dravuczpeter.hu

Akár a Liffey partjára, vagy a Guiness sörfőzdébe, netán valamelyik csodálatos parkba igyekszem, Dublin városában valahogy mindig útba esik a Szent Patrik-székesegyház, Írország elsőszámú temploma. Ilyenkor mindig bemegyek, fotózok, bár igaz, a templomban bent tilos, így csak a szememmel simogatom meg Jonathan Swift, a Gulliver utazásainak írójának sírját, aki évtizedekig volt a katedrális esperese.

Kazahsztánban csak az első sztyeppés napomon közlekedtem menetrend szerinti autóbusszal, mert bámultam a lenyűgöző, végtelen pusztát és majd megőrültem, hogy csupán a busz ablakán keresztül tudok fotózni. Másnaptól kizárólag stoppal utaztam, ráadásul Kazahsztánban mindenki kicsit taxis, és a stoppolók beszállnak a benzinbe. Ám hiába próbáltam fizetni azt a keveset is, a magyar rokonnak, a madjarnak, a hunnak, a kipcsáknak, a rokon nomádnak nem engedték, vendégük voltam.

Uruguay lakosságának kilencven százaléka fehér, jellemzően spanyol és olasz ősöktől származnak, a lakosság csupán tíz százaléka mesztic, afro. És van körülbelül százezer ember, akiknek indián, charrúa ősei voltak. Nem több, más dél-amerikai országokkal ellentétben, Uruguayban nem maradt számottevő indián populáció, egyszerűen kiirtották őket a XIX. század közepére. Nekik állít emléket ez a szobor.

Az egyik legnagyobb szakmai elismerésem idén, 2017-ben történt, egy nemzetközi blogger találkozón Magyarországot képviselhettem Thaiföldön, Chiang Mai tartományban. A történet csodálatosan indult, éppen Thaiföldön és Mianmarban tartózkodtam egy háromhetes magánúton, amikor megkaptam álmaim e-mailjét a Thai Turisztikai Hivatal régióvezetőjétől, Ali Marzouki barátomtól, a cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar piacok koordinátorától. Lényegében azt javasolta, haza se menjek Magyarországra, mert egy hét múlva nemzetközi blogger találkozó kezdődik Chiang Maiban.

Ki ne érezné magát időmilliomosnak egy olyan nyári estén, amikor vacsoraidőben elindul felderíteni Norvégia egyik legszebbnek mondott városát, a fjordok kapuját, az esernyők települését, vagyis Bergent, és a vacsora, a bárok, a nagy séták után este tizenegykor még mindig kellően világos van a fotózáshoz? Valamikor hajnali kettőtől tudtam elszakadni az óváros, a régi kikötő skandináv nyári fényeitől, annyival magával ragadott az egész. Már azt sem bántam, hogy ezer forint volt egy gombóc fagyi, annál is inkább, mert nem vettem.