dravuczpeter.hu

Sokak szerint egész Spanyolország legszebb fekvésű települése az andalúziai Ronda városkája, amelynek nevével a magyarok szívesen elviccelődnek. Mert Ronda éppenséggel gyönyörű, különlegessége pedig abban rejlik, hogy egy hatalmas sziklára épült. Pontosabban kettőre, mert a város két nagy szikláját a Guadalevín folyó szédítő szakadéka, a Tajo szurdok választja el. A mélység fölé először az arabok építettek hidat, jelenlegit a 18. században húzták fel az andalúz építőmesterek.

 A khmer birodalom Kambodzsában található egykori fővárosa, a hajdan egymilliós lakosú Angkor romjaiban is életre szóló élmény. Az egyik legszebb épülete számomra a Bajon-templom volt, amelynek köveiben 196 hatalmas arcszobrot faragtak. Hogy még teljesebb legyen az élmény, a Bajon-templomot először elefánthátról tekintettem meg.

Angkornak fénykorában egymillió lakosa volt, akkoriban Párizs és London ötven-ötvenezer lelket számlált. El lehet képzelni az arányokat. Kambodzsa fővárosából, Phnom Penből a menetrendszerinti buszjárattal érkeztem meg Angkorba. A kambodzsai hatóságok nagyon korrekten végezték a dolgukat: sorba állították a buszról leszálló turistákat és a várakozó riksásokat, és mindenki érkezési sorrendben kapta, illetve vehette fel a fuvart, szabott árért. Így minden turista eljutott a szállodájába, és minden riksásnak jutott munka.

Megesik olykor, hogy az embert a tenyerén hordozza a jószerencse és olyan pozitív élmény éri, amelyből egész életében táplálkozni fog. Így volt velem Mexikóban, az Asszonyok Szigetén. Megtörtént később, hogy kórházba kerültem, és ott, szenvedéseim közepette mivel vigasztaltam magam? Természetesen az Asszonyok Szigetének emlékeivel, a Karib-tenger-kékjével, a fehér homokkal, a homár lakomákkal, amelyekhez bőven fogyott a zöld mexikói chili, a kukoricasör és a tequila.

A napfelkeltét még az Atlasz hegység holdbéli tájain néztem végig, ám a reggeli nap sugarai már Marrakesh színes forgatagában értek. A várost nem véletlenül nevezik a Dél Gyöngyének, egy idő után magával ragad hangulata, a mór építőművészet remekei, a mecsetek, minaretek, paloták, háremek, vallási iskolák kavalkádja, a víztározók, szökőkutak, belső kertek, olajfaligetek nyugalma, az óváros nyüzsgő utcái, piacai, műhelyei, kávézói, éttermei, a Jemma El Fna tér lüktetése árusaival, jósaival, kígyóbűvölőivel. Utóbbiakkal filozófiai nézeteltérésbe is keveredtem.

Indiában a fehér embert általában igyekeznek becsapni. Az egyik legaranyosabb indiai kalandom egy kedves szélhámoshoz fűződik India lenyűgöző szellemvárosában, Fatehpur Szíkriben, amelynek azért ez a jelzője, mert feltehetően a vízlelőhelyek kiszáradása miatt, lakói elhagyták a 16. században. Pedig Fatehpur Szíkri birodalmi fővárosnak indult, annak a szent embernek a faluja mellett kezdték építeni, aki a fiúörökös hiánya miatt szomorkodó Nagy Akbarnak három fiúgyermeket jövendölt és jóslata megvalósult.

Természetesen, ahogy felébredtem Mianmar fővárosában lévő egyszerű szállodai szobámban, és megláttam a ragyogó napfényt, azonnal eldöntöttem, ugyan tegnap este, éjszaka láttam az Arany Pagodát, de látnom kell ebben a ragyogó napfényben. Zuhanyzás közben eszembe jutott még az egyik kedvenc Alain Delon-filmem is, talán a címe miatt, Plein Soleil (Ragyogó napfény), majd felvettem a hagyományos burmai viseletet, a longyit és le az utcára.

Már jó benne jártunk a délutánban, mire Mianmar fővárosa, Yangon nemzetközi repülőtérről eljutottam az olcsó kis hotelig, ott bejelentkeztem, és végre elindulhattam, hogy levegőért kapkodhassak a Shwedagon Pagoda láttán. A buddhista templom együttesbe 9, azaz kilenc tonna aranyat építettek be, ezen felül vannak még a drágakövek és féldrágakövek. Azt sem bántam, ha sötétedés előtt érek oda, bőven hagytam magamnak időt a mianmari főváros feltérképezésére, így napközben majd máskor még visszatérhetek.

Az Óriások Útja Észak-Írország egyik legérdekesebb természeti képződménye, de októberben-novemberben bizony már számítani kell arra, hogy az Északi-tenger felől érkező viharos szél jóformán lefújja az embert a világörökség részét képező páratlan formájú bazaltsziklákról. Vagy tíz perc után a keze ráfagy a fényképezőgépre. Hát ilyen körülmények között készült ez a riport és a fotók.

Akár a Liffey partjára, vagy a Guiness sörfőzdébe, netán valamelyik csodálatos parkba igyekszem, Dublin városában valahogy mindig útba esik a Szent Patrik-székesegyház, Írország elsőszámú temploma. Ilyenkor mindig bemegyek, fotózok, bár igaz, a templomban bent tilos, így csak a szememmel simogatom meg Jonathan Swift, a Gulliver utazásainak írójának sírját, aki évtizedekig volt a katedrális esperese.