dravuczpeter.hu

Bangkok Ázsia egyik fővárosa, egyik gazdasági, kereskedelmi, és turisztikai központja; a mintegy tizenkétmilliós metropolisba már hosszú évtizedek óta érkeznek, szállnak meg, utaznak el, majd térnek vissza olyan nyugati turisták, így a magyarok is, akik közül sokan éreznek vágyat arra, hogy kicsit szorosabban kötődjenek ehhez a nagyon változatos, érdekes, pompás élményeket kínáló országhoz, városhoz. A gond az első hallásra kicsit szigorúnak tűnő thaiföldi jogszabályokkal lehet, ám ez megoldható.

A negyvennyolc fokos sivatagi hőségben az a legszebb, amikor mellé még fúj is a szél. Az ember a szálloda léghűtött teréből kimegy az utcára, és azt keresi, hogy hol is van az a forró levegőt fújó turbina, amitől ilyen nehéz levegőt venni? De Katar gazdag, légkondicionált csodaépületek, kongresszusi központok, múzeumok, plázák, taxik segítenek elviselni a pokoli időt. Aki meg délelőtt tíz és délután hat között kimegy az utcára, az bolond.

„Rá sem bírok nézni a kártyára, rá sem bírok nézni a süteményre!” Állunk egy bejrúti édességüzlet előtt, kérdően tekintek Rulára, a középkorú libanoni hölgyre. Elmosolyodik: „Nem gyógyult szerencsejáték függő vagyok, csak a polgárháború során esténként nem volt más szórakozásunk. Otthon kártyáztunk és süteményt ettünk. Kimenni az utcára nem volt tanácsos.”

Szingapúrban, az Oroszlánvárosban uralkodó fegyelemről, rendről legendák keringenek az utazók körében. Ezek egy része igaz is. Éppen e jogkövető magatartás, fegyelem, munkaszeretet, törvénytisztelet miatt lett Szingapúr Ázsia és a világ egyik legfejlettebb, leggazdagabb állama, ezért tartozik a világ legkevésbé korrupt, és a bűnözés által legkevésbé sújtott helyei közé. Sétáltunk a feleségemmel a Singapore River partján, és csak bámultuk az egymást érő felhőkarcolókat, a banképületeket, a bevásárlóközpontokat, a luxusszállodákat. Hihetetlennek tűnt, hogy ez az önálló városállam egykor kicsiny falucska volt.

Két nyári hónapon keresztül éltem Fontainebleauban, egy XVI. századi házban. A reneszánsz óváros szívében lévő I. Ferenc korabeli házat a tulajdonosa még „fénykorában” vette, az épület hangulata varázslatos volt, a falakból, az ajtókból, a bútorokból áradt az idő, a múlt, a történelem; minden átalakítás nélkül kosztümös filmet lehetett volna forgatni benne. A reneszánsz kastély, amelynek udvarán majd 1814-ben Napóleon búcsút vesz a gárdától, rendszeres vasárnapi programommá vált, a kastély parkjába pedig az első látásra beleszerettem, nem különben Fontainebleau híres, több mint kétszáz négyzetkilométernyi erdejébe. Csakis azért költöztem el innen két hónap után, mert lehetőségem lett Párizsban lakni.