Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

A Fonta Mágica vízsugarai több tucatnyi színárnyalatban táncolnak az aláfestő zene dallamára, ritmusára, és biztos voltam benne, hogy a gyereknek nagyon befog jönni. Kicsit későn kezdődik, este féltízkor, és egyórás az előadás, ám a táncoló, zenélő kút közel van a Plaça Espanya metróállomáshoz, onnan pedig csak kilenc megállóra volt a szállodánk, ráadásul átszállni sem kellett, így tizenegyre már vissza is értünk a Hotel Ronda Lesseps-be.

Európa legnagyobb ócenáriuma Barcelonában van, gyerekkel kitűnő program, de érdemes előre online jegyet venni, mert hosszúak lehetnek a sorok. Még Magyarországon megvettem tehát a jegyeket, és tényleg elég hosszú volt a sor, Bendegúztól kaptam is egy dicséretet, hogy fél perc alatt bent voltunk. A Barcelona Akváriumban mintegy félezer tengeri állatfaj 12 ezer példánya látható, van egy 800 méteres víz alatti alagútja, ahol mozgójárda közlekedik, van cápa, rája, pingvin, és kis tubusból koi halakat is lehet etetni.

szombat, 10 augusztus 2019 18:36

Azerbajdzsán: séták Baku régi negyedében

Az azeri főváros a Kaszpi-tenger alatt található olajkincse miatt időről-időre szédítő fejlődésen ment keresztül, volt rá példa, harminc év alatt tizenkétszeresére nőtt a lakosság. A fejlődés a Szovjetunió felbomlása óta eltelt évtizedekben is példátlan, lenyűgöző modern épületek sorakoznak egymás mellett. Ami viszont a legjobb, a régi Baku történelmi negyede szépen megmaradt, zegzugos utcácskáival, mecseteivel, karavánszerájaival, vendéglőivel. Sokszor úgy belefelejtkeztem ebbe a forgatagba, hogy azon vettem észre magam, már éjfél is elmúlt, talán vissza kellene menni pihenni a szállodába.

Hunyadi János és Szkander bég személyesen sohasem találkoztak, ám folyamatos levelezésben állottak, így például 1455 végén az albánok nemzeti hőse már jelezte Hunyadinak, hogy a török sereg a jövő évben Nándorfehérvár ellen készül. A 15. században ennél a két embernél senki sem tett többet a török balkáni előre nyomulása ellen, így Szkander bég székhelyét, Kruja várát és a múzeumot mindenképpen megakartam nézni. Ott kedves élmény volt: barátságos teremőr kérdezgette, honnét jöttem és amikor megtudta, odavitt a falon lévő Hunyadi-képhez.

Ha az ember megszeretné nézni az egyik legszebb kazah nemzeti parkot, a Burabay-t, akkor előbb a kazah fővárosból el kell jutni Shchuchinskba, ez körülbelül 240 kilométernyi távolság. Shchuchinsktól még húsz kilométer a park, az odajutást egyénileg kell megoldani. Ám ezen a környéken egy szót sem beszélnek angolul, így amikor leszálltam Shchuchinskban, kétségbeesett angol pár jött oda segítségért. Megoldottuk, a kazah taxisok oroszul elmondták a pénzügyi feltételeket, ezt lefordítottam angolra, majd vissza oroszra.

Santiago de Chilében első utam a chilei főváros szívébe, a Fegyverek terére vezetett. Mindig ez a tér volt az 1541-ben alapított város életének központja, a mai napig megunhatatlan nyüzsgő forgatag, a legkülönfélébb utcai művészekkel, zenészekkel, rendezvényekkel, árusokkal... Megálltam tehát a Plaza de Armas sarkán, körbe néztem, hát igen, mondtam magamban, ezek a színek, fények, a spanyol gyarmati építészet jellegzetes épületei, a ruhák, az emberek, a virágzó jacaranda fák… Csakis Dél-Amerikában lehetek.

Még hajnali sötétség volt, amikor a kényelmes tengerparti szállodánál felszálltam a terepjáróra és elindultunk a Szahara legnagyobb sós vizű tava, a Chott el Jerid felé. A tó és környéke úgy néz ki, mintha egy másik bolygón lennénk, imádják is a filmesek, többek közt a „Csillagok háborúja”, „Az angol beteg”, vagy „Az elveszett frigyláda fosztogatói” című filmek számos jelenetét itt forgatták. A nyári ötven fokokban teljesen kiszárad, télen viszont csónakázni lehet rajta.

A busz lassan haladt a szakkarai nekropolisz és a Dzsószer-piramis felé. Utóbbi Egyiptom legelső piramisa, ám nem hozott szerencsét az elsőség, az építők még elkövették azokat a szerkezeti hibákat, amelyeket később, a világ által leginkább ismert gízai piramisoknál esetében már sikeresen elkerültek. A legelső piramis hátralévő évei tehát megvannak számlálva, a szakértők egyetértenek abban, hogy elkerülhetetlenül összeomlik. Ezért is akartam látni.

Washington meglepően zöld város, sok parkkal, kirándulóhellyel. Az egyik legszebb része talán a múzeumi negyed, egy nagy parkot kitűnő múzeumok sora vesz körül. Amit közülük legelőször meg akartam nézni, az Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeuma volt. Az észak-amerikai indiánokat manapság már az Első Nemzetként emlegetik az Egyesült Államokban, de nem tudtam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ellenük történt a történelem legnagyobb népirtása, az áldozatok számát 100 millióra becsülik.

Miként külföldi útjaim során szoktam, már hajnalban talpon voltam és elindultam megtekinteni a világ egyik leglátványosabb függőhídját, a Langkawi Sky Bridge-t. Tudtam, ehhez a világ egyik leghosszabb útvonallal bíró felvonójára kell felszállnom, amely a maláj dzsungel felett halad. A csodás panorámára számítottam, a világhírű híd látványára is, ám a kora reggel még gőzölgő dzsungel, a zöld útvesztő, a fehér vízesések látványára nem, így a szavam is elakadt. El is határoztam, ez az őserdő megérdemel egy külön riportot.

4. oldal / 22