Barcelona leghíresebb utcája, a város ütőere a La Rambla, amely körülbelül 1,2 kilométer hosszan szeli át a várost, a Plaça de Catalunya, vagyis a Katalónia-tértől a tengerparton lévő Kolumbusz-szoborig.
Először az 1992-es olimpia ideje alatt láttam, rögtön megtetszett a forgatag, a gyönyörű platánokkal övezett sétálóutca, ahol éttermek, kávézók, üzletek, templomok, éttermek, kocsmák, bárok, táncos mulatóhelyek, kifőzdék, kávéházak, teázók, élőszobrok, illuzionisták, portrérajzolók váltogatták egymást.
A kilencvenes években többször is jártam Barcelonában, már csak az olimpiai emlékek miatt is, akkor még repülőjegyre nem igazán volt pénzem, egyszerűbbnek tűnt a vonatjegy hamisítás. Nem vagyok büszke rá, de a következőképpen működött a dolog. Az ember megvette a legolcsóbb nemzetközi jegyet, ez a Budapest – Szob-Sturovo viszonylat volt.
Aztán a jegyet szépen, óvatosan Domestosba mártotta, amíg el nem tűntek a feliratok. Most következett az így létrejött biankó jegy helyes kitöltése és itt már szükségeltetett szakirányú ismeret, vasúti szakzsargon, hiszen az útirányba nem a legnagyobb városokat kellett beírni, hanem a jobbára nem ismert, az egyes országhatárokon lévő vasútállomásokat. (Ezeket az ismereteket eredetileg vasutasoktól lehetett megszerezni.) Például Barcelonába utazva dőreség lett volna Velence-Milánó-Marseille útvonalat ráírni a jegyre, hiszen a kalauz azonnal kiszúrja a turpisságot. Ha jól emlékszem ebben az esetben Villach, Ventimiglia és Girona volt a helyes megoldás, a vasúti határállomások.
Milánóban át kellett szállni, három órával később indult a barcelonai vonat, így volt idő a milánói dóm megtekintésére. Szerencsés módon a hamis jegyet is ellenőriztem, és megdöbbenve láttam, a Domestos nem hagyta abba a munkát, és kőkeményen fakulni kezdett a tinta. A milánói dóm melletti kis kávézóban újraírtam a hamis jegyet. Ennyit egyelőre az ifjúkori botlásokról.
Bendegúzzal a csokimúzeumban voltunk (erről is írok külön) és a Barcelona Akváriumban (erről viszont már megjelent riport, ami itt olvasható) a Ramblán keresztül vezetett az utunk.
A kilencvenes években ismertem egy itt élő magyar bűvészt, Istvánt, aki saját műsorával kereste a kenyerét a Ramblán, többek közt golyó- és kötéltrükkökkel szórakoztatta a nagyérdeműt. Ez a mindennapi költségeit fedezte, szűkösen, és ha esetleg megbetegedett, miként arra történt példa, kölcsön kellett kérnie. A legjobb barátja egy angol srác volt, aki élőszoborként dolgozott a sétálóutcán, mindennap Elvis Presleynek öltözött.
Meséljek még ezekről az időkről, kérdeztem a gyereket, de Bendegúz kicsi volt még ehhez az apai nosztalgiákhoz, és az egykori magyar bűvésznél, valamint Elvis Presley élőszobornál jobban érdekelte a Rambla galambjainak kergetése, a fagylaltárusok kínálata és a beöltözött élőszobrok.
Nem bántam, akkor kergessünk galambot, fagyizzunk, meg együnk valami finomat a nyugodtan szenzációsnak nevezhető, a Rambla mellett húzódó városi piacon (Mercado de la Boqueria).
Pedig beszélhettem volna még Georges úrról, aki kubai emigránsként érkezett Spanyolországba, éjjel portásként dolgozott, napközben pedig a pályaudvaron külföldieket fogó panziótulajdonosként tevékenykedett. Így ismerkedtem meg vele, miután leszálltam a vonatról a barcelonai pályaudvaron. Az ár korrekt volt, Georges úr pedig barátságos és bizalomgerjesztő, így végül az ő panziójában szálltam meg, amely pár száz méterre volt a Ramblától, az úgynevezett Gótikus Negyedben.
A Rambla egyébként egy arab szóból ered (ramla), kiszáradt folyómedret jelent és valóban, egykoron valóban meder húzódott a mai sétálóutca helyén. A medret a középkorban feltöltötték és az utca mai formáját a 18-19 században érte el.
A Ramblát öt részre osztják, mindegyik résznek külön neve van. A Rambla de Canaletes elnevezés például annak állít emléket, amikor itt haladt el a vízvezeték. Egyébként itt található a Canaletes-kút, amely minden győzelem után a Barca-szurkolók találkozóhelye, mi pedig nem utolsósorban az aznapi Barcelona - Villareal spanyol bajnoki meccsre érkeztünk.
További példa: a Rambla dels Ocells például arra utal, hogy egykoron itt helyezkedett el a madárpiac, a Rambla de les Flors pedig a régi virágpiac helyére. Utóbbis megszűnt, ám mindez nem jelenti, hogy virágárusból hiány lenne a sétálóutcán.
Felhívtam a gyerek figyelmét a gyönyörű platánfákra, ezek tetszettek neki.
Fotózkodtunk kicsit az egyik élőszoborral, természetesen nem ingyen volt, igaz, pár euróba került csupán.
Aztán elmentünk a Barcelona Akváriumba és másnap este még visszatértünk a sétálóutcára, valaki mondta a repülőgépen, hogy esténként a Ramblán világító röppentyűket árulnak, amit imádnak a gyerekek.
