dravuczpeter.hu

Barcelona az 1992-es nyári olimpia óta egyik kedvenc városom. A platánokkal övezett sétálóutca, a Rambla, a Plaza Reial környéki utcák, a Kolumbusz-szobor, a kikötő olcsóbb kifőzdései, az olimpiai versenyek egy részének is helyet adó Montjuic-hegy, a Sagrada Familia és a Grüell-park többnyire feltételek nélkül elnyerik a legtöbb turista tetszését is. A mai Barcelonából csak egyvalaki hiányzik, az állatkert fehér gorillája, Hópehely (Copito de Nieve) aki egy albínó gorilla volt, és összesen harminchét esztendőt töltött el itt, 2003-ban kimúlt, Barcelona, az állatszerető közönség és jómagam legnagyobb sajnálatára.

„Lehetséges, hogy kicsit sok gyereket csináltunk”. Mohamed, szaharai kirándulásunk vezetője szégyenlősen elneveti magát. Tényleg, sok a gyerek: Tunézia annyira fiatal ország, hogy kilenc és félmillió lakosának negyven százaléka tizenhat év alatti. „De ez egy ország erejét is bizonyítja, nem?” Erre már én is nevetek, persze, nézd meg, mi van nálunk, Magyarországon, már tízmillió alatt vagyunk.

Közbiztonsággal foglalkozó mexikói civil szervezet tette közzé a napokban, a százezer főre jutó gyilkosságok száma alapján, a világ 2011-ben legveszélyesebb talált városainak ötvenes listáját. A közelmúltban az első helyezett (San Pedro Sula, Honduras), a negyedik (Acapulco, Mexikó), a tizenkettedik (Guatemala City, Guatemala) és a huszadik (San Salvador, El Salvador) mindennapjaiba sikerült betekintést nyernem.

Nyugatról az Aggteleki-karszt és a Bódva folyó, keletről a Zempléni-hegység és a Hernád hullámai ölelik körbe azt a hatszáz négyzetkilométernyi terület, amelynek Cserehát a neve. Európa egyik legháborítatlanabb tájegységét járjuk. A Cserehát kedves lankáin, dombjain, szelíd völgyeiben kóborlunk tehát, és ahogy haladunk északra, a szlovák határ felé, egyre magasabbak a dombok a Bódva és a Hernád között tölcsérszerűen kiszélesedő hatszáz négyzetkilométernyi területen. Mígnem, Szalonna fölött, már több mint félezer méter magasra tör – magyar mértékkel ez tekintélyes „szám” – a Szárhegy egyik csúcsa.

Ringó búza- és napraforgótáblák, gondozott öntözőcsatornák, nyári hajnalokon harmatos bundájukat szárítgató, gondterhelten fülelő nyulak; ősszel hagymaszagba burkolózó falvak, nagyközségek, a szabad tér, a jó levegő, a kis ligetek, ahova, ha bekukucskál az ember, riadt fácánok repülnek fel, és nem ritkán őzek szökellnek tova méltóságteljesen: ez nekem a Jászság.