dravuczpeter.hu

Kárpátaljai magyar turizmusról lényegében csak Szovjetunió bukása után beszélhetünk: e sorok szerzőjének szülei a hetvenes évek végén például Munkácsra csupán a hatóságnak benyújtott útvonalterv, és a folyamatos ellenőrzés árán juthattak el, s ez meg miféle turizmus? A munkácsi várba fel sem lehetett menni, hogy miért, nem mondták meg. Ennek pontos okát most tudom meg idegenvezetőnktől, Rakaczky Istvántól, aki ugyanebben az időszakban, még egyetemistaként, súlyos börtönbüntetést kockáztatva, fellopózott a várba, igaz, az ő szíve is hamar elfacsarodott: katonák, mezőgazdasági gépszerelők laktak az ősi termekben, mindenütt szeméthegyek, piszok, málló falak, elhanyagoltság.

Tizenkét éve jártam utoljára Korfun, és nem is értem, miért ilyen régen: az egyik legzöldebb görög sziget, a Jón-tenger szigeteinek egyike akkor is gyönyörű volt - meg most is az. Ezen az érthetetlen „ballépésen” gondolkodom a sziget fővárosától tizennyolc kilométerrel délebbre fekvő Bellos Beach Hotel egyik szobájának teraszán. A kék és tiszta tenger felett impozáns látványt nyújtanak az ereszkedést már megkezdő repülőgépek, észak felé, a sziget azonos nevű fővárosa és a világ egyik legrövidebb leszállópályája felé haladnak, tengerre épített széles betonsáv az csupán, nem véletlen, Korfura csak a legtapasztaltabb pilótákat küldik a légitársaságok.

Mr. Somchai Kaevprasit, thaiföldi hajós életét csak a szerencsés véletlen mentette meg a 2004. decemberében, amikor emberiség újkori történelmének egyik legnagyobb természeti katasztrófáját okozó cunami végigsöpört Délkelet-Ázsia e részén. Valami ügyből kifolyólag több száz kilométerrel északabbra volt dolga, a nyílt tengeren tartózkodott és nem a szokásos útvonalát járta Phuket szigete, valamint Phi Phi Island és más aprócska szigetek között. A turisták által annyira kedvelt útvonal ugyanis pont pusztítás epicentrumában volt, a hullámok az égig értek, rengetegen meghaltak, és akad számos túlélő, aki örökre az ország más részeire költözött.

A város világhírű „védjegyeit” majd mindenki ismeri, hallott, látott, olvasott róluk. Az Eiffel-torony, a Diadalív, a Champs-Elysées, a Louvre vagy a Notre-Dame - mindenki tudja: ezek Párizs büszkeségei. Ám még jócskán akadnak a nagyközönség előtt kevésbé ismert, ugyanakkor a megfoghatatlan párizsi hangulathoz nagyban hozzájáruló városrészek, műemlékek, múzeumok, parkok, éttermek…

A jázminos forradalom győzelme óta Tunisz legszebb sugárútja, az Avenue Bourgiuba, a „tunéziai Hyde Parkká” változott. Mindenhol kisebb-nagyobb csoportosulások, mindenki mondja a magáét, a sugárút árnyas fái alatt, a városi színház lépcsőin, a zsúfolásig telt kávéházak előtt... Mi más is lehetne a téma, mint a forradalom, az ország jövője, a majdan megrendezésre kerülő szabad választások. Ez végül is 2011 októberében megtörtént.