A helyi utazási iroda busza kora reggel indult Dublin belvárosából, s mivel én takarékossági okokból az ír főváros keleti szélén laktam, ezért hajnalban fel kellett kelni. Bármennyire is jól haladtam a gyaloglással, háromnegyed órába belekerült az út. De nem bántam, keresztül az alvó ír fővároson, elégedetten nézegettem a dublini utcákat, valamikor éjfél körül esett, a kövezet még nedves volt. Az indulási ponton a busz mellett egy asztalkán tea, kávé, sütemény, na, mondom, ilyen egy utazási iroda.

Dublin egyik legjelentősebb turisztikai látványossága a 16. században alapított egyetem, a Trinity College könyvtára. Ennek is a legattraktívabb része, a 18. században épített hetvenméternyi hosszúságú Long Room. Ezért nehéz olyan fotót készíteni róla, amelyen ne nyüzsögnének a látogatók. Ám nem lehetetlen. Ha az ember előre megveszi az online jegyet, majd olyan korán odamegy, hogy első legyen a sorban, bejutás után pedig a hatalmas lépcsőkön azonnal felszalad az első emeleten lévő Hosszú Szobába, akkor még egyedül van a hárommillió kötetes könyvtár 200 ezer legrégibb darabjával.

1845-től kezdődően rettenetes dolgok történtek Írországban, a több mint nyolcmilliós lakosság legeslegfontosabb táplálékát, a burgonyát megtámadta egy gombafajta. A termés már a földben undorító, fekete, rothadó masszává változott. Az elkövetkezendő években mintegy kétmillió ember halt éhen, vagy az éhezés miatt fellépő betegségekben, és ugyanennyi ember vándorolt ki. Erre a borzasztó történelmi eseményre emlékeztet Dublin városában, a Liffey-folyó partján álló szoborkompozíció.

Akár a Liffey partjára, vagy a Guiness sörfőzdébe, netán valamelyik csodálatos parkba igyekszem, Dublin városában valahogy mindig útba esik a Szent Patrik-székesegyház, Írország elsőszámú temploma. Ilyenkor mindig bemegyek, fotózok, bár igaz, a templomban bent tilos, így csak a szememmel simogatom meg Jonathan Swift, a Gulliver utazásainak írójának sírját, aki évtizedekig volt a katedrális esperese.