dravuczpeter.hu

A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.

Két nyári hónapon keresztül éltem Fontainebleauban, egy XVI. századi házban. A reneszánsz óváros szívében lévő I. Ferenc korabeli házat a tulajdonosa még „fénykorában” vette, az épület hangulata varázslatos volt, a falakból, az ajtókból, a bútorokból áradt az idő, a múlt, a történelem; minden átalakítás nélkül kosztümös filmet lehetett volna forgatni benne. A reneszánsz kastély, amelynek udvarán majd 1814-ben Napóleon búcsút vesz a gárdától, rendszeres vasárnapi programommá vált, a kastély parkjába pedig az első látásra beleszerettem, nem különben Fontainebleau híres, több mint kétszáz négyzetkilométernyi erdejébe. Csakis azért költöztem el innen két hónap után, mert lehetőségem lett Párizsban lakni.

Párizsi életem során egész pontosan hat kerületben laktam. Laktam a XVI.-ban (Boulogne, rue Fessart), a XVIII.-ban (Avenue de Saint Ouen), a XIX.-ben (Place des Fetes), az I. kerületben (rue Rambuteau), laktam a III.-ban (Place de la Republique) mellett, és a XX.-ban (rue de Bagnolet). A kerületek között természetesen jócskán akadtak eltérések, ám egyvalamiben egybecsengtek a lakások, illetve az albérletek árai: magyar állampolgárnak meredekek voltak. Ám némi városismeret révén meglehet találni azokat a párizsi kerületeket, kerületrészeket, ahol valamennyit tudunk fogni az árakon. És akkor még nem beszéltünk a külvárosokról (banlieu), igaz, a legolcsóbbak lakásokhoz, albérletekhez problémás helyek „tartoznak.”

Párizsban még alig pirkadt, amikor a francia fővárosban élő idős nagynénémmel, a nénikémmel, elindultunk egyik kedvenc kirándulóhelyére, a Loire-völgyébe. Először abban az évben járt ott, amikor a németek lerohanták Franciaországot, vagyis 1940-ben. Azon - a franciák számára - szörnyű nyáron fiatalasszonyként nézte az erkélyről, miként gördülnek végig a német tankok Párizs északi bevezető útja, az Avenue de Saint Ouen kövezetén, a központ, a Szajna felé.

Bizonyára sokan ismerik a ”Készen áll már a híd, körtánc járja Avignonban” kezdetű örökzöld „dalocskát”, mellyel a XII. században épült híd felavatásának állítanak emléket; a dal egyébként a magyar általános iskolai ének-zene könyvekben is szerepel. A híd, hivatalosan Pont Saint-Bénézet, ma már nem íveli át teljesen a Rhone folyót, mert a XVII. században egy áradás elsodorta a túlsó felét, a városhoz közelebb eső „ötven százalék” azonban megmaradt, jó pénzért, mamuszban végig gyalogolhat rajta bárki.

A város világhírű „védjegyeit” majd mindenki ismeri, hallott, látott, olvasott róluk. Az Eiffel-torony, a Diadalív, a Champs-Elysées, a Louvre vagy a Notre-Dame - mindenki tudja: ezek Párizs büszkeségei. Ám még jócskán akadnak a nagyközönség előtt kevésbé ismert, ugyanakkor a megfoghatatlan párizsi hangulathoz nagyban hozzájáruló városrészek, műemlékek, múzeumok, parkok, éttermek…