dravuczpeter.hu

Arról már egy korábbi salvadori riportomban írtam, hogy micsoda remek, minden kritikán aluli szállásom volt Santa Ana piroslámpás negyedében, írtam a kuplerájok előtt álldogáló, arcomba marihuána füstöt fújó prostituáltakról, a magyar válogatott számomra életmentő 1982-es, Salvador elleni 10-1-es győzelméről. Ám Santa Anát nem lehetett megkerülni, ha az ember vulkánt akart mászni. Mégpedig Latin-Amerika egyik legszebbikét.

Neszebár ősi városa egy, a Fekete-tengerbe benyúló félszigeten terül el, így ideális hely volt kikötőnek és kereskedelmi csomópontnak. A városra minden birodalomnak szüksége volt, így akár római, majd kelet-római, akár bizánci, majd oszmán impérium rendelkezett a város felett, nem bántották, csak adót szabtak ki rájuk.

Évtizedeken keresztül mit sem sejtve énekelgettem a Neurotic kultikus sorait, hogy „kicsit Harlem, kicsit Manhattan, menthetetlenül elvesztem”, aztán egy szép májusi estén magam is elvesztem Manhattanben. A bökkenő ott volt, hogy a George Washington-hídon csak autósforgalom létezett, gyalogosforgalom nem. Ott kóvályogtam a híd alatt, a senki földjén. Vajon találkozom a méltán világhírű amerikai sorozatgyilkosok egyikével?

A szálloda pár perc járásra volt a Niagara-vízeséstől, a roppant víztömeg dübörgése jól hallatszott a szobámból is. Alkonyatkor érkeztem, rohantam fotózni, hajnalban visszamentem a vízeséshez, majd megnéztem a Skylon Tower tetejéről is, délután ismét a vízesés, harmadnap meg hajóval bevittek a vízfüggöny mögé. Nem lehetett megunni.

Hajnali kettőkor felébredtem a laoszi főváros, Vientiane kicsiny moteljében, az időeltolódás miatt jet lag-em volt, nem is tudtam visszaaludni. Hosszasan zuhanyoztam, borotválkoztam, fogat mostam, de még mindig csak hajnalodott a Mekong felett. Elindultam hajnali halászatot, buddhista templomokat, korán kelő szerzeteseket nézni. Amint kiléptem a motel kapuján, kismotorokkal közlekedő, fiatal laoszi prostituáltak szegődtek mellém.

Kétszer jártam Jeruzsálemben, mindkét esetben húsvét idején, a mai napig nem tudom, hogy véletlenül alakult-e így. A látogatást mindig az Olajfák-hegyén kezdtem, innen nyílik a legszebb panoráma a Getsemáné kertre, az Óvárosra, a Nemzetek Templomára, a Sziklamecsetre. Reggel van, a nap pont jó irányból sütve megvilágítja az ősi várost. Szorgalmasan készítem a fotókat, a kilátónál tevés, szamaras helyi arab bácsikák, „hagyom”, hogy keressenek rajtam egy kis pénzt, fotózom őket Jeruzsálem és a Sziklamecset panorámájával a hátuk mögött…

Tibet kínai megszállása miatt a dalai láma és a tibeti menekültek lakóhelye évtizedek óta Indiában, a Himalája délnyugati „lejtőinél” lévő Dharamszala városában található. Annyira szerettem volna oda eljutni, hogy autót béreltem, pedig hosszúra nyúlt indiai csavargásaim alatt nagyon odafigyeltem a pénzre.

A közép-amerikai spanyol gyarmatok fővárosa 1773. július 29-éig a guatemalai Antigua volt, ám azon a napon olyan pusztító földrengés érte, hogy új központot kellett létrehozni, a mai Guatemala City-t. Aztán Antigua lassacskán magához tért, épületeinek egy részét gyönyörűen rendbe hozták, más épületeket mementóként úgy hagytak, az eredmény pedig egészen különleges városka, egy történelmi emlékhely lett.

December 31.-én érkeztem meg a kambodzsai tengerpartra, a szilveszteri mulatságairól is híres Sihanoukville-be. Január elsején már sok ismeretlen ember biztosított arról a tengerparti bárokban, hogy remek volt a szilveszteri buli. Ismerjük egymást? Hát persze, magyar vagy, Budapestről jöttél. Na, gondoltam, akkor tényleg megérte lejönni Phnom Penhből.

A betlehemi Születés Templomának legmélyebb kamrájában vagyok, egy barlangban, amely kétezer évvel ezelőtt istálló volt, ma a kereszténység egyik legszentebb helye. A barlang padozatán márványba foglalt ezüstcsillagot simogatnak, csókolgatnak könnyes szemű zarándokok, ahogy közelebb jutok, el tudom olvasni a latin nyelvű feliratot: „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától”. Nézem lámpák fényét, a fényt, amely innen indult el.