Elemek megjelenítése címkék szerint: Egyiptom

kedd, 30 november 2021 12:17

Beduinok között az egyiptomi sivatagban

A beduin arab nyelven annyit jelent, hogy a puszta lakója. Ezt még a terepjáróban olvastam, indulás előtt. Egyes egyiptomi irodák ugyanis szerveznek a még törzsi formák közt élő nép ma már egyre kisebb csoportjaihoz úgynevezett látogató túrákat. Persze, az irodák és a beduinok is pénzt keresnek ezzel, de utóbbiaknak ennek köszönhetően nem, vagy csupán kisebb részben kell feladniuk ősi életmódjukat és nem szükséges valamelyik városban munkát vállalniuk.

Kategória: Egyiptom

A busz lassan haladt a szakkarai nekropolisz és a Dzsószer-piramis felé. Utóbbi Egyiptom legelső piramisa, ám nem hozott szerencsét az elsőség, az építők még elkövették azokat a szerkezeti hibákat, amelyeket később, a világ által leginkább ismert gízai piramisoknál esetében már sikeresen elkerültek. A legelső piramis hátralévő évei tehát megvannak számlálva, a szakértők egyetértenek abban, hogy elkerülhetetlenül összeomlik. Ezért is akartam látni.

Kategória: Egyiptom