dravuczpeter.hu

Az amszterdami hotelünk liftjének ajtajára a következő szöveg volt kiírva angolul: „az élet egy horrorfilm.” Erős lehetett a cucc, valaki beparázhatott, rossz tripje lehetett, vagy csupán egy született mókamester. Vidám ez a hely. Amszterdam (és Hollandia) kapcsán többnyire facipőkről, tulipánokról, finom sajtokról, gyémántokról, csatornákról, szélmalmokról, kerékpár kultúráról, adót fizető legális vállalkozóként dolgozó prostituáltakról, drogturizmusról, nagy festőkről (Van Gogh, Rembrandt) olvashatunk. A változatosság kedvéért ezért fapapucsokról, tulipánhagymákról, drogturistákról, piros lámpás negyedről, kerékpározó hollandokról, nagy festőkről, gyémántokról írok…

Amikor a XV. században Jáva szigetének híres hindu birodalma, a Madzsapahit összeomlott az iszlám térhódítása miatt, a jávai nemesség Bali szigetére menekült. A térség hindu paradicsomában csak e hárommilliós szigetre jellemző kultúra alakult ki. A sajátos, egyedi kultúra egyik leglátványosabb bizonyítéka a sziget táncművészete, és Bali híres – sőt, írhatjuk nyugodtan: világhírű – táncai, így a kecak-tánc és a barong.

Peckes, kihízott galambok burukkolnak Krakkó hatalmas főterén, a Rynek Glówny-n, ide-oda tipegnek, és azt játsszák, nem is érdekli őket elragadtatottan sikongató gyerekhad, pedig jól tudják a kövér húsú héja-csemegék, mindegyik gyerek kezében ott a galambeledel. Zsibong a nép a téren lévő középkori vásárcsarnok, a Posztóház árkádjai alatt lévő boltokban is; nyüzsög a város, japán, finn, amerikai és spanyol turistacsoport falatozik velünk ugyanabban az étteremben, hiába, Krakkó nagyon felkapott úti cél az öreg kontinensen és a tengerentúlon is.

A decemberi langyos, tizenöt-tizennyolc fokban Róma utcáit járom, stílszerűen, a brit Morcheeba zenekar csodálatos, „Rome Wasn’t Built In A Day” („Róma nem egy nap alatt épült”) című számát hallgattam a sétáló magnómon, és csak rábólintani tudtam az állításra. Nem is volt más választásom, amikor véget ért a szám, éppen a Vespasianus császár építtette Colosseum négyszintes arénájához értem. Egyik kedvencem, minden sportstadion őse: háromemeletnyi magas árkádsorok, sugárszerűen elágazó lépcsőfeljárók.

Remekül vizsgázott London, amely jól viselte a hercegi esküvőre a városba érkezett egymillió turista rohamát. Néhány kivédhetetlen szituációt leszámítva az angol főváros normál üzemmódban működött. Természetesen az ekkora tömeg okoz azért némi szervezési nehézséget. Pénteken reggel a gatewick-i repülőtérre tartottunk London felé. Az autópályán már ekkor kilométeres sorok álltak. Sofőrünk le is tért velünk az autópályáról és bájos kis London környéki városkákon keresztül igyekezett velünk elérni úti célunk.

Párizsban még alig pirkadt, amikor a francia fővárosban élő idős nagynénémmel, a nénikémmel, elindultunk egyik kedvenc kirándulóhelyére, a Loire-völgyébe. Először abban az évben járt ott, amikor a németek lerohanták Franciaországot, vagyis 1940-ben. Azon - a franciák számára - szörnyű nyáron fiatalasszonyként nézte az erkélyről, miként gördülnek végig a német tankok Párizs északi bevezető útja, az Avenue de Saint Ouen kövezetén, a központ, a Szajna felé.

Lengyelország bölcsője Poznan és környéke, itt alapították az első lengyel államot, itt építették fel az ország első fővárosait. A régió napjainkra sem vesztett jelentőségéből, az egyik leggazdagabb, legdinamikusabban fejlődő lengyel terület, vásárok, kiállítások, híres rendezvények hazája. Nagy-Lengyelország (Wielkopolska) bölcsője Poznanban és környékén ringott; itt volt  aszékhelye Mieszko fejedelemnek és az első, 1025-ben megkoronázott lengyel királynak, V itéz Boleszlávnak. Ezzel megalapították az úgynevezett Piast-házat, amelynek története a magyar utazó számára számos rokon vonást mutat a mi Árpád-házunkkal.

Kréta: kéklő tenger, homokos tengerpart, beljebb két és félezer méter magas hegyek, több ezer éves műemlékek, ligetek, ültetvények, kék-fehér falvak, velencei időkből itt maradt kikötővárosok látványa tárul az utazó elé. A görögöknek tizenötezer kilométer tengerpartjuk, ezerháromszáz szigetük van, a legnagyobb Kréta – írja le irigykedve e sorokat az utazó. „Megáli Nísi”, egyúttal a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete, északi partjait az Égei-, a délieket a Líbiai-tenger mossa. A mitológia szerint itt született és nevelkedett Zeusz.

- Figyelj, magyar, tudod, hogy rokonok vagyunk? – hangzik a kérdés a sokadik török ismerőstől. A helyszín, valahol a török Riviéra, amely jelenleg mintegy négyszáz kilométeren keresztül húzódik a Földközi-tenger partján. - Igen, hallottam róla – válaszolom, mert annak idején Isztambulban is többször mondták, sőt, még egy párizsi török gyorsétkezdés is elmesélte, amikor kiderült, Magyarországról érkeztem.

Az eredeti görög kifejezés, a Ta Meteóra, ég és föld közti vidéket jelent. És valóban: a Görögország Thesszália tartományának északnyugati-részén lévő gigantikus, torony alakú sziklákon elhelyezkedő kolostorok láttán az utazó eleinte maga is nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy azokat emberi kéz telepítette volna fel több száz méter magasra. Ám más magyarázat nincs, az alacsonyan szálló felhők társaságában „ég és föld között lebegő kolostorokat” a szerzetesek évszázadok szorgos munkájával annak reményében alkották meg, hogy imájuk ily módon könnyebben utat talál Istenhez.