A beduin arab nyelven annyit jelent, hogy a puszta lakója. Ezt még a terepjáróban olvastam, indulás előtt. Egyes egyiptomi irodák ugyanis szerveznek a még törzsi formák közt élő nép ma már egyre kisebb csoportjaihoz úgynevezett látogató túrákat. Persze, az irodák és a beduinok is pénzt keresnek ezzel, de utóbbiaknak ennek köszönhetően nem, vagy csupán kisebb részben kell feladniuk ősi életmódjukat és nem szükséges valamelyik városban munkát vállalniuk.

Még hajnali sötétség volt, amikor a kényelmes tengerparti szállodánál felszálltam a terepjáróra és elindultunk a Szahara legnagyobb sós vizű tava, a Chott el Jerid felé. A tó és környéke úgy néz ki, mintha egy másik bolygón lennénk, imádják is a filmesek, többek közt a „Csillagok háborúja”, „Az angol beteg”, vagy „Az elveszett frigyláda fosztogatói” című filmek számos jelenetét itt forgatták. A nyári ötven fokokban teljesen kiszárad, télen viszont csónakázni lehet rajta.

A busz lassan haladt a szakkarai nekropolisz és a Dzsószer-piramis felé. Utóbbi Egyiptom legelső piramisa, ám nem hozott szerencsét az elsőség, az építők még elkövették azokat a szerkezeti hibákat, amelyeket később, a világ által leginkább ismert gízai piramisoknál esetében már sikeresen elkerültek. A legelső piramis hátralévő évei tehát megvannak számlálva, a szakértők egyetértenek abban, hogy elkerülhetetlenül összeomlik. Ezért is akartam látni.