
Dr. Drávucz Péter
Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.
A világ legveszélyesebb városai
Közbiztonsággal foglalkozó mexikói civil szervezet tette közzé a napokban, a százezer főre jutó gyilkosságok száma alapján, a világ 2011-ben legveszélyesebb talált városainak ötvenes listáját. A közelmúltban az első helyezett (San Pedro Sula, Honduras), a negyedik (Acapulco, Mexikó), a tizenkettedik (Guatemala City, Guatemala) és a huszadik (San Salvador, El Salvador) mindennapjaiba sikerült betekintést nyernem.
„Ahol a csend még hallható” - Cserehát háborítatlan tájain
Nyugatról az Aggteleki-karszt és a Bódva folyó, keletről a Zempléni-hegység és a Hernád hullámai ölelik körbe azt a hatszáz négyzetkilométernyi terület, amelynek Cserehát a neve. Európa egyik legháborítatlanabb tájegységét járjuk. A Cserehát kedves lankáin, dombjain, szelíd völgyeiben kóborlunk tehát, és ahogy haladunk északra, a szlovák határ felé, egyre magasabbak a dombok a Bódva és a Hernád között tölcsérszerűen kiszélesedő hatszáz négyzetkilométernyi területen. Mígnem, Szalonna fölött, már több mint félezer méter magasra tör – magyar mértékkel ez tekintélyes „szám” – a Szárhegy egyik csúcsa.
Jászság: ameddig a szem ellát
Ringó búza- és napraforgótáblák, gondozott öntözőcsatornák, nyári hajnalokon harmatos bundájukat szárítgató, gondterhelten fülelő nyulak; ősszel hagymaszagba burkolózó falvak, nagyközségek, a szabad tér, a jó levegő, a kis ligetek, ahova, ha bekukucskál az ember, riadt fácánok repülnek fel, és nem ritkán őzek szökellnek tova méltóságteljesen: ez nekem a Jászság.
Sziléziai vaskohók, fatemplomok és kastélyok
Szilézia fővárosában, Katowicében szakad az eső. Egy ifjúsági szálloda tizedik emeletéről nézem Európa egyik legnagyobb, hajdanvolt nehézipari központját. Működésen kívüli kohók, kémények, de már látni az új közigazgatási és pénzügyi, kereskedelmi központokat, újonnan épült bankokat, felsőoktatási intézményeket, a gyorsforgalmi utakat, szállodákat. Látni fatemplomokat, régi polgári házakat. Az ifjúsági szálloda lerobbant, az eső szakad, de mégis gyönyörű az egész kép, órákig elnézném Katowice panorámáját.
Kambodzsa, Koh Ker
A X. századi angkori birodalom fővárosa, Koh Ker feltárására indulunk kora reggel. Angkortól észak-keletre található, nyolcvan kilométernyire, három óra kell megtételéhez. Tudom, ez jóval kevesebb lenne - Magyarországon. Ám itt nincs végig aszfalt, negyven kilométer után már vöröslő földutakon döcög a terepjárónk. A hajdani khmer birodalom uralkodója, IV. Jayavarman - ki tudja mi okból, mindenki csupán találgat -, a X. század első felében Koh Ker-be helyezte át a birodalom székhelyét.
Mexikó – acapulcói osztrigahalászok között
Már tudják az acapulcói osztrigahalászok, ki vagyok, messziről megismernek. Itt van az osztrigáért rajongó gringó, aki alig várja, hogy délután három-négy óra körül visszatérjenek a tengerről a friss zsákmánnyal. Baktatok a tengerpartra, lefelé a nyálkás lépcsőkön, valamily asszony nyújtja a kagylóval teli tálat, csilit tesz melléjük, valamelyik férfi mexikói búzasört nyit. Hallgatom a varázslatos Csendes-óceánt, hörpintgetem az osztrigát. Acapulco a világ egyik legjobb helye.
Kassai szél
Berlin felett az ég: a négyszer újjáépített város
A hetvenes években, gyerekként voltam először Berlinben, és évtizedek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, valahogy mindig visszatérek. Végigkövettem az újraegyesítést, az újjáépítést. Valamikor Nyugat-Berlin volt a jobb hely – sok millió mérfölddel jobb -, manapság Kelet-Berlin tűnik izgalmasabbnak. A berliniek szerint városukat négy ízben építették újjá. Először a XIX. században, a német egyesülést követően a Hohenzollerek szabtak formát a Spree-parti birodalmi fővárosnak. Majd jöttek a harmincas évek megalomán elképzelései; a jóformán mindent porig romboló 1945-ös ostromot követően pedig kezdődhetett az újabb építkezés. A Fal leomlását követően – ez volt a kínai Nagy Fal mellett állítólag a másik, a világűrből is látható, ember által emelt építmény – indult a számszerint negyedik újjáépítés: kilencvenes évek elejétől világviszonylatban is páratlan gyorsasággal formálódott a régi-új főváros.
Amszterdam – „az élet egy horrorfilm”
Az amszterdami hotelünk liftjének ajtajára a következő szöveg volt kiírva angolul: „az élet egy horrorfilm.” Erős lehetett a cucc, valaki beparázhatott, rossz tripje lehetett, vagy csupán egy született mókamester. Vidám ez a hely. Amszterdam (és Hollandia) kapcsán többnyire facipőkről, tulipánokról, finom sajtokról, gyémántokról, csatornákról, szélmalmokról, kerékpár kultúráról, adót fizető legális vállalkozóként dolgozó prostituáltakról, drogturizmusról, nagy festőkről (Van Gogh, Rembrandt) olvashatunk. A változatosság kedvéért ezért fapapucsokról, tulipánhagymákról, drogturistákról, piros lámpás negyedről, kerékpározó hollandokról, nagy festőkről, gyémántokról írok…
Bali táncai: a kecak és a barong
Amikor a XV. században Jáva szigetének híres hindu birodalma, a Madzsapahit összeomlott az iszlám térhódítása miatt, a jávai nemesség Bali szigetére menekült. A térség hindu paradicsomában csak e hárommilliós szigetre jellemző kultúra alakult ki. A sajátos, egyedi kultúra egyik leglátványosabb bizonyítéka a sziget táncművészete, és Bali híres – sőt, írhatjuk nyugodtan: világhírű – táncai, így a kecak-tánc és a barong.