleholdkor, a bulizni vágyó nyugati fiatalok célállomásává válik. A napjainkra már nemzetközi hírnévnek örvendő „Full Moon Party”-kat, a sziget déli csúcsánál, a Haad Rin-nél rendezik, szervezők szerint alkalmanként harminc-ötvenezer fiatal is bulizik itt, kezükben az alkoholos italokkal teli vödrökkel. Hogy a fiatalok az alkoholon kívül még mit tesznek a fülük mögé? A partik helyszínéül szolgáló tengerparton fényképeztem egy olyan táblát, amely arról tanúskodik, külön klinikák jöttek létre abból a célból, hogy ellássák az esetenként az orvosi segítségre szoruló egyes fiatalokat, akik feltehetően ilyen alkalmakkor tanulják meg tisztelni a thaiföldi hallucinogén növényeket, varázsgombákat.
A Teknősbéka-sziget, a Koh Nang Yuan és az utcán való étkezés
Koh Pha-Ngan kikötőjében óriási sürgés-forgás fogadott, éppen gőzerővel rakodták ki a teherhajókat és rakták meg újra a sziget terményeivel, valahol szintén olvastam, hogy Koh Samui-ról és Koh Pha-Ngan-ról havonta egymillió, azaz egymillió kókuszdiót szállítanak Bangkokba. A Lomprayah nevű cég nagy sebességű katamaránjával indultam Koh Tao, a csupán 21 négyzetkilométeres Teknősbéka-sziget felé, amely alakjáról kapta a nevét. Koh Tao Thaiföld egyik legjobb búvárközpontja, merülés minden formájára lehetőség van, cápa, rája, barrakuda, egzotikus halak és milliónyi más tengeri élőlény figyelhető meg természetes közegében.
A Thai-öböl négy gyöngyszeme közül a legutolsó és a legkisebb állomás Koh Nang Yuan volt, amely esetében tulajdonképpen nem is egy, hanem három szigetecskéről beszélünk, ezeket azonban két, egyenként száz méter hosszú homokpad köti össze, és amelyeken könnyűszerrel végig lehet gyalogolni. Koh Nang Yuan ugyanazokkal az érdemekkel bír, mint a Teknősbéka-sziget, pihenésre, nyugalomra és búvárkodásra vágyók keresik fel, bár hétköznap sok turistahajó érkezik ide, délután három óra körül már visszaindulnak a nagyobb szigetek felé. Koh Nang Yuan egyik szigetecskéje kupola alakú és némi erőfeszítés árán fel lehet kapaszkodni a tetején lévő sziklákra. A panoráma lélegzetelállító, és még hosszú órákkal később is erre a látványra gondoltam, miután már visszaértem egy újabb katamaránnal az első szigetre, Koh Samuira.
Későre járt, sétálgattam a Chaweng Beach forgatagában, és az egyik kedven thaiföldi időtöltésemnek hódoltam, az utcai evésnek. Thaiföldön ugyanis megszámolhatatlanul sok „lacipecsenyés” utcai árus van, akik utánozhatatlan szakértelemmel sütögetik faszénnel működő, mobil „éttermük” vasrácsain a legválogatottabb finomságokat, a csirkétől a rákig, a poliptól a zöldségekig. A közönség is igen változatos, különösen hajnalonként, részeg japánok, hosszúra nyúlt ausztrálok, jó kedélyű olaszok, indiaiak, malájok, helyi éhes emberek (taxisofőrök, munkások, transzvesztiták, prostituáltak…), a széles földkerekség összes nációja, minden foglalkozása képviselteti magát a vasrácsokon sülő finomságok körül.