Így felszálltam a magasvasútra (Sky Train), amit itt BTS-nek (Bangkok Mass Transit System) is hívnak és elmentem az S12-es vonal Bang Wa elnevezésű állomásáig. A vasúti piac mellett volt még egy úszópiac, azt is terveztem megnézni.
Kiszálltam és egy kicsit nézelődtem a magasból, Bangkok ezen részén még nem jártam. Szabad voltam és gondtalan, ráadásul enyém volt a világ legkellemesebb munkája, hiszen éppen dolgoztam, jelesül riportot írtam a vasúti piacról.
Pénzem, thai bathom, dollárom bőségesen volt, a nőkkel egy életre végeztem, miattuk sem fájt már a fejem, a szép thai lányokat ugyan megnéztem, ám eszembe se jutott az ismerkedés. Pedig fehérként az ember jó esélyekkel indul Délkelet-Ázsiában a lányoknál.
Szokás szerint csak a kisfiam hiányzott, de tudtam, eljön az idő, amikor együtt fogunk utazni, fotózni, riportot írni. (Így is lett, bizonyságul itt, és itt és itt olvashatóak eddigi közös riportjaink Barcelonából.)
Szóval nézelődtem, majd a magasvasút állomásánál taxiba szálltam. A sofőr nagyon szeretett volna elvinni a hatvan kilométernyire lévő vasúti piacra, amit meg is értettem, ám csak a Sai Thai Mai (Southern Bus Terminal) buszállomásig kértem.
Negyven percenként indultak a buszok a vasúti piacra, átszámítva pár dollárért. Nézelődtem kicsit a színes thai forgatagban.
Megszámlálhatatlanul sok helyre indultak a minibuszok. A Kwai-folyótól kezdve (ez a könyv és a hétszeres Oscar-díjas film, a Híd a Kwai-folyón miatt érdekes) a legkülönfélébb úszópiacokig, Pattayába, szexipar egyik thai fővárosába; a sor végtelen volt. A vasúti piactól pár kilométernyire is volt egyébként egy úszópiac, az Amphawa, úgy gondoltam, még azt is megnézem aznap.
Az út gyorsan eltelt, és leszálltam a vasúti piac bejáratánál.
A Maeklong vasútvonal keskeny nyomtávú, aminek az a következménye, hogy a vonatok 30 kilométer per órás sebességgel haladnak a közép-thaiföldi tájakon. Ami végül is, időmilliomos turistának ideális, ha a tájat akarja fotózni.
Maga a piac már száz évvel ezelőtt is üzemelt, Közép-Thaiföld egyik legnagyobb hal és tengeri herkentyű elárusítóhelyeként. Mivel imádom ezeket a dolgokat, rögtön tudtam, hogy a nekem való helyre jöttem.
Naponta nyolc vonat halad át a piacon keresztül.
Thai nyelven Talad Rom Hoop névvel is emlegetik a piacot, ami nagyjából annyit tesz, Le az Ernyőkkel. Utóbbiakat ugyanis villámgyorsan leeresztik az árusok és elpakolják az árut a sínekről. Majd ugyanilyen gyorsan vissza is rendeznek mindent a vonat elhaladását követően.
Megszomjaztam, ezért ittam egy kókuszt és vártam a vonatot. A gyerekek teljesen otthonosan járkáltak a síneken.
A vonat megérkezett, óvatosan araszolt előre.
A vonat eltávolodott és megállt az állomáson. Aki tovább akart utazni, a folyónál kompra kellett szállnia, és a túlsó parton újra folytathatta útját egy másik vonattal.
Lementem a folyóhoz. Ez már a valódi thai vidék volt.
Csend volt. Egy idősebb hölgy dolgozott szorgalmasan.
Az innenső parton maradt vonat tíz perc szünet után indult vissza Bangkokba.
Majd motoros riksába szálltam és átmentem Amphawába.
Sokszor voltam már thaiföldi úszópiacokon, de olyanon még nem, ahol nem volt piacnap. Ez történt, de a dolog ürességében még érdekesebb volt.
Amphawa mintegy 70 kilométerre van Bangkoktól, ezért ide már nem nagyon jutnak el a turisták, túlnyomórészt thai emberek vásárolnak. Ezt sajnáltam, megnéztem volna egy ilyen autentikus úszópiacot.
Ideje volt visszatérni Bangkokba, a minibuszok szerencsére folyamatosan jártak. Tökéletes volt az egész nap.
