dravuczpeter.hu

Igyekeztem minél korábban elindulni Hanoiból észak felé, a kínai határ közelében lévő világhírű Halong-öbölbe. Vietnám egyik legkedveltebb látványossága mintegy 1500 négyzetkilométernyi területű, népes és lakatlan szigetekkel, lenyűgöző mészkősziklákkal, több száz méter magas sziklafalakkal. Maga a vietnámi név, a Vinh Ha Long annyit jelent, hogy „az alámerülő sárkány öble.” A kalandozás ráadásul Chili Jack barátomnak köszönhetően igen szórakoztatóra sikeredett.

Ilyen riportot sem nagyon írtam még, csavargás két gyerekkori könyvemmel a hátizsákban! Már nagyon messze voltam Magyarországtól, Argentína déli részén, Patagóniában jártam, és ahogy elnéztem a Limay folyón éppen átkelő kompot, honvágyam támadt, eszembe jutott a Tiszasüly és Tiszaroff között közlekedő komp. Ám mivel még aznap a Bűvös Völgybe (Valle Encantado) akartam érni, gyorsan tovább indultam. A hátizsákomban két könyv lapult, egyiket sem véletlenül hoztam Patagóniába, az egyik „A kis herceg” volt Antoine de Saint-Exupérytől, a másik a „Grant kapitány gyermekei”, Jules Vernétől. Mindjárt el is mesélem, miért is.

A szívemnek sok kedves város létezik a világban, de a Csendes-óceán partján fekvő, mexikói Acapulco kivételezett helyen van benne, Bangkok és Párizs áll még ilyen közel hozzám. Annak ellenére, hogy a világ legveszélyesebb városai közé tartozik, és oda kell figyelni, hogy mikor, merre megy az ember, valamint igen ajánlatos betartani a szabályokat, a határokat. De a város páratlan, a csodálatos, 12 kilométeres tengerparti sétányával, a La Costerával, az osztriga halászaival, a fehér homokos strandjaival, a szikláról ugró akrobatáival. Acapulco olyan, mint New York, csak egy van belőle.

Amikor megérkeztem a tengeren úszó faluként elhíresült, valójában cölöpökre épült, Thaiföldön található Koh Panyee-ba, sokadszorra is megállapítottam, a világ sportja a foci. Mert mi hiányzott az itt lakó mintegy kétezer embernek? Hát a focipálya. Gondosan meg is építették, cölöpökre, akár a házaikat. Így napközben nem csupán halászhatnak, fogadhatják a turistákat, hanem rúghatják a bőrt is.

Késő délután érkeztem meg az Egyesült Államok fővárosába, Washingtonba. Általában úgy szervezem az utazást, hogy az idegen várost még fényes nappal lássam meg először, hátha valami gond van a szállással, és akkor még mindig lehet lépni, nem késő este, éjszaka kell rögtönözni. De Washingtonban a kormányzati negyed közvetlen közelében laktam, és tudtam, minden háztömbnél rendőrautó áll. Gyorsan elintéztem a szállodát, és nekiindultam az esti városnak, ha mást nem is, de a Fehér Házat látni szerettem volna.

Sokak szerint egész Spanyolország legszebb fekvésű települése az andalúziai Ronda városkája, amelynek nevével a magyarok szívesen elviccelődnek. Mert Ronda éppenséggel gyönyörű, különlegessége pedig abban rejlik, hogy egy hatalmas sziklára épült. Pontosabban kettőre, mert a város két nagy szikláját a Guadalevín folyó szédítő szakadéka, a Tajo szurdok választja el. A mélység fölé először az arabok építettek hidat, jelenlegit a 18. században húzták fel az andalúz építőmesterek.

 A khmer birodalom Kambodzsában található egykori fővárosa, a hajdan egymilliós lakosú Angkor romjaiban is életre szóló élmény. Az egyik legszebb épülete számomra a Bajon-templom volt, amelynek köveiben 196 hatalmas arcszobrot faragtak. Hogy még teljesebb legyen az élmény, a Bajon-templomot először elefánthátról tekintettem meg.

Angkornak fénykorában egymillió lakosa volt, akkoriban Párizs és London ötven-ötvenezer lelket számlált. El lehet képzelni az arányokat. Kambodzsa fővárosából, Phnom Penből a menetrendszerinti buszjárattal érkeztem meg Angkorba. A kambodzsai hatóságok nagyon korrekten végezték a dolgukat: sorba állították a buszról leszálló turistákat és a várakozó riksásokat, és mindenki érkezési sorrendben kapta, illetve vehette fel a fuvart, szabott árért. Így minden turista eljutott a szállodájába, és minden riksásnak jutott munka.

Megesik olykor, hogy az embert a tenyerén hordozza a jószerencse és olyan pozitív élmény éri, amelyből egész életében táplálkozni fog. Így volt velem Mexikóban, az Asszonyok Szigetén. Megtörtént később, hogy kórházba kerültem, és ott, szenvedéseim közepette mivel vigasztaltam magam? Természetesen az Asszonyok Szigetének emlékeivel, a Karib-tenger-kékjével, a fehér homokkal, a homár lakomákkal, amelyekhez bőven fogyott a zöld mexikói chili, a kukoricasör és a tequila.

A napfelkeltét még az Atlasz hegység holdbéli tájain néztem végig, ám a reggeli nap sugarai már Marrakesh színes forgatagában értek. A várost nem véletlenül nevezik a Dél Gyöngyének, egy idő után magával ragad hangulata, a mór építőművészet remekei, a mecsetek, minaretek, paloták, háremek, vallási iskolák kavalkádja, a víztározók, szökőkutak, belső kertek, olajfaligetek nyugalma, az óváros nyüzsgő utcái, piacai, műhelyei, kávézói, éttermei, a Jemma El Fna tér lüktetése árusaival, jósaival, kígyóbűvölőivel. Utóbbiakkal filozófiai nézeteltérésbe is keveredtem.