dravuczpeter.hu

A napfelkeltét még az Atlasz hegység holdbéli tájain néztem végig, ám a reggeli nap sugarai már Marrakesh színes forgatagában értek. A várost nem véletlenül nevezik a Dél Gyöngyének, egy idő után magával ragad hangulata, a mór építőművészet remekei, a mecsetek, minaretek, paloták, háremek, vallási iskolák kavalkádja, a víztározók, szökőkutak, belső kertek, olajfaligetek nyugalma, az óváros nyüzsgő utcái, piacai, műhelyei, kávézói, éttermei, a Jemma El Fna tér lüktetése árusaival, jósaival, kígyóbűvölőivel. Utóbbiakkal filozófiai nézeteltérésbe is keveredtem.

Indiában a fehér embert általában igyekeznek becsapni. Az egyik legaranyosabb indiai kalandom egy kedves szélhámoshoz fűződik India lenyűgöző szellemvárosában, Fatehpur Szíkriben, amelynek azért ez a jelzője, mert feltehetően a vízlelőhelyek kiszáradása miatt, lakói elhagyták a 16. században. Pedig Fatehpur Szíkri birodalmi fővárosnak indult, annak a szent embernek a faluja mellett kezdték építeni, aki a fiúörökös hiánya miatt szomorkodó Nagy Akbarnak három fiúgyermeket jövendölt és jóslata megvalósult.

Természetesen, ahogy felébredtem Mianmar fővárosában lévő egyszerű szállodai szobámban, és megláttam a ragyogó napfényt, azonnal eldöntöttem, ugyan tegnap este, éjszaka láttam az Arany Pagodát, de látnom kell ebben a ragyogó napfényben. Zuhanyzás közben eszembe jutott még az egyik kedvenc Alain Delon-filmem is, talán a címe miatt, Plein Soleil (Ragyogó napfény), majd felvettem a hagyományos burmai viseletet, a longyit és le az utcára.

Már jó benne jártunk a délutánban, mire Mianmar fővárosa, Yangon nemzetközi repülőtérről eljutottam az olcsó kis hotelig, ott bejelentkeztem, és végre elindulhattam, hogy levegőért kapkodhassak a Shwedagon Pagoda láttán. A buddhista templom együttesbe 9, azaz kilenc tonna aranyat építettek be, ezen felül vannak még a drágakövek és féldrágakövek. Azt sem bántam, ha sötétedés előtt érek oda, bőven hagytam magamnak időt a mianmari főváros feltérképezésére, így napközben majd máskor még visszatérhetek.

Az Óriások Útja Észak-Írország egyik legérdekesebb természeti képződménye, de októberben-novemberben bizony már számítani kell arra, hogy az Északi-tenger felől érkező viharos szél jóformán lefújja az embert a világörökség részét képező páratlan formájú bazaltsziklákról. Vagy tíz perc után a keze ráfagy a fényképezőgépre. Hát ilyen körülmények között készült ez a riport és a fotók.

Akár a Liffey partjára, vagy a Guiness sörfőzdébe, netán valamelyik csodálatos parkba igyekszem, Dublin városában valahogy mindig útba esik a Szent Patrik-székesegyház, Írország elsőszámú temploma. Ilyenkor mindig bemegyek, fotózok, bár igaz, a templomban bent tilos, így csak a szememmel simogatom meg Jonathan Swift, a Gulliver utazásainak írójának sírját, aki évtizedekig volt a katedrális esperese.

Kazahsztánban csak az első sztyeppés napomon közlekedtem menetrend szerinti autóbusszal, mert bámultam a lenyűgöző, végtelen pusztát és majd megőrültem, hogy csupán a busz ablakán keresztül tudok fotózni. Másnaptól kizárólag stoppal utaztam, ráadásul Kazahsztánban mindenki kicsit taxis, és a stoppolók beszállnak a benzinbe. Ám hiába próbáltam fizetni azt a keveset is, a magyar rokonnak, a madjarnak, a hunnak, a kipcsáknak, a rokon nomádnak nem engedték, vendégük voltam.

Uruguay lakosságának kilencven százaléka fehér, jellemzően spanyol és olasz ősöktől származnak, a lakosság csupán tíz százaléka mesztic, afro. És van körülbelül százezer ember, akiknek indián, charrúa ősei voltak. Nem több, más dél-amerikai országokkal ellentétben, Uruguayban nem maradt számottevő indián populáció, egyszerűen kiirtották őket a XIX. század közepére. Nekik állít emléket ez a szobor.

Az egyik legnagyobb szakmai elismerésem idén, 2017-ben történt, egy nemzetközi blogger találkozón Magyarországot képviselhettem Thaiföldön, Chiang Mai tartományban. A történet csodálatosan indult, éppen Thaiföldön és Mianmarban tartózkodtam egy háromhetes magánúton, amikor megkaptam álmaim e-mailjét a Thai Turisztikai Hivatal régióvezetőjétől, Ali Marzouki barátomtól, a cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar piacok koordinátorától. Lényegében azt javasolta, haza se menjek Magyarországra, mert egy hét múlva nemzetközi blogger találkozó kezdődik Chiang Maiban.

Ki ne érezné magát időmilliomosnak egy olyan nyári estén, amikor vacsoraidőben elindul felderíteni Norvégia egyik legszebbnek mondott városát, a fjordok kapuját, az esernyők települését, vagyis Bergent, és a vacsora, a bárok, a nagy séták után este tizenegykor még mindig kellően világos van a fotózáshoz? Valamikor hajnali kettőtől tudtam elszakadni az óváros, a régi kikötő skandináv nyári fényeitől, annyival magával ragadott az egész. Már azt sem bántam, hogy ezer forint volt egy gombóc fagyi, annál is inkább, mert nem vettem.