A guatemalai Tikal talán a leghatalmasabb város volt, amelyet a 5. és 9. század között virágkorát élő maja civilizáció létre hozott. Majd bekövetkezett a katasztrófa, a rettenetes, emberöltőkig tartó aszály, a maja városok egymással harcoltak a vízért. A 10. században a népesség elhagyta saját területeit, a városok, piramisok, paloták, templomok ezer évig az őserdő zöldjébe süllyedtek. Ma kutatók és turisták látogatják őket, a csodálatos maja piramisokra is fel lehet mászni, persze, ha az ember tériszonyos jászsági gyerek, akkor kis híján ott pusztulhat.

Hiába van ragyogó napsütés a grúz fővárosban, Tbilisziben, a 2200 méter magasan lévő, hétszáz éves gergeti Szentháromság-templomnál az ember csak kapkodja a levegőt a Kaukázusból lezúduló viharos szélben. Ráadásul a látvány szél nélkül is lélegzetelállító, a magasban az ötezer méter magas Kazbek-hegy felügyeli a Grúzia kincseinek elrejtésére is szolgáló templomot, lent a mélyben apró falvacskák.

csütörtök, 15 június 2017 19:24

Gibraltár szabadon élő majmai

Európában egyetlen olyan hely van, ahol szabadon élnek majmok, a híres gibraltári sziklán. Egy mondás szerint pedig az angol uralom addig tart, amíg Gibraltáron majmok élnek, így nem véletlen, amikor már csak pár majom lézengett az 1940-es években, maga Winston Churchill rendelte el a berber makákók betelepítését. Akik azóta is remekül vannak, a turistákat pedig hasznos élelemforrásnak tekintik.

Szerény berlini szállásomon egy szép májusi reggelen úgy határoztam, hogy az aznapi program csakis a híres tévétorony lehet, tizenegy éves koromban láttam először és utoljára. Felejthetetlen élmény volt, a mai napig emlékszem rá, egyébként a szüleimmel nyaraltunk az NDK-ban, egy vasutas üdülőben. És a torony nem változott, belülről sem, minden berendezés új, de úgy gyártották le és úgy néz ki, ahogy a kelet-német államban anno. Nagyon jó ötletnek tartottam és tartom.

Ebben a riportban nem csupán a mai Berlinről írok, hanem régi írásaimból is szemezgetve, több mint húsz évet fogok át. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. A példátlan beruházásokról számos riportom jelent meg a magyar sajtóban. Majd úgy alakult, hosszú ideig nem jártam Berlinben, az új város pedig időközben felépült.

17. oldal / 42