Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

A helyi utazási iroda busza kora reggel indult Dublin belvárosából, s mivel én takarékossági okokból az ír főváros keleti szélén laktam, ezért hajnalban fel kellett kelni. Bármennyire is jól haladtam a gyaloglással, háromnegyed órába belekerült az út. De nem bántam, keresztül az alvó ír fővároson, elégedetten nézegettem a dublini utcákat, valamikor éjfél körül esett, a kövezet még nedves volt. Az indulási ponton a busz mellett egy asztalkán tea, kávé, sütemény, na, mondom, ilyen egy utazási iroda.

Az argentin fővárosból, Buenos Airesből kora reggel indult a hajó Uruguay fővárosába, Montevideóba, 213 kilométernyi távolságot kellett leküzdeni a La Plata folyón. Az üvegezett utastérben lévő egyik ülésen nézegettem a tájat, amikor is a mellettem ülő argentin lány sikeresen leöntötte magát kávéval. Szerencsére, az úti táskámban minden volt, így több csomag nedves zsebkendő is, adtam neki egyet. Örömmel köszönte meg és elment a mosdóba. Később javasolta, hogy igyunk egy maté teát a hajó büféjében.

kedd, 30 november 2021 12:17

Beduinok között az egyiptomi sivatagban

A beduin arab nyelven annyit jelent, hogy a puszta lakója. Ezt még a terepjáróban olvastam, indulás előtt. Egyes egyiptomi irodák ugyanis szerveznek a még törzsi formák közt élő nép ma már egyre kisebb csoportjaihoz úgynevezett látogató túrákat. Persze, az irodák és a beduinok is pénzt keresnek ezzel, de utóbbiaknak ennek köszönhetően nem, vagy csupán kisebb részben kell feladniuk ősi életmódjukat és nem szükséges valamelyik városban munkát vállalniuk.

Nizza világhírű tengerparti sétányán, a Promenade des Anglais egyik padján ültem. Mellettem a hátizsákom, benne egy háromliteres gallon teli vízzel, konzervek, hálózsák. Ragyogott a Côte d’Azur késő délutáni napja, az egyik nizzai élelmiszerboltban még egy üveg bort is loptam. Nem volt semmim, nem volt esélyem, nem volt reményem. Boldog voltam. Egy hosszú combú, magas lány folyamatosan figyelt a korláthoz támaszkodva. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A lány egyszer csak odajött hozzám.

Három hét után belefáradtam Bangkok és Pattaya nyüzsgő éjszakai életébe, nyugalomra vágytam. Leginkább olyan szigetre a Thai-öböl keleti részén, amelyet kevéssé ismernek a turisták, ám azért van minden: kis apartmanok, vendéglők, látnivalók, lehet bérelni kerékpárt, robogót, van masszázs. Koh Si Chang szigete ilyennek tűnt. A szárazföldről Si Racha kikötőjéből indultak a hajók a kis szigetre, a fedélzeten körbenéztem: én voltam az egyetlen nyugati. Akkor működhet a dolog, gondoltam. Nem mintha gondom lett volna a turistákkal, jómagam is az voltam, de azért az arány nem mindegy.

A Sagrada Família (Szent Család-templom) a világ egyik legjelentősebb és legszebb temploma, amikor 1992-ben a barcelonai olimpián jártam, teljesen lenyűgözött. Így egyértelmű volt, ha már itt vagyunk Barca-meccsen a katalán fővárosban, a gyereknek is megmutatom. Pedig nem egyszerű a bejutás, korlátozott a létszám, érdemes napokkal előbb online foglalni és a jegy sem olcsó mulatság. Mindenesetre foglaltam az interneten és érvényes jeggyel, a megadott időpontban meg is érkeztünk Antoni Gaudí mesterművéhez.

Jól tudtam, hogy a malajziai Langkawi szigetére az esős évszak kellős közepén érkezem, de semmiképp sem változtattam volna a gondosan megtervezett ausztrál-indonéz-maláj körutamon. Sőt, tervem is volt az esővel, magánéleti problémák miatt akkoriban a lelkemben is esett, így arra gondoltam, remek összhangba kerülök a külső környezetemmel. Ráadásul ez a maláj eső meleg, trópusi, két zuhé között a nap is kisüt, így sok forró ázsiai levessel abszolút megoldhatónak tűnt a dolog. A második naptól a földszinti apartmanom teraszán megjelent egy tarka cica, aki rájött, hogy finom falatokat kaphat tőlem, így később le sem lehetett vakarni.

Belize Közép-Amerika egyetlen angol nyelvű országa, gyerekkoromban 1981-ig zöld színnel jelölték a térképeken, vagyis, akkor még gyarmati státuszban volt. Pedig még karib-tengeri léptékkel mérve is gyönyörű kék vize, fehér homokos partjai, szigetei vannak. Álltam Belize City kikötőjében, és vártam az induló kis hajóra, amely az egyik legszebb szigetre, Caye Caulkerre ment, amely mellett a világ második legnagyobb korallzátonya található és akkor még a többiről még nem is beszéltünk.

Ezt a riportot azért kell több részletben közölnöm, mert annyira gazdag a képanyag és annyi mindent el kell mondani erről a brazil nagyvárosról, annak negyedeiről, hogy egy riportba nem fér bele. Kezdjük is. A Cukorsüveg-hegy (Morro do Pão de Açúcar) a Guanabara-öbölbe nyúló félszigeten található hegytömb legmagasabb csúcsa, 396 méter magas és a panorámája leirthatatlan, remélem, a fotók majd átadnak valamennyit ebből a látványból.

A Guatemalában található Atitlán-tóról (Lago Atitlán) Aldous Huxley brit író azt mondta, hogy ez a világ legszebb tava. Ami persze nekem a Balaton, de haladjunk csak szépen a csirkebusszal a tó felé. Én a buszon ülök, és mivel egy percet sem aludtam éjszaka, a közép-amerikai spanyol gyarmatok egykori fővárosa, Antigua kihagyhatatlan éjszakai életével ismerkedtem, így hamarosan elráz a busz. De amint megérkezünk, már ki is pattan a szemem, hiszen nem csupán a tó és három vulkánja gyönyörű, különlegesek még a partján elhelyezkedő maja indiánfalvak is.

1. oldal / 21