A repülőgép este szállt le Lisszabonban, gyorsan bejelentkeztem a szállodába és még belefért egy vacsora. A portugálok nemzeti eledele a tőkehal (bacalhau), és egy mondás szerint elkészítésének 365 féle módja van. Vagyis, az év minden napján ehet az ember valami újabb tőkehal változatot.
Másnap reggel a Belém-torony felé vettem az irányt. Kötelező látványosság, de nem véletlenül. Ráadásul, miért mondanám bármelyik külföldi turistának, hogy Budapesten ne nézze meg a Várat, a Szent István-bazilikát csupán azért, mert ezek is kötelező látnivalók?
A Belém-tornyot, Lisszabon egyik legnagyobb látványosságát Vasco da Gama expedíciója emlékére építették.
A történet ott kezdődik, hogy a portugálok kicsit zokon vették, miszerint Kolumbusz 1492-es útjával, Amerika felfedezésével a spanyolok lépéselőnybe kerültek. Annál is fájdalmasabb volt számukra a dolog, mert Kolumbusz a portugál királyi udvarban is bemutatta terveit, ám nem kapta meg a szükséges bizalmat.
Ezért újult erővel vetették be magukat a spanyolokkal való küzdelembe. A portugálok más úton, Afrika megkerülésével akartak eljutni Indiába. És ehhez meg is voltak az alapjaik, Tengerész Henrik herceg – aki I. János portugál király fia volt – 1460-ban bekövetkezett haláláig egész életét, vagyonát a földrajzi felfedezések előmozdítására, Afrika partjainak felderítésére szentelte.
Navigációs iskolát alapított, csillagvizsgálót építtetett, és az ő hajóépítő mérnökei tervezték az első karavellákat, ezeket a háromárbocos, gyors mozgású, széllel szemben is vitorlázni tudó korabeli mérnöki csodákat. Ő találta ki, hogyan lehet az iránytűt mindig vízszintesen rögzíteni, hogy pontosan mutassa az irányt és ne zavarja össze a tengerészeket. (Itt jegyzem meg, manapság a kisfiam is mondja magától, hogy a karavellák széllel szemben is tudtak menni. Megtanítottam neki.)
Tengerész Henrik halála után is folytatódtak a kutatások, felfedezések, ennek egyik leglátványosabb sikere az volt, amikor Bartolomeu Dias admirális 1487-88-ban elsőként megkerülte Afrika déli csücskét, a Jóreménység fokát. Tovább viszont nem tudott menni, a tengerészeinek elege lett a fárasztó útból, végig Afrika nyugati partjai mentén, elegük lett a Jóreménység-fokánál dúló viharokból és követelték a Portugáliába való visszatérést.
Majd jött ugye, Kolumbusz útja, de a portugálok érezték, tudták, hogy az olasz felfedező nem Indiába jutott el.
Öt évvel Kolumbusz útja után Vasco da Gama 1497-ben Indiába indult, az év végére elérte déli csücskét, és 1498 első heteiben már Afrika keleti partjainál hajózott, Mozambik magasságában.
Az Indiai-óceánon élénk kereskedelem zajlott, mindenhol fűszerekkel, drágakövekkel, elefántcsonttal, arannyal megrakott arab hajók haladtak, akik feldühödve konstatálták a portugál karavellák megjelenését.
Megpróbálták elfoglalni azokat, ám a mozgékony, szél ellen is hajózni tudó karavellák egérutat nyertek és sikeresen behajóztak Calicutba, Indiába. Calicut – amely az Indiai-félsziget délnyugati részén van - nem tévesztendő össze Kalkuttával. Utóbbi az Indiai-félsziget túlsó, keleti oldalán található, a Gangesz-deltájánál.
Ennek az útnak emlékét örökíti meg a büszke Belém-torony, 1515 és 1521 között építtette I. Mánuel portugál király.
1983 óta a világörökség része. (A közeli Szent Jeromos-kolostorral együtt lett a világörökség része, a következő állomásnak éppen ezt a kolostort terveztem, itt írták alá egyébként az uniós tagállamok 2007-ben az úgynevezett lisszaboni szerződést.)
Hát ennek a toronynak a bejáratánál álldogáltam én, kicsit szomorúan, mindenféle magánéleti gondoktól sújtva. De aztán úgy gondoltam, ezekért Lisszabon és látnivalói kárpótolni fognak. Így is történt.
Elővettem a fényképezőgépet, elkezdtem dolgozni.
A torony a portugál gótika remekműve, gazdagon díszített erkélyekkel, tornyokkal, de a mór díszítőművészet is megjelenik a dekorációkban.
A torony védelmi célokat is szolgált. Érdekesség, hogy amíg nem épült meg, a portugálok úgy oldották meg Belém-negyed partjainak védelmét, hogy lehorgonyoztattak egy ágyúval jól felszerelt hajót.
1580-ban közbeszólt a történelem, a portugál Aviz-dinasztia kihalt, és a szomszédos Spanyolország kihasználta a helyzetet. Elfoglalták Lisszabont, a Belém-tornyot, létrejött a spanyol-portugál perszonálunió. A portugál gyarmatok spanyol közigazgatás alá kerültek, ami sokkolta a luzitánokat.
A Belém-tornyot ezt követően börtönnek is használták, pocsék hely lehetett, mert az alagsori tömlöcökben gyakran betört a tengervíz.
Csak az 1618-48 között zajló harmincéves háborúban sikerült lerázni a spanyol igát, köszönhetően a katalánok 1640-es felkelésének, illetve annak, hogy 1643-ban a francia Condé herceg megsemmisítette a spanyol sereget.
Portugália független lett, visszakapta a gyarmatait, egy kivétellel. Indonézia elveszett, de nem is a spanyolok kezén maradt, hanem megszerezte egy új, feltörekvő ország, Hollandia.
A Belém-toronyból nagyon szép kilátás nyílik a városra és a Vasco da Gama-hídra is, amelyet 1998-ban, a tengerész és felfedező útjának 500 éves évfordulóján adtak át és jelenleg Európa leghosszabb hídja 17 kilométeres távjával.
Igaz, ebből a hosszból a híd maga csupán 0,8 kilométer, azonban ehhez adódnak hozzá a viaduktok. A hídon való áthaladásért használati díj fizetendő.
A hídon összesen hat darab közúti sáv húzódik végig, rossz időjárás esetén 90 kilométer per óra a maximális sebesség.
A híd úgy lett megtervezve, hogy ellenálljon akár 250 kilométer per óra erősségű szélnek is, továbbá úgy, hogy képes legyen fennmaradni ötször erősebb földrengés esetén is, mint amilyen az 1755-ös történelmi lisszaboni földrengés volt. Utóbbi a becslések szerint 8,7 pont erősségű volt a Richter-skálán (erről itt írtam korábban riportot).
A toronyból nem csupán a hídra, hanem Lisszabonra is szép kilátás nyílt.
Lesétáltam a lépcsőkön és elindultam a Szent Jeromos-kolostor, a Hintómúzeum és a portugál főváros többi látványossága felé. Kezdtem magam egyre jobban érezni.