dravuczpeter.hu

Egyetemista koromban minden évben a francia Riviérán nyaraltam. Persze, ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy hátizsáknyi magyar konzervem, hálózsákom, háromliteres gallonom a víznek és kész. A pénzemből csak kenyérre és múzeumi belépőre futotta, stoppal közlekedtem, tengerparton aludtam. Bezzeg, most repülővel érkeztem Nizzába, és béreltem egy kifogástalanul felszerelt kis apartmant. Szokatlan is volt nekem ez a nagy jólét, az első éjszaka hajnali ötkor felkeltem és a régi szép időkre gondolva, elindultam az olasz határra.

Komppal kevesebb, mint két óra alatt jutottam el az észt fővárosból, Tallinnból a finn fővárosba, Helsinkibe. (A tengeri útról itt olvasható részletes úti beszámoló.) Kiszálltam és elindultam a város egyik szimbóluma, a Helsinki Katedrális felé. Amikor legutóbb láttam, csak a második számú gépemmel tudtam megfotózni, az első számú fényképezőgépem ugyanis még Lappföldön kicsúszott a kezemből egy szálloda recepcióján és használhatatlanná vált. A második géppel készült fotókkal ráadásul elégedetlen voltam, a géppel nem volt ihletünk egymáshoz, így szerettem volna pótolni a mulasztást.

Emlékszem, egyszer Helsinki kikötőjében vágyakozva néztem a Tallinnba induló kompot. Bárcsak rajta lehetnék ezen az úszó városon, két óra alatt Észtországba érnék, gondoltam. Ám hivatalos úton tartózkodtam Helsinkiben, a Finn Turisztikai Hivatal meghívására, kötött programjaink voltak. Majd az élet úgy hozta, hogy 2018-ban végre felszállhattam az úszó városra, az irány azonban az ellenkezője volt, Tallinnból Helsinkibe. Az óriási komp és a lazaclakoma lenyűgözött.

 Észtország fővárosa, Tallinn rendkívül felkapott a turisták körében, ezért napközben, Európa egyik legszebb és leginkább épen maradt gótikus óvárosában egymás sarkát tapossák az emberek. Mindezek okán érdemes korán, vagy későn várost nézni, amikor a turistacsoportok még a reggelijüket, vagy már a vacsorájukat fogyasztják szállodájukban. A kései időpontnál csak arra kellett figyelnem, mivel Tallin külvárosában szálltam meg, hogy éjfél körül elérjem a Suur-Paala felé tartó utolsó 2-es villamost, egyébként fizethetem a drága taxit.

Riga mindig is a Baltikum egyik fővárosa, sőt, Európa nagyon fontos kereskedővárosa volt, akár a német kereskedők, akár a lengyel-litván uralkodók, vagy a svéd királyok, akár az orosz cárok kezében volt a város feletti hatalom. A kereskedelem évszázadokon keresztül garantálta a gazdagságot, Riga óvárosa éppen ezért szenzációsan jól néz ki, és az ember az utcák, a házak láttán csak kapkodja a fejét a különböző lett, német, litván, lengyel, orosz múltat magába foglaló történetek nyomán, a fekete macska fenekétől kezdve a feketefejes házig.

A litvánok mindig is kereszteket állítottak a litván Golgotán, a Keresztek-dombján. A kommunisták a kereszteket kirángatták, megtörtént, hogy a dombot munkagépekkel letarolták. A litvánok a dombot visszaépítették, a kereszteket újra állították. Mert mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Ma egymillió kereszt áll újra a Kryžių kalnas dombján.

Hivatalos tanulmányúton voltam Törökországban, ám a kötelező programok mellett voltak szabadnapok is, hogy kicsit kószálhassak a meseszép dél-törökországi partokon, gyönyörködhessek Földközi-tengerben. Bár többször voltam Alanya impozáns fellegvárában, de mindig határidőhöz kötve, most viszont annyi időm volt rá, amennyit jónak láttam.

Amikor először jártam Törökországban (és bizony az nem mostanában volt), mindenképpen szerettem volna elmenni Pamukkaléba, ahol évezredek során a gyógyvíz alakította ki, formálta az egyedülálló fehér mészkőteraszokat. De akkor még a török idegenforgalom nem volt olyan profi, mint manapság és a helyi iroda mikrobuszára hiába vártam hajnalban. Majd kiderült, a hunyó egy köpcös kis török emberke volt, aki egyszerűen elaludt. Pár évvel később persze eljutottam Pamukkaléba.

A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.

Az hiszem, nem is lehet kérdés, hogy miután megérkeztem Jerevánba, miért siettem azonmód Ecsmiadzinba, az örmény Vatikánban (és még nem is sejtettem, milyen kedvesen fogadnak majd magyar vendégként). A központi katedrálisban ugyanis – amely a világ első keresztény temploma – megtalálható Noé bárkájának és Krisztus keresztjének egy darabja, valamint az a lándzsa, amivel a római katona oldalba szúrta a keresztfán lévő, már kiszenvedett Megváltót.