dravuczpeter.hu

Zakopane mellett szóló, megdönthetetlen érv, hogy szeretik a magyarokat. Ha például megállunk az út mellett az autóval, a rendszám láttán sokan érdeklődni, hogy van-e valami gond, tudnak-e segíteni a „vengernek.” És amely éttermekben élő zene van, ott „tiszteletünkre” – megtörtént -, még magyar nótát is játszottak.. A kedvencünket, pontosabban általa a selymesen zsizsegő lengyel nyelv varázsát megpróbálom visszaadni: „Zsigan, Zsigan, miert vadj zsigani, zsargalabu zsizsdenit azs aniadnak...”

A Magyarországról érkezett turista Prága belvárosában rövid időn belül némi keserűséggel konstatálja, hogy a cseh fővárosban kisebb a forgalom, csendesebb, nyugodtabb, és lakhatóbb Budapestnél. Az éttermek, sörözők pedig – a turistahadak által ostromlott felkapott helyek kivételével – érezhetően olcsóbbak. Itt a „pivo” a társas érintkezés kelléke, és létezik olyasmi, hogy „sörkultúra.”

Járjon az ember a máltai szigetcsoportból három lakott szigetének bármelyikén, mondjuk a legnagyobbon, Máltán, vagy a második legnagyobbikon, Gozón, netán Comino szigetecskéjén, a körülötte beszélgető embereket hallgatva minduntalan megállapíthatja: a máltai nyelvnél érdekesebbet, különlegesebbet ritkán hallani. Továbbá, kicsi a bors, de erős, mondhatnánk Máltáról, a Földközi-tenger páratlan szépségű szigetállamáról. A 396 négyzetkilométer területű, négyszázezer lakosú uniós tagország évente közel másfél millió turistát fogad.

Huszonhárom fokban, pólóban szaladgáltunk Cipruson, és narancsot, citromot szedtünk a fákról. Az ókori romok vakítóan fehérlettek, a tenger kéklett, csak a macskáknak volt jobb. Ha valaki hisz olyasmiben, hogy halála után tarajos gőteként vagy vastag csőrű füzikeként születik újra, nyugodtan mondjon igent arra a lehetőségre, hogy macskaként, Cipruson élje le újabb életét. A három világrész (Európa, Afrika, Ázsia) találkozásánál fekvő szépséges szigeten ugyanis a macskák szent állatnak számítanak, egészen Szent Teréz óta.

Friss, sós tengeri levegőből bőven akad Helsinki kompkikötőjében. Szippantok is belőle egy nagyot, és nézem, amint egy komp éppen elindul a Finn-öböl túlsó partjára, a nyolcvan kilométernyire lévő észt fővárosba, Tallinba. A jármű teljesen megtelt emberekkel, a „szolgáltatás” iránti érdeklődés érthető, másfél óra út után az itteninél barátságosabb észtországi alkoholárak derítik majd fel finn barátainkat.