Legnagyobb örömömre a gyerek azt mondta, hogy nem csupán a Disneyland, az Eiffel-torony és ezek érdeklik, hanem a Louvre múzeuma is, és szeretné élőben látni a Mona Lisát. Azzal kapcsolatban ugyan voltak kétségeim, hogy a látogatók valóban az eredeti festményt látják, szerintem az eredetit a mélyen lent lévő páncélteremben őrzik.

A helyi utazási iroda busza kora reggel indult Dublin belvárosából, s mivel én takarékossági okokból az ír főváros keleti szélén laktam, ezért hajnalban fel kellett kelni. Bármennyire is jól haladtam a gyaloglással, háromnegyed órába belekerült az út. De nem bántam, keresztül az alvó ír fővároson, elégedetten nézegettem a dublini utcákat, valamikor éjfél körül esett, a kövezet még nedves volt. Az indulási ponton a busz mellett egy asztalkán tea, kávé, sütemény, na, mondom, ilyen egy utazási iroda.

Nizza világhírű tengerparti sétányán, a Promenade des Anglais egyik padján ültem. Mellettem a hátizsákom, benne egy háromliteres gallon teli vízzel, konzervek, hálózsák. Ragyogott a Côte d’Azur késő délutáni napja, az egyik nizzai élelmiszerboltban még egy üveg bort is loptam. Nem volt semmim, nem volt esélyem, nem volt reményem. Boldog voltam. Egy hosszú combú, magas lány folyamatosan figyelt a korláthoz támaszkodva. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A lány egyszer csak odajött hozzám.

A Sagrada Família (Szent Család-templom) a világ egyik legjelentősebb és legszebb temploma, amikor 1992-ben a barcelonai olimpián jártam, teljesen lenyűgözött. Így egyértelmű volt, ha már itt vagyunk Barca-meccsen a katalán fővárosban, a gyereknek is megmutatom. Pedig nem egyszerű a bejutás, korlátozott a létszám, érdemes napokkal előbb online foglalni és a jegy sem olcsó mulatság. Mindenesetre foglaltam az interneten és érvényes jeggyel, a megadott időpontban meg is érkeztünk Antoni Gaudí mesterművéhez.

Mivel reggel szállt le a gép Barcelonában, a Barca-meccs pedig csak este kezdődött, megkérdeztem a gyereket, hová menjünk először? Természetesen legelsőnek a Csokimúzeumot választotta, és csak utána a Barcelona Akváriumot. De a múzeum is jó programnak ígérkezett, hiszen itt minden információ, érdekesség megtalálható a kakaóbab/csokoládé történelméről, elképesztő csokoládészobrok vannak, de a gyerekek csokit is készíthetnek és ami nagyon fontos, a büfében a világ legfinomabb, legkülönlegesebb csokoládéit árulják.

Villefranche-sur-Mer városkájának, hegyeinek, tengeröblének különleges panorámája van, így gyakorlatilag mindennap megcsodáltam. Tehettem ezt annál is inkább, mert Nizzában laktam egy kellemes kis apartmanban, Villefranche-sur-Mer pedig csekély öt kilométernyire volt. Így csak felszálltam a 100-as buszra és pillanatok alatt ott voltam.

Úti szokásom szerint hajnalban keltem, ezúttal Koppenhágában. A dán fővárostól harminc kilométernyire lévő Roskilde székesegyházába igyekeztem, itt nyugszik az elmúlt ezer év dán királyainak és királynéinak jelentős része, ezért az eredeti épületet folyamatosan bővítették újabb és újabb temetőkápolnákkal, ezért is különleges. Nekünk is lenne ilyen fantasztikus helyünk Székesfehérváron, de a törökök feldúlták a mi középkori királyaink sírjait. Ezért kicsit szomorúan néztem körbe a pompás előcsarnokban, de aztán inkább gyönyörködtem a síremlékekben, szorgalmasan fotóztam, és belemerültem a dán történelembe.

A svéd király parancsára épített Vasa-hajó egy kilométert tudott csupán megtenni 1628-as bemutató útján, majd meglepő hirtelenséggel feltámadott a szél, egyre nagyobb hullámok jöttek, az egyensúlyi problémákkal bíró, rosszul megépített hajó alsó ágyúréseibe betört a víz, és megtörtént a tragédia. 1961-ben emelték ki, tökéletes állapotban, mégpedig azért, mert a Balti-tengerben nem él meg az a hajóféreg, ami például melegebb tengereken szétrágja a hajóroncsokat. Hát ezt a Vasa-hajómúzeumot szerettem volna megnézni a Djurgården szigeten, ahol egyébként még sok más látnivaló van, Abba-múzeum, Skanzen…

Ez a leghíresebb utca Barcelonában, mondtam a gyereknek, ez a város sétálóutcája, itt mindig nagy a pörgés, valamikor dolgozott itt egy magyar bűvész, István volt a neve, meséljek róla? De Bendegúzt a magyar bűvésznél jobban érdekelte a Rambla galambjainak kergetése, a fagylaltárusok kínálata és a beöltözött élőszobrok. Így hát fagyival szépen végig sétáltunk a Ramblán, a Barcelona Akváriumba ugyanis éppen erre vezetett az utunk. De másnap este még visszatértünk a Ramblára az utcai árusok világító röppentyűi miatt.

A Belém-tornyot, Lisszabon egyik legnagyobb látványosságát Vasco da Gama expedíciója emlékére építették 1521 és 1526 között, a portugál tengerész és felfedező 1498-ban jutott el Indiába, Afrika és a Jóreménység foka megkerülésével. A Belém-toronyból nagyon szép kilátás nyílik a városra és a Vasco da Gama-hídra is, amelyet 1998-ban, a tengerész és felfedező útjának 500 éves évfordulóján adtak át és jelenleg Európa leghosszabb hídja. Nem véletlenül, első utam ide vezetett, miután leszállt a gép a portugál fővárosban. Magánéleti okok miatt nehéz szívvel indultam el erre az útra, de tudtam, az utazás segíteni fog.