Amikor először jártam Törökországban (és bizony az nem mostanában volt), mindenképpen szerettem volna elmenni Pamukkaléba, ahol évezredek során a gyógyvíz alakította ki, formálta az egyedülálló fehér mészkőteraszokat. De akkor még a török idegenforgalom nem volt olyan profi, mint manapság és a helyi iroda mikrobuszára hiába vártam hajnalban. Majd kiderült, a hunyó egy köpcös kis török emberke volt, aki egyszerűen elaludt. Pár évvel később persze eljutottam Pamukkaléba.

A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.

Az hiszem, nem is lehet kérdés, hogy miután megérkeztem Jerevánba, miért siettem azonmód Ecsmiadzinba, az örmény Vatikánban (és még nem is sejtettem, milyen kedvesen fogadnak majd magyar vendégként). A központi katedrálisban ugyanis – amely a világ első keresztény temploma – megtalálható Noé bárkájának és Krisztus keresztjének egy darabja, valamint az a lándzsa, amivel a római katona oldalba szúrta a keresztfán lévő, már kiszenvedett Megváltót.

Látva a végeredményt, hihetetlennek tűnik, hogy Babilon városkapuját, az Istár-kaput tenyérnyi, vagy még kisebb mázas cserépdarabokból rekonstruálták német régészek. Igaz, a munka is évtizedekig tartott. A csoda Berlinben, a Pergamon Múzeumban található és nekem több óra kellett, míg végre eltudtam szakadni látványától.

1845-től kezdődően rettenetes dolgok történtek Írországban, a több mint nyolcmilliós lakosság legeslegfontosabb táplálékát, a burgonyát megtámadta egy gombafajta. A termés már a földben undorító, fekete, rothadó masszává változott. Az elkövetkezendő években mintegy kétmillió ember halt éhen, vagy az éhezés miatt fellépő betegségekben, és ugyanennyi ember vándorolt ki. Erre a borzasztó történelmi eseményre emlékeztet Dublin városában, a Liffey-folyó partján álló szoborkompozíció.

12. oldal / 43