dravuczpeter.hu

Uruguay lakosságának kilencven százaléka fehér, jellemzően spanyol és olasz ősöktől származnak, a lakosság csupán tíz százaléka mesztic, afro. És van körülbelül százezer ember, akiknek indián, charrúa ősei voltak. Nem több, más dél-amerikai országokkal ellentétben, Uruguayban nem maradt számottevő indián populáció, egyszerűen kiirtották őket a XIX. század közepére. Nekik állít emléket ez a szobor.

Az egyik legnagyobb szakmai elismerésem idén, 2017-ben történt, egy nemzetközi blogger találkozón Magyarországot képviselhettem Thaiföldön, Chiang Mai tartományban. A történet csodálatosan indult, éppen Thaiföldön és Mianmarban tartózkodtam egy háromhetes magánúton, amikor megkaptam álmaim e-mailjét a Thai Turisztikai Hivatal régióvezetőjétől, Ali Marzouki barátomtól, a cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar piacok koordinátorától. Lényegében azt javasolta, haza se menjek Magyarországra, mert egy hét múlva nemzetközi blogger találkozó kezdődik Chiang Maiban.

Ki ne érezné magát időmilliomosnak egy olyan nyári estén, amikor vacsoraidőben elindul felderíteni Norvégia egyik legszebbnek mondott városát, a fjordok kapuját, az esernyők települését, vagyis Bergent, és a vacsora, a bárok, a nagy séták után este tizenegykor még mindig kellően világos van a fotózáshoz? Valamikor hajnali kettőtől tudtam elszakadni az óváros, a régi kikötő skandináv nyári fényeitől, annyival magával ragadott az egész. Már azt sem bántam, hogy ezer forint volt egy gombóc fagyi, annál is inkább, mert nem vettem.

Volt idő, amikor a turisták a legnagyobb biztonságban megtekinthették a bevehetetlen szíriai lovagvárat, mert a régi Szíria jó életszínvonallal, közbiztonsággal rendelkezett - míg tönkre nem tették. Krak de Chevaliers falai alá olyan völgyön keresztül érkeztem (itt zajlott az ókori világ legnagyobb, többezres harci szekér ütközete), ahol 30 kilométer hosszan fóliasátrak tízezreiben termesztették a zöldségeket, gyümölcsöket. Nem hittem a szememnek.

Sokáig fotóztam az Osum-folyót átívelő hídról Berat városát, majd amikor úgy éreztem, hogy az adott pillanatban jobb képet már nem tudok készíteni, városnézésre indultam, hiszen egy mondás szerint, aki nem látta Beratot, az nem látta Albániát. Ezt a múzeumvárost még a legvadabb kommunista évek alatt is békén hagyták, nem változtatták paneldzsungellé. Ráadásul a burek egész Albániában itt volt a legjobb.