dravuczpeter.hu

Lappföldre hivatalos úton jutottam el, a Finn Turisztikai Hivatal meghívásának köszönhetően. Az utazás szerencsétlenül kezdődött, mert már az első este a szálloda előcsarnokában kicsúszott a kezemből a fényképezőgépem és használhatatlanná vált. Szomorúan üzemeltem be a szintén nálam lévő, második számú fényképezőgépemet. Ám a havas tájak, fenyőerdők, a rénszarvas-, kutya- és motoros szánok, a lapp sámánok varázslásai, a csodálatos lazac steakek hamarosan megvigasztaltak.

Az Itaipu hatalmas gátján vagyok, éppenséggel a paraguayi oldalon. A világ második legnagyobb vízierőműve Paraguay és Brazília határán található. Bár építése mérnöki csúcsteljesítmény, a munkálatok megkezdésének legnagyobb akadálya mégis egy olyan, a 19. században vívott, példátlanul véres háború volt, amely során Paraguay egymilliós lakosságából csak kétszázezren maradtak életben. A túlélőkből is mindösszesen 28 ezer volt a felnőtt férfi, így a hatóságok kényszerűségből eltűrték az úgynevezett szabad szerelem intézményét.

A guatemalai Tikal talán a leghatalmasabb város volt, amelyet a 5. és 9. század között virágkorát élő maja civilizáció létre hozott. Majd bekövetkezett a katasztrófa, a rettenetes, emberöltőkig tartó aszály, a maja városok egymással harcoltak a vízért. A 10. században a népesség elhagyta saját területeit, a városok, piramisok, paloták, templomok ezer évig az őserdő zöldjébe süllyedtek. Ma kutatók és turisták látogatják őket, a csodálatos maja piramisokra is fel lehet mászni, persze, ha az ember tériszonyos jászsági gyerek, akkor kis híján ott pusztulhat.

Hiába van ragyogó napsütés a grúz fővárosban, Tbilisziben, a 2200 méter magasan lévő, hétszáz éves gergeti Szentháromság-templomnál az ember csak kapkodja a levegőt a Kaukázusból lezúduló viharos szélben. Ráadásul a látvány szél nélkül is lélegzetelállító, a magasban az ötezer méter magas Kazbek-hegy felügyeli a Grúzia kincseinek elrejtésére is szolgáló templomot, lent a mélyben apró falvacskák.

Európában egyetlen olyan hely van, ahol szabadon élnek majmok, a híres gibraltári sziklán. Egy mondás szerint pedig az angol uralom addig tart, amíg Gibraltáron majmok élnek, így nem véletlen, amikor már csak pár majom lézengett az 1940-es években, maga Winston Churchill rendelte el a berber makákók betelepítését. Akik azóta is remekül vannak, a turistákat pedig hasznos élelemforrásnak tekintik.

Szerény berlini szállásomon egy szép májusi reggelen úgy határoztam, hogy az aznapi program csakis a híres tévétorony lehet, tizenegy éves koromban láttam először és utoljára. Felejthetetlen élmény volt, a mai napig emlékszem rá, egyébként a szüleimmel nyaraltunk az NDK-ban, egy vasutas üdülőben. És a torony nem változott, belülről sem, minden berendezés új, de úgy gyártották le és úgy néz ki, ahogy a kelet-német államban anno. Nagyon jó ötletnek tartottam és tartom.

Ebben a riportban nem csupán a mai Berlinről írok, hanem régi írásaimból is szemezgetve, több mint húsz évet fogok át. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. A példátlan beruházásokról számos riportom jelent meg a magyar sajtóban. Majd úgy alakult, hosszú ideig nem jártam Berlinben, az új város pedig időközben felépült.

Mianmarban teljesen véletlenül bekeveredtem Yangon város egyik legelegánsabb éttermébe, a Karaweik Palace-ba. Templomnak, pagodának néztem, annyira szép volt, pár fotót szerettem volna készíteni. A tévedésemet követően Mianmar olcsósága sietett a segítségemre, még ebben az étteremben is könnyűszerrel kifizettem a számlát, borravalóval együtt háromezer forint volt a nagyszerű ebéd.