dravuczpeter.hu

Mexikó és Belize határán álltunk, Chetumal városának buszpályaudvarán, még a mexikói oldalon. Majd megérkezett egy fekete srác egy régi, kiszuperált amerikai iskolásbusszal, és közölte, az adott belize-i busztársaságot két nappal korábban a kormány megszüntette. A kitűnő üzletember ennél a cégnél dolgozott sofőrként, és tisztában volt azzal, hogy a Mexikó felől érkezők mit sem tudnak a történtekről, csak el akarnak majd jutni valahogy Belize City-be.

Santa Ana egy salvadori városka, vannak jobb részei is, de egyébként egy bűnbarlang. Ám logisztikailag megkerülhetetlen, ugyanis három fantasztikus vulkán (Santa Ana, Cerro Verde, Izalco), csak innen közelíthető meg, és mivel hátizsákkal nem lehet vulkánt mászni, a városban kell megszállni. (Az Izalco egyébként még füstöl.)

Guatemala Citybe december 24.-én, kora délután érkeztünk, a salvadori-guatemalai határról kettőnket hét dollárért repítettek csirkebuszon a meseszép fővárosba. Rövid időn belül egy akkor megismert guatemalai bácsika szegődött önkéntes idegenvezetőnknek; a hotel portájánál, ahol rendszeresen kávézni szokott, hallotta, hogy magyarok vagyunk, kedvenc zeneszerzője pedig ki más lett volna, mint egy magyar zseni, Liszt Ferenc?

Ha Ausztriát a térképen egy összegömbölyödött macskának képzeljük el (farka Svájc, orra Magyarország felé lóg), Karintia, az egyik legdélebbi osztrák tartomány, folytatva hasonlatunkat, lent, a cica hasánál található. Ez a szerencsés déli fekvés azt is jelenti – innen egyébként nincs is olyan messzire az Adriai-tenger –, hogy osztrák viszonylatban bizony meglepően magas a napsütötte órák száma, évi kétezer. (Karintiát nem véletlenül nevezik nyugati szomszédjaink a „Dél Kapujának.”) Nyáron a kirándulók, télen a síelők örülhetnek e természeti adottságnak.

Andalúzia és városainak neve mindig is varázslatosan csengett az utazók számára: Malaga, Granada, Córdoba, Sevilla, Ronda, Marbella külön-külön is megkapják a felülmúlhatatlan jelzőt. Az utak egész Andalúziában kitűnő állapotban vannak, meglátszik a virágzó idegenforgalom, amelyhez jelentős mértékben hozzájárult a spanyol labdarúgó-válogatott 2010-es világbajnoki aranyérme.

Párizsi életem során egész pontosan hat kerületben laktam. Laktam a XVI.-ban (Boulogne, rue Fessart), a XVIII.-ban (Avenue de Saint Ouen), a XIX.-ben (Place des Fetes), az I. kerületben (rue Rambuteau), laktam a III.-ban (Place de la Republique) mellett, és a XX.-ban (rue de Bagnolet). A kerületek között természetesen jócskán akadtak eltérések, ám egyvalamiben egybecsengtek a lakások, illetve az albérletek árai: magyar állampolgárnak meredekek voltak. Ám némi városismeret révén meglehet találni azokat a párizsi kerületeket, kerületrészeket, ahol valamennyit tudunk fogni az árakon. És akkor még nem beszéltünk a külvárosokról (banlieu), igaz, a legolcsóbbak lakásokhoz, albérletekhez problémás helyek „tartoznak.”

Egyik legszebb téli élményem a Hargitához fűződik. Két hetet töltöttem ott egy télen, békés semmittevésben. Annyi dolgom volt, hogy fenyőteát igyak, meghallgassam Géza bácsi medvetörténeteit, olvasgassam a Bibliát, és nagyokat kiránduljak a környéken. Buddhista szerzetes nem érezhetett nagyon harmóniát. A Hargita-hegység két részből áll, a Csiki, illetve a Madarasi Hargitából, és itt található a Kárpát-medence hidegpontja.

A városban járva-kelve érezni a történelmet a levegőben, érezni az épületeken, az utcákon, hogy a viktoriánus korban a hatalmas Brit Birodalom központja volt London, és amelynek évtizedekig nem volt vetélytársa. Napjainkban is csak Párizs és New York éri fel, a világ másik két fővárosa. Londonban háromszáz különböző nyelvet beszélnek, a lakosság a nyolcmilliót közelíti, amiből csak az indiai nyolcszázezer; felsorolni is lehetetlen az összes nemzetiséget. London számomra óriási élmény volt, nem is gondoltam volna, hogy ez a város ennyire érdekes, ennyire érezni fogom a történelem leheletét.

Barcelona az 1992-es nyári olimpia óta egyik kedvenc városom. A platánokkal övezett sétálóutca, a Rambla, a Plaza Reial környéki utcák, a Kolumbusz-szobor, a kikötő olcsóbb kifőzdései, az olimpiai versenyek egy részének is helyet adó Montjuic-hegy, a Sagrada Familia és a Grüell-park többnyire feltételek nélkül elnyerik a legtöbb turista tetszését is. A mai Barcelonából csak egyvalaki hiányzik, az állatkert fehér gorillája, Hópehely (Copito de Nieve) aki egy albínó gorilla volt, és összesen harminchét esztendőt töltött el itt, 2003-ban kimúlt, Barcelona, az állatszerető közönség és jómagam legnagyobb sajnálatára.

„Lehetséges, hogy kicsit sok gyereket csináltunk”. Mohamed, szaharai kirándulásunk vezetője szégyenlősen elneveti magát. Tényleg, sok a gyerek: Tunézia annyira fiatal ország, hogy kilenc és félmillió lakosának negyven százaléka tizenhat év alatti. „De ez egy ország erejét is bizonyítja, nem?” Erre már én is nevetek, persze, nézd meg, mi van nálunk, Magyarországon, már tízmillió alatt vagyunk.