IV. Henrik óta pedig tudjuk, Párizs megér egy búcsút. Azaz, akarom mondani misét. Mindegy, maradjunk a szeretett Fontainebleau kedves zegzugos utcácskáiban. Házigazdáimnál nem volt különösebben nehéz munkám.Monsieur Robert hatalmas műhelyét kellett rendbe tenni, kitakarítani, megszabadítani a sok limlomtól, és a kereskedelem során felmerülő apró-cseprő feladatokat megoldani. Monsieur Robert 56-os magyar volt, mindenféle ajándéktárgyakat, iparművészeti cikkeket, bizsukat, csecsebecséket árusított, az üzlet már korántsem ment úgy, mint pár éve, de azért nem éhezett. A napi munka végén pedig mindig autóba vágtuk magunkat és indultunk a Szajnára fürdeni. Egyáltalán nem hasonlított párizsi önmagára, kicsit a Tiszára emlékeztetett, háromszor-négyszer kisebb kiadásban.
A kastély, a park és a vasárnap
Fontainebleau nagy nevezetessége a kastély,felépítése I. Ferenc nevéhez fűződik, a reneszánsz egyik csodája, egy nagy, szabálytalan alakú épület, amely öt udvart zár körül. Versailles után ezt a kastélyt tartják második helyen a francia történelem királyi rezidenciáinak sorában. A XII. században még csupán egy vadászház állt a helyén, majd Szent Lajos kezdte el a bővítést, Szép Fülöp (1268-1314) már itt is született, és itt is halt meg. I. Ferenc a XVI. században itáliai reneszánsz mesteremberekre bízta a kastély megépítését. IV. Henrik is szereti a kastély, az ő mesterei például húsz éven keresztül szakadatlanul dolgoznak az építésen, díszítésen. XIV. Lajos, a Napkirály első számú kastélya ugyan Versailles volt, ám Fontainebleau lett a nyári vadászkastélya, sőt a versailles-i park mestere, Le Notre is alakított az itteni parkon – nem véletlenül olyan gyönyörű és látványos az a mai napig. Napóleon is igen megszereti, egy vagyont költ rá, ekkor még nem gondolja, hogy 1814-ben itt köszön el a gárdától és vonul száműzetésbe – igaz, 1815 tavaszán az európai uralkodók őszinte rémületére pár hónapra visszatért Elba szigetéről.
A főbejárat a Búcsú-udvarára nyílik, jobbra a XV. Lajos-szárny, balra az I. Ferenc-szárny nyílik, az udvart a patkó alapú híres körlépcső zárja le. Ettől jobbra átjáró nyílik a Kút-udvarra, itt található a Pontyok tava – a halakat két ízben is kiették belőle: 1814-ben a szövetségesek, 1940-ben a németek. A halak számára manapság nyugalom és béke van, turisták etetik őket szorgalmasan. A kastély 1981 óta a világörökség része, az óvárossal, a parkkal egy gyönyörű, egész napos program, jómagam sohasem tudtam megunni a fontainebleau-i vasárnapokat.
Az erdő
Talán meglepő, nekem az volt első hallásra, ám a több mint kétszáz négyzetkilométeren elhelyezkedő erdőt többen látogatják, mint a kastélyt és a parkot. Fenyvesek, tölgyesek, bükkösök, különleges állatok, ki tudja honnan idekerült meredek sziklafalak, homokkal borított erdei tisztások (nem elírás, sokak szerint tengeri homokkal borítottak), völgyecskék, dombocskák váltogatják egymást. A festők mindig is imádták ezt az erdőt, a XIX. század harmincas években jelentkező francia tájfestő nemzedék a fontainebleau-i erdőben, Barbizon közelében kezdtek dolgozni, és munkásságuk "barbizoni iskola" néven vonult be a művészettörténelembe. De nem maradtak le az impresszionisták sem, a későbbi évtizedekben sokat dolgozott itt Manet, Monet, Sisley, Pissarro… Ady Endrének is van egy verse a fontainebleau-i erdőről, ebből kiderül, hogy jókat szundikált ott kirándulásai során (egy-két üveg vörösbor biztos befigyelt az öregnek).