Dublin egyik legjelentősebb turisztikai látványossága a 16. században alapított egyetem, a Trinity College könyvtára. Ennek is a legattraktívabb része, a 18. században épített hetvenméternyi hosszúságú Long Room. Ezért nehéz olyan fotót készíteni róla, amelyen ne nyüzsögnének a látogatók. Ám nem lehetetlen. Ha az ember előre megveszi az online jegyet, majd olyan korán odamegy, hogy első legyen a sorban, bejutás után pedig a hatalmas lépcsőkön azonnal felszalad az első emeleten lévő Hosszú Szobába, akkor még egyedül van a hárommillió kötetes könyvtár 200 ezer legrégibb darabjával.

A Fonta Mágica vízsugarai több tucatnyi színárnyalatban táncolnak az aláfestő zene dallamára, ritmusára, és biztos voltam benne, hogy a gyereknek nagyon befog jönni. Kicsit későn kezdődik, este féltízkor, és egyórás az előadás, ám a táncoló, zenélő kút közel van a Plaça Espanya metróállomáshoz, onnan pedig csak kilenc megállóra volt a szállodánk, ráadásul átszállni sem kellett, így tizenegyre már vissza is értünk a Hotel Ronda Lesseps-be.

Európa legnagyobb ócenáriuma Barcelonában van, gyerekkel kitűnő program, de érdemes előre online jegyet venni, mert hosszúak lehetnek a sorok. Még Magyarországon megvettem tehát a jegyeket, és tényleg elég hosszú volt a sor, Bendegúztól kaptam is egy dicséretet, hogy fél perc alatt bent voltunk. A Barcelona Akváriumban mintegy félezer tengeri állatfaj 12 ezer példánya látható, van egy 800 méteres víz alatti alagútja, ahol mozgójárda közlekedik, van cápa, rája, pingvin, és kis tubusból koi halakat is lehet etetni.

Hunyadi János és Szkander bég személyesen sohasem találkoztak, ám folyamatos levelezésben állottak, így például 1455 végén az albánok nemzeti hőse már jelezte Hunyadinak, hogy a török sereg a jövő évben Nándorfehérvár ellen készül. A 15. században ennél a két embernél senki sem tett többet a török balkáni előre nyomulása ellen, így Szkander bég székhelyét, Kruja várát és a múzeumot mindenképpen megakartam nézni. Ott kedves élmény volt: barátságos teremőr kérdezgette, honnét jöttem és amikor megtudta, odavitt a falon lévő Hunyadi-képhez.

Komppal kevesebb, mint két óra alatt jutottam el az észt fővárosból, Tallinnból a finn fővárosba, Helsinkibe. (A tengeri útról itt olvasható részletes úti beszámoló.) Kiszálltam és elindultam a város egyik szimbóluma, a Helsinki Katedrális felé. Amikor legutóbb láttam, csak a második számú gépemmel tudtam megfotózni, az első számú fényképezőgépem ugyanis még Lappföldön kicsúszott a kezemből egy szálloda recepcióján és használhatatlanná vált. A második géppel készült fotókkal ráadásul elégedetlen voltam, a géppel nem volt ihletünk egymáshoz, így szerettem volna pótolni a mulasztást.

Emlékszem, egyszer Helsinki kikötőjében vágyakozva néztem a Tallinnba induló kompot. Bárcsak rajta lehetnék ezen az úszó városon, két óra alatt Észtországba érnék, gondoltam. Ám hivatalos úton tartózkodtam Helsinkiben, a Finn Turisztikai Hivatal meghívására, kötött programjaink voltak. Majd az élet úgy hozta, hogy 2018-ban végre felszállhattam az úszó városra, az irány azonban az ellenkezője volt, Tallinnból Helsinkibe. Az óriási komp és a lazaclakoma lenyűgözött.

 Észtország fővárosa, Tallinn rendkívül felkapott a turisták körében, ezért napközben, Európa egyik legszebb és leginkább épen maradt gótikus óvárosában egymás sarkát tapossák az emberek. Mindezek okán érdemes korán, vagy későn várost nézni, amikor a turistacsoportok még a reggelijüket, vagy már a vacsorájukat fogyasztják szállodájukban. A kései időpontnál csak arra kellett figyelnem, mivel Tallin külvárosában szálltam meg, hogy éjfél körül elérjem a Suur-Paala felé tartó utolsó 2-es villamost, egyébként fizethetem a drága taxit.

Riga mindig is a Baltikum egyik fővárosa, sőt, Európa nagyon fontos kereskedővárosa volt, akár a német kereskedők, akár a lengyel-litván uralkodók, vagy a svéd királyok, akár az orosz cárok kezében volt a város feletti hatalom. A kereskedelem évszázadokon keresztül garantálta a gazdagságot, Riga óvárosa éppen ezért szenzációsan jól néz ki, és az ember az utcák, a házak láttán csak kapkodja a fejét a különböző lett, német, litván, lengyel, orosz múltat magába foglaló történetek nyomán, a fekete macska fenekétől kezdve a feketefejes házig.

A litvánok mindig is kereszteket állítottak a litván Golgotán, a Keresztek-dombján. A kommunisták a kereszteket kirángatták, megtörtént, hogy a dombot munkagépekkel letarolták. A litvánok a dombot visszaépítették, a kereszteket újra állították. Mert mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Ma egymillió kereszt áll újra a Kryžių kalnas dombján.

1845-től kezdődően rettenetes dolgok történtek Írországban, a több mint nyolcmilliós lakosság legeslegfontosabb táplálékát, a burgonyát megtámadta egy gombafajta. A termés már a földben undorító, fekete, rothadó masszává változott. Az elkövetkezendő években mintegy kétmillió ember halt éhen, vagy az éhezés miatt fellépő betegségekben, és ugyanennyi ember vándorolt ki. Erre a borzasztó történelmi eseményre emlékeztet Dublin városában, a Liffey-folyó partján álló szoborkompozíció.