A Djurgården sziget Stockholm rengeteg szigete közül a második legnagyobb. Egy teljes napot töltöttem ott a sok-sok látnivaló miatt. Az első állomás a Vasa-hajó múzeum volt.
A Vasa-hajó szerencsétlenségében és több tucat tengerész halálában több tényező is közrejátszott.
A 17. század elején a Balti-tenger keleti medencéjének felügyeletéért Svédország és Lengyelország küzdött egymással. Második Gusztáv Adolf a küzdelemben egy olyan hajó építésére adott parancsot, amellyel egyetlen lengyel hajó sem veheti fel a versenyt. A készülő hajó tűzereje káprázatos lett volna abban a korban.
Párhuzamosan a nagy ellenfél lengyelek is hajót építettek, ezért II. Gusztáv Adolf 1627-ben a már lényegében elkészült hajón változtatásokat kért, második ágyú-fedélzetet és más változtatásokat is végrehajtottak az eredeti méretekhez képest.
A hajó tapasztalt és híres tervezője a munkálatok közben meghalt, helyét egy tapasztalatlan fiatal mester vette át, aki nem mert ellentmondani a királyi kéréseknek.
A svéd király egyébként a harmincéves háború (1618-1648) egyik legjobb hadvezére volt, de a hajóépítéshez, mint a tragikus események bizonyították, cseppet sem értett.
A változtatások, legfőképpen a második ágyúfedélzet miatt, a Vasa-hajó egyensúlya katasztrofális lett, így indult neki első útjának a királyi palota elől, díszsortüzekkel, örömrivalgással, fedélzetén meghívott vendégekkel.
Elvileg a tűzereje majd az egész lengyel flotta tűzerejének felelt meg, 64 ágyúja volt. Ám a hosszához és szélességéhez képest túl magas lett, és a stabilitási próba során, amikor harminc tengerészt szaladt át egyszerre a hajó egyik oldaláról a másikra, erősen meg is dőlt.
Ám ezt senki nem merte megmondani a királynak.
Óriási ünnepség keretében indult el tehát a büszkeség 1628. augusztus 10-én, egy szép csendes reggelen. Az ágyúk lőrései is nyitva voltak.
Majd meglepő hirtelenséggel feltámadott a szél, egyre nagyobb hullámok jöttek, és a büszkeség megdőlt, az alsó ágyúrésekbe betört a víz, megtörtént a tragédia. Harminc tengerész vesztette életét, a többinek sikerült megmenekülnie.
A hajó 30 méteres mélységben szunnyadt. 1664-ben és 1665-ben az értékes bronzágyúkat búvárharanggal a felszínre hozták, ám ezt követően feledésbe merült a roncs. A helyét sem tudták már.
1956-ban találták meg újra, Anders Franzén volt a kutatás vezetője, akit a hajóroncsok szakértőjeként ismertek. A hajó állapota ráadásul annál is jobb volt, mint amire számítottak, nem csupán fateste, hanem a kötélzet és a vitorlák is épen maradtak.
Mindennek pedig az volt az oka, hogy a Balti-tengerben nem él meg az a hajóféreg, ami például melegebb tengereken szétrágja a hajóroncsokat. A hajóféreg nevével ellentétben egy kagylófajta és belerágja magát a tengervízbe merült fadarabokba.
A kiemeléshez hat alagutat ástak, ezekbe rögzítették az acélsodronyokat. A munka nagyságára jellemző, csak az alagutak kiásása egy évig tartott.
A hajót fokozatosan egyre sekélyebb vízbe vontatták, folyamatosan dolgoztak a szivattyúk, és minden rést, elsősorban az ágyúlőréseket lezártak, szigeteltek.
1961-es kiemelését – a Nobel-díjhoz hasonlóan – élőben közvetítette a svéd televízió, gyakorlatilag egész Svédország a tévé előtt ült.
A hajó lassan-lassan újra „lábra állt” és úszott a vízen, újra hajó lett. De még sok dolog volt vele, a szárazdokkban konzerválni kellett egy speciális anyaggal, hogy a vizes fa teljesen kiszáradjon, erre a folyamatra pedig nem kevesebb, mint 17 év szükségeltetett.
A hajón többezer használati tárgyat is találtak az árbocokon, vitorlákon, hordókon, szobrokon túl, ezek sok mindent elárultak az akkori kor életviteléről.
Örömmel nézegettem a világ legjobb állapotban fennmaradt 17. századi hadihajóját, amelynek 98 százaléka eredeti elemekből áll, és több száz faragvány díszíti.
A hajó rengeteg aranyozott szobrában is különleges, többnyire bibliai ősöket, ókori isteneket, tengeri élőlényeket, mondák, legendák szereplőit ábrázolják.
A hajó mellett a Vasa-múzeum több kiállításnak is otthont ad, működik egy kitűnő étterem, ajándékbolt, vannak makettek, és naponta többször indul angol nyelvű tárlatvezetés.
Nehezen búcsúztam a hajótól, ám a Djurgården szigeten még sok más látnivaló is van, Abba-múzeum, Skanzen… Legközelebbi svédországi riportjaimban ezekről írok.